Tegnap este, lábáztatás közben azon gondolkoztam, hogy az idén valahogy állandó késésben vagyok. Futni az idén későn kezdtem el. Mondjuk ennek megvolt a maga oka. Pihentetni kellett a lábam.
De ez már nem igazán lehet magyarázat arra, hogy a korcsolyacipőt csak március utolsó napján húztam fel először, ami majd két hetes késést jelent a tavalyi évhez képest.
A Tour de Tisza-tó meg itt van a nyakamon a maga 57 kilométerével. Ráadásul a jövő héten nem igazán lesz időm kimenni a Stadionhoz, mert ha dolog van, akkor dolog van.
Szóval tegnap végre korcsolyacipőt húztam. Még a régit, mert az újhoz kellene némi kereket vásárolnom tartalékba…
Stadion, ragyogó napsütés. Lecuccoltam.
Nagy terveim nem voltak, csak némi laza korizás. Olyan félórányi, körbe a Stadion körül. Kilométerenként négy perc alatti tempóval. Csak hogy szokjam a vason állást.
Na most húsz perc után úgy kellett magamat kényszeríteni, hogy még egy kört. Meg még egyet. Meg még egyet.
Ezt húztam még majd negyven percig, így sikerült egy órányi gurulást összehozni.
Aztán megremegett a lábam. Na, nem gurulás közben, hanem amikor levettem a cipőt. Azt hittem, hogy a tizenkilométeres futások remekül átmozgatták már az izmaimat, így sok meglepetés nem érhet. Ért. Combtájékon.
Ami nem okozott meglepetést az a lilába hajló piros folt a bokám körül. Az immár kétéves x-training cipő párnázottsága mára erősen a béka seggével konvergál. Így nem csak a combom remegett, nem csak a bokámat nyomta meg a cipő, hanem az éppen már elfelejtett tyúkszemeim is meglettek.
Ráadásul a stadionnak van valami építészeti szélgenerátor hatása, ezért a legváratlanabb helyeken mintha falba futottam volna bele. Ez mintegy huszonöt százalékkal dobta vissza alkalmanként a sebességemet. Ráadásul olyankor nyeltem is a szelet. Mit mondjak? Nem esett jól…
Mindegy, elsőre nem volt rossz, de ha a Tisza-tónál csak ennyire leszek képes, akkor az bizony bőven három óra feletti időt fog eredményezni. Annyira azért nem vagyok megijedve, mert tavaly a versenyig egyszer sem mentem három percnél jobb kilométereket. Sőt 3’30”-cal kezdtem az előző évben a korcsolyázást.
Nos a tegnapi nap, így sikerült:
Táv: 18,71 km
Idő: 0:59:43
Tempó: 3’11”
Átlag pulzus: 153 bpm
Maximum pulzus: 162 bpm
ps: A pulzust azért is írom hozzá, mert ez az egyetlen jó hír. Szinte teljesen megegyezik az edzéseken mért futó pulzusommal, ami azt jelenti, hogy ebből még versenyhelyzetben tudok erősíteni.
Most a legfontosabb, hogy ezekkel az adatokkal tudjam az edzéstávot minimum megduplázni májusig.
Hát akkor, hajrá!
