Ez már a második nekifutás. Az elsőt úgy kezdtem, hogy ez az év a változások éve volt. Ami ugye ökörség, mert ezt csak az írhatná, aki több mint egy éve kómában van. Az meg ugye jellemző módon nem ír.

Szóval első nekifutásra elkezdtem számot vetni a 2007. évvel, és nagyon eltértem attól, amit írni akartam. Ekkor jött  a Ctrl+Alt meg a Del. Annyiban maradnék számvetés ügyileg, hogy volt jó is, rossz is, de összességében jó volt. És, ha jó volt, akkor jól van.

Szóval van egy tartozásom még.

Több is, de most ezt szeretném letudni.

Az történt, hogy december közepén a munkahelyem elköltözött Budatétényből, így idén tavasszal már más útvonalon fogok görkorizni. Eddig, ha tehettem reggelente a Petőfi-hídtól a Camponáig gurultam.

Tősgyökeres pesti lévén meglepő volt, hogy a kerékpárúton vadidegenek köszönnek. Megszoktam. Mint ahogy megszokta mindenki, aki ezen az útvonalon kezdte a napját. Nos velük nem fogok találkozni már jövőre.

Sajnos október óta nem láttam az ismerős arcokat, köszönhetően az RS kupán történt borulásnak. Mire újra korira álltam volna, már beköszöntött a tél. Tavaly meg volt az az érzés, hogy elköszöntem télire mindenkitől. Most ez kimaradt, így most köszönnék el mindenkitől.

A két futártól, akik télen-nyáron ott hajtanak. Tyúkapótól, aki tavasz óta tereli a lányait a kerékpárúton. Az időszakosan feltűnő fitness csajoktól. Ők azok, akiknek a lelkesedése egy-egy hónapig tart. A festőtől. A horgászoktól, de főképpen a mogorva nénitől.

A mogorva néni eleinte csíkszájjal jött szembe. Amikor először köszöntem neki, összehúzta a szemöldökét. Később már mosolygott, sőt integetett előre amikor meglátott.

Persze a kutyás különítménytől sem köszöntem el. Ők biztosan örülnek, hogy az általuk kutyafuttatónak használt kerékpárúton eggyel kevesebb bitang rohangászik. Persze ez nem vonatkozik sem a rottweileres öregúrra, sem a vizslával futó hölgyre. Ők mindig barátságosak voltak.

Tudom, közülük senki sem olvassa ezt a bejegyzést, de hiányozni fognak. Egytől-egyig.

Nem tudom a nevüket, csak elneveztem őket, ők sem ismernek engem.

Viszlát!

A hokimezes (görkoris)