Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Esőnap

2009. augusztus 14. 19:47 - regulat

Esőben általában nem. Mármint esőben általában nem szoktam korizni.

k2motospeed.jpgNem tudom, ki hogy van vele, de valahogy nem szeretek belő combizomra gyúrni. Márpedig a vizes betonon korizás, az leginkább arra jó. A reggeli eső nem tűnt ijesztőnek.  Gondoltam délutánra bőven felszárad.

Az időjárásfelelős meg meggondolta magát és fél egykor nyakon öntötte a várost, de alaposan.

Persze a kedves kollégák rögtön arról kezdtek érdeklődni, hogy van-e esőgumi a görkorcsolyához. Meg hogy milyen mintázatú kerék jó ilyen időben. Vagy, hogy nem lenne jobb, ha kiengednék egy kis levegőt a kerékből…

Most ilyenkor mondjam azt, hogy nem vicces? Nem mondom, először az volt.

Azután egy körül – igaz már csak csepegő esőben – elindultam.

Ilyenkor jövök rá, hogy mennyiféle betonnal, vagy aszfalttal foltozzák a fővárosunk útjait. Először a Stadionoknál néztem rá az órára. Öt perc mínusz. Mármint tizennégy perc helyett sikerült húsz perc alatt odaérnem.

Villámgyors fejszámolás, ezt nem úszom meg hetvenöt perc alatt. Pedig mennyivel jobb ez a 23 fok, mint az elmúlt napok majd harminc fokos dögsége.

Ahogy szárad az út úgy lehet egyre jobb tempóban menni. Azután felsegítek egy bringást. Még a Mogyoródin megelőztem. Erre rátört az allergia. Vérszemet kapott. Visszaelőzött. Nekem meg tetszett a játék. Visszaelőztem. Ő megint megelőzött. Azután jött a Róna utca. Szeretem ott a kerékpárutat. Szélcsendes időben olyan hússzal lehet menni rajta, de a dögséges kétkerekű beállt elém a lámpánál. Na – mondok magamnak - loholhatok utána. Zöldnél kilőtt, én meg utána, hogy megelőzöm, ha a fene…

A fene nem evett fenét, viszont szegény bringás inkább a „versenyre” figyelt, mint az útra. Úgy látszik, ő nem tudta, én meg elfelejtettem. Mármint azt, hogy egy darab hiányzik a kerékpárútból. Pont akkora, hogy aki nem figyel, fejre álljon. Ő borult, én csak a füvön tudtam megállni. Megúsztuk. Én egy karcolás nélkül…

És nem is vágytam egy karcolásra sem.

Úgyhogy inkább nem is akartam behozni a lemaradást.

2009. augusztus 14. péntek

táv: 13,92 km

idő: 00:56:00

átlagsebesség: 15,07 km/h

csúcssebesség:: 23,90 km/h

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr825627823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása