Ami nem megy, azt ne erőltessük… Hogy ez mennyire igaz, azt régóta tudom. Mondjuk akkor fájó, ha az embernek ezt egy megértő arcot vágó, alulöltözött nőihölgy mondja.
Szóval, ami nem megy, azt ne erőltessük. Persze mondani könnyű. Ha meg az ember gyereke megfeledkezik róla, akkor bezony azok a fránya körülmények emlékeztetik. Emlékszem így járt egykori óvó nénim, az Aranka, - esetleg Irénke vagy hogy a bánatba hívták – a tejlevessel kapcsolatban. Szerinte nekem azt szeretnem kellett volna. De legalábbis megennem.
Én ugyan szófogadó gyerek lévén mondtam, hogy ha meg kell ennem, akkor kihányom, de ő bízott benne, hogy ez csak olyan gyermeki dac. Mondta is, hogy nem baj. Megettem. Kihánytam. mert ugye, ami nem megy, azt nem kell erőltetni.
Reggel is ez járt a fejemben, amikor a szitáló esőben azon morfondíroztam, hogy akarok-e futni. Mondhatni csak a szemem kívánta. el is tököltem az indulással, de csak rávettem magam. Már csak azért is, mert taknya időben nem olyan jó görkorizni, így a délutáni programról már előre tudtam, hogy kilőve.
Csak nekiduráltam magam.
Az első két kilométeren úgy ugrált a szívem, mint amikor valami kétesélyesre sikerült vizsga eredményhirdetését vártam.
Azért csak belerázódtam.
Az eső szitált, de sikerült egy egyenletes ritmust felvennem. Utólag meg kell mondanom eléggé tré ritmus volt. Az ötperces tempó környékén jártam.
Fogjuk rá az időjárásra!
És jótékonyan feledkezzünk meg arról, hogy rosszabb időben volt ez már jobb is.
Mondtam már, hogy azok a fránya körülmények mindig ráébresztik az ember, a helytelen döntésére. Ebben az esetben a fránya körülmény a csuklás volt.
Fogalmam sincs, hogy ki a bánat emlegeti az embert hajnali háromnegyed hatkor, de ma célba talált. A nyolcadik kilométernél jött rám a csuklás.
Azt eddig is tudtam, hogy kellemetlen, de ez a borda alatti fájás. Az igazán szar volt. Valami ilyen lehet, amikor tompa karddal szúrják oldalba az embert. Szabályosan megroggyantam.
Folytattam a kört.
Megint megroggyantam. Ráadásul vizes lévén a pálya megpróbálkoztam a gyilkolászással is. Konkrétan a Rittbergert akartam leszúrni. Duplán. Túléltük. Ő is, én is.
Viszont a további futásról letettem.
Valami kocogás félét előadtam a buszmegálló felé. Amolyan vénember módra. És hazabuszoztam. Mínusz két kilométer.
Na ja, ha valami nem megy, azt ne erőltessük…
Úgyhogy ilyen lett a reggel:
táv: 8,8 km
idő: 00:45:45
átlagsebesség: 11,54 km/h
csúcssebesség:: 14,3 km/h
