Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

8. Wink maraton

2011. május 15. 09:28 - regulat

Van abban valami megmosolyogtató, hogy a siófoki Wink maraton rendezői hét év tapasztalattal a hátuk mögött, még mindig tudnak bakizni. Mondhatnánk, hogy ez a biztos pont a versenyben, ami különben a szívem csücske, talán mert először itt gurultam hosszabb távon.

wink11.jpgKicsit azonban ez a mosoly szomorkás, mert ezek a bakik, no meg a verseny pénztárcabarát nevezési díja, valahogy elriasztja a futókat, meg a görkorisokat is. Kár érte. Ráadásul az idén a görkorcsolya csak negyvenkét kilométerre lett meghirdetve, ami távként is riasztón tud hatni a magamfajta amatőrökre, így kicsit vacilláltam magam is, hogy kell-e nekem Siófok. Különösen egy héttel Tour de Tiszta-tó után. Úgy döntöttem kell.

Ezt azért egy héttel a verseny már bántam, mert a szeles 57 kilométer sokat kivett belőlem. Lesz, ami lesz, irány Siófok. Péntek este viharos szél a Balaton parton… Mi lesz itt holnap?

Szombat reggelre a szél elállt, nap kisütött. De szomorúan kellett látnom, hogy ugyan neveztek páran helyben, viszont az előnevezettek elsöprő többsége nem jött el. Tíz órakor a rajtvonal előtt mindössze 15 görkoris gyülekezett, ebből négy profi. Ez meg azt jelenteti, hogy ha semmi nem jön közbe, akkor valahol a hatodik-nyolcadik hely környékén érek célba.

A siófoki versenyről azt nem árt tudni, hogy a három éve változatlan útvonalon a jó és nagyon pocsék szakaszok váltják egymást a hét kilométeren keresztül. Ezen kell megtenni hat kört, úgy hogy a második körben már a futókat kerülgeti az ember.

Meg kell jegyeznem, hogy az évek során a futók itt jobbára megszokták a nyolckerekűeket tehát aránylag kicsi az esélye, hogy beszoruljon közéjük az ember, de azért sikerül. Ez van.

A korábbi edzés időket és távokat figyelembe véve az egyetlen célom az volt, hogy a maratoni távot három perces kilométerekkel teljesítsem. Nem is kapott el a gépszíj a rajtnál, szépen kényelmesen a mezőny hátsó feléből rajtoltam. Ezt annyiból megszenvedtem, hogy a későbbi győztes futó az első párszáz méteren közénk robbant, és előttem futott. Első pocsékságos szakasz a Petőfi-sétány, aminek egyáltalán nem görkorcsolyabarát a térkövezése. Vadonatúj kerekekkel meg egyenesen merény a szakasz, mert megvezeti a kereket. Ehhez képest a part betonlapjain öröm menni. A második kilométerre szétszóródtunk, én a nyolcadik helyen, az általam kényelmesnek ítélt tempóban. Később tudtam meg, hogy kívülről nézve ez határozottan lassúnak tűnt, sőt volt, aki úgy tippelt, hogy nem fogom végig bírni a távot.

A part után rövid pocsékság, utána jó út, majd a száznyolcvanas visszafordító, megint vagy ötven méter pocsékság és vissza a vasút mentén, hogy megint párszáz méter pocsékság után áthaladjon az ember a rajton. A szervezők részéről barátságtalan ötlet volt, hogy a befutó előrejelzőjét pont a kanyarba tették, ami ráadásul nekem ahhoz magas volt, hogy az ember csak úgy lendületből átguruljon rajta. Jó, nem volt egy fekvőrendőr, de azért már fekvő közlekedési úttörőnek elment.

Első kör: 0:19:19

Ez jobb, mint amit vártam.

Most annak kéne jönni, hogy és így ment tovább kissé romló idővel még öt körön keresztül, de ugye az első körben nem voltak futók. A másodiktól már igen. Olyan tíz kilométernél értem utol a futómezőny végét. Kezdődött a kerülgetés. Közben egy helyet jöttem fel, immár a hetedik voltam.

Második kör: 0:19:38

Harmadik kör: 0:19:59

Na itt elmondhatom, hogy ez bizony jobb mint a két évvel korábbi félmaraton eredményem, hiszen akkor a távot nem sikerült egy órán belül letudnom.

A negyedik kör kicsit mozgalmasra sikerült. Egyrészt feljöttem a hatodik helyre, másrészt a vasút mellett megfogtam egy tobozt, és leheveredtem az út menti fűbe. Ezt azért kihagytam volna. Kisebb horzsolásokkal megúsztam. Miközben visszaálltam az útra próbáltam szabadulni az összegyűjtött száraz fűtől. Szúrt.

Negyedik kör: 0:20:31

Az ötödik körben még egy helyet léptem előre egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően. Zitának kiesett az első kereke, ki kellett állnia. Közben ketten rám vertek egy kört.

Ötödik kör: 0:20:49

Az utolsó körben már nem volt különösebb ok a hajtásra, biztosnak tűnt a kitűzött cél teljesítése. Bevallom kicsit el is „lazáskodtam” a dolgot. Ezt utólag bánom. Úgy majd egy percet tudtam volna javítani a végeredményen, ami az összidőt tekintve még egy helyet jelentett volna. Így az ötödik helyen futottam be.

Hatodik kör: 0:21:31

Összidő: 2:01:54

Szerintem jó lett. Szerintem jó volt.

 

Képek a versenyről:

 

 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr855628011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bettykeee 2011.05.15. 15:19:58

Szépen mentél! Próbáltalak utolérni... de esélytelen volt! :)... Gratulálok! Van pár fényképünk rólad, ahogy gurulsz rettenetesen. Feltöltöm majd valahova és jelzem. Jó pihenést!

76458 2011.05.15. 15:23:14

Köszi. Azért te sem panaszkodhatsz. Jól mentél. Itt is lesznek majd képek. Ma vagy holnap. :)

Bettykeee 2011.05.16. 14:21:09

Csak egy olyan kérdésem lenne, hogy Te ott leszel a bécsi görkoris maratonon? ... Jó lenne, ha lenne egy ismerős arc, még akkor is, ha kizárólag hátulról látlak a pályán. :)

76458 2011.05.16. 16:10:22

Sajnos Bécs, az kimarad. Most átnyergelek a futásra. :) A legközelebbi korizás valószínűleg Zalakaros július 23-án... de azt mondtad, hogy ott nem tudsz ott lenni. Raimoék viszont, ha jól tudom mennek Bécsbe.

hgregory 2011.05.18. 12:29:35

Szép! Jó kis beszámoló. Kár, hogy 7000/9000 volt a nevezési díj, azért azt egy kicsit meredeknek tartottam. Persze most már bánom, hogy nem mentem.

76458 2011.05.18. 13:05:27

No igen, a magas nevezési díj meglátszott az indulók számán. Hosszú távon (ha nyolc év nem lenne az!) mindenképpen az lenne a jó, ha Siófok önkormányzata rendbe tenné ezt a 7 kilométernyi utat, úgy, hogy futóknak, kerékpárosoknak, görkorisoknak egyaránt jó legyen, mert erre építve embereket (turistákat) mozgathatnának meg elő és utószezonban...
süti beállítások módosítása