Ősszel félmaratont kéne futni. Ezt a szándékomat eddig sem titkoltam, de most már hívhatjuk elhatározásnak is.
Főleg, hogy most már csak tíz százalék esély van arra, hogy Zalakaroson ismét megküzdjek azzal a harmincassal. Ebbe annyira beletörődtem, hogy el is hanyagoltam szégyenszemre a korizást. Valamelyik nap le kéne tolni néhány stadionkört. Főleg, amig még van stadion, mert ha a Puskás Ferencről elnevezett népstadiont elkezdik szétbombázni, hát halványlila gőzöm sincs, hogy hova lehet menni korizni, ha az ember gyereke több tíz kilométerben gondolkodik.
De valahogy melegben nincs kedvem becaplatni a Puskásig, este meg már az idő ugyan jó, de addigra lusta vagyok…
Már csak onnan is eszemben a korizás, hogy a patakparti kerékpárúton megjelent az utóbbi időben két korombeli koris. Kár, hogy azt a három kilométert két forgalmas út is keresztezi. De legalább már működik a fitneszkorik világában az idősebbek is elkezdhetik.
Szóval korizás helyett futok, és cél a félmaraton, de ahhoz – legalábbis én úgy érzem, hogy – kevés a heti háromszor tíz és fél kilométer, főleg, hogy tavasszal már felszívtam magam a félmaratoni távra, amit ráadásul két órán belül szeretnék futni. Jó, ha negyedórán belül lépem túl a két órát, akkor sem fogok sírni, de… …jó lenne, na!
Viszont a távemelésnek eddig gátat szabott a kánikula.
Vagy az erőnlétem.
Vagy mind a kettő.
Fejben már egy hete meg volt a plusz kettő, de valahogy nyolc kilométer magasságában mindig letettem róla. Így is alkalomról alkalomra egyre rosszabb átlagokkal fejeztem be. Már-már felállítottam az idei negatív rekordomat. Aztán jött a szerda, amikor fejben is alig volt meg a plusz. Különösen az előző esti sörözésnek és az elszívott cigaretta mennyiségnek köszönhetően.
Nem mondom halványan ott villogott valamelyik sarokban, de most nem fűztem hozz sok reményt. Aztán nyolcnál – ott ahol rá szoktam jönni, hogy már a hátralévőt sem biztos, hogy bírom – szóval ott, azon vettem észre magam, hogy kivételesen tartom az öt perces kilométerenkénti tempót.
Ezen úgy meglepődtem, hogy bevállaltam az emelést. Nagyon nem is lassultam tíznél, de a végére (utolsó 1,3 km) tartogatott olyan hatvan méteres szintkülönbség megfogott. Hihetetlen lassulást produkáltam, de sikerült lefutni belesétálás nélkül. Ha ezt a tempót tartom, akkor a jövő hét végén megint távemelés következik várható.
Táv: 12,78 km
Idő: 01:08:53
Tempó: 5’22”
Átlag pulzus: 160 bpm
Maximum pulzus: 171 bpm
