Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Duatlon féle

2010. április 05. 14:24 - regulat

Kitaláltam magamnak egy duatlont. Amolyan duatlon félét...

kalenjikapteren.jpgTalán az UrbanCrosson való fellelkesülésem az oka. Április 24-én ugyanis megint UrbanCross futás lesz az Arénában. Ki szeretném próbálni, bár ez a lépcsőzős, műköves, füves… stb. futás valószínűleg jóval nagyobb erőfeszítést kíván a maga öt kilométerén, mint a lassan tizenkettőre emelt táv, amivel ha nem is könnyedén, de elbírok.

No igen, mostanra – túl az idei háromszázadik kilométeren – elmondhatom, hogy a tíz kilométeres távot, biztos öt perces tempóval futom.

De itt a nyár, meg a görkorcsolya, szóval mi lenne, ha a kettőt ötvözném?

Az utóbbi időben úgyis úgy állt össze a keddi nap, hogy reggel egy tízest futottam, délután meg görkoriztam vagy tizennégyet. A kettő ötvözete valahogy úgy nézne ki, hogy egy békés pénteki napon az ember elindul a belvárosból korival, és utána a kori a zsákba. Lehet futni az még olyan tizenkettő- tizennégy. Papírforma szerint ezt olyan két órába bele lehet zsúfolni. Na jó, lehetne.

Először is nem tudom, hogy a futásra fordítandó energiámat mennyiben befolyásolja az azt megelőző görkorizás. Azt hiszem nagyon.

Azután az sem mindegy, hogy akárhonnan nézem futni végig emelkedőn kell. Na ja, nem mehet úgy minden, mint a nemzetgazdaság… Mindenesetre, ahogy magam ismerem, ha felfelé kell futni, akkor a szél is szemből fúj. A szél az már csak ilyen, mindig szemből fúj…

És végül, de nem utolsó sorban ott van még azt a plusz öt kiló. Mármint az a plusz öt kiló, amit a hátamra kell vennem, azaz a görkori, meg egyéb nyomorúságok, amik rendre megfordulnak a hátizsákomban. Jó, hogy korizás közben nem zavar a zsák. Megszoktam. De futni, még egyszer sem futottam zsákkal…

Szóval ilyen lenne a papírforma szerint két órás alabárdos duatlon, amit egyelőre jó, ha három óra alatt tudok teljesíteni.

Mondom ezt látatlanban.

Mert azért ki kéne próbálni. Mint az UrbanCross futást.

Talán pénteken. Ha az időjárás felelős is támogatja az ötletet.

Addig még az is lehet, hogy módosítok az útvonalon.

Olyan bizonytalan vagyok.

Meglátjuk. Mint az UrbanCrosst.

Mindenesetre tegnap trappoltam egy keveset. Csak úgy az erőnlét kedvéért. Mondhatni egyszemélyes nyuszifutást tartottam.

2010. április 04. vasárnap

táv: 12,1 km

idő: 01:00:28 (tavaly, kb ennyi idő kellett a félmaraton lekorizásához)

átlagsebesség: 12,01 km/h

csúcssebesség:: 16,1 km/h

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr935627963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása