Az edzésnaplót ugye ott hagytam abba, hogy valami nyavalya kiütött. Nem kicsit, nagyon, hogy klasszikussá vált mondatokat idézzek.
Nyomtam az ágyat nyolc napon keresztül, és a dokinéni úgy engedett vissza dolgozni, hogy a futásról, úszásról még egy hétig – khmmmm – lebeszélt. Erősen.
Mozgott bennem az elhatározás, hogy vasárnap újrakezdem.
Azért vasárnap, mert pont akkor ért volna véget az orvosi tilalom, no meg szombat reggel hülyén nézett volna ki, ha Bécsben akartam volna futni. Pláne, hogy ráadásul ott kitört a hóesés. Mondhatni leszakadt a tél. Bár a szakadó hó ellenére láttam vagy öt futót a Hundertwasser Promenádnál. Volt egy kis hiányérzetem.
Szombat este Hegyeshalom magasságában rájöttem, hogy a közeljövő téli sportja esetemben a hólapátolás lesz, így futni egyhamar nem fogok.
Tényleg a hólapátolás téli sportnak számít?
Vasárnap reggel az volt az érzésem, hogy annak.
Szóval letettem arról, hogy decemberben még fussak, tekintettel a rendkívüli időjárási körülményekre. Na ja, errefelé, ha télen esik a hó, az rendkívülinek számít. Mintha Afrikában élnénk. Csak az a baj, hogy itt a nyári meleg is rendkívüli…
Tegnapra kiderült, hogy az időjárás visszatért a közlekedési vállalatok által normálisnak ítélt kerékvágásba. Lőttek a fehér karácsonynak.
Minden rosszban van valami jó. A hirtelen melegnek és a karácsonyi vacsorának hála ma reggel véget ért a tespedés. Kimentem futni. Kell a hely a mai ebédnek és vacsorának.
Na azért minden jóban van valami rossz. A futópályának csak a szélén lehet futni ott, ahol felverte a fű, mert csak ott nem mocsarasodott el.
Trapp, trapp, cupp, cupp. Trapp, trapp, cupp, cupp.
Kábé így hangzott, ahogy róttam a köröket a pályán. A nyomokból ítélve nem én voltam az első próbálkozó, aminek köszönhetően fel tudtam mérni, hogy lehet elsüllyedni.
A majd háromhét kihagyás után a négy kilométer majdnem nagyhalál volt, de túléltem.
Szerintem holnap jobban fog menni.
táv: 4,18 km
idő: 00:21:20
átlagsebesség: 11,76 km/h
csúcssebesség:: 14,7 km/h
