Kicsit sűrűre sikeredett ez az elmúlt hét, így nem sok időm maradt. Na, szerencsére nem a futásra csak az írásra.
Így történt az is, hogy lemaradtam az ezres bejegyzésről, pedig megígértem… elvégre teremtsen az ember hagyományokat. Legalábbis magának. Na, mindegy.
Most a legfontosabb, hogy tegnap meglepődtem. Fél év után orvoshoz kellett menni [az okok most mellékesek] és a doki azzal fogadott, hogy nagyon lefogytam. Nem mondom az utóbbi fél évben lefutott ezer kilométer hatását érzem a ruháimon, de eddig nem foglalkoztam különösebben vele. Jó az az öt kiló nem kevés, de igazából a szokásos őszi súlyomnál vagyok. A látványos az átrendeződés. Az meg nem az elmúlt félévnek, hanem az elmúlt lassan három év rendszeres mozgásának köszönhető.
Szóval lássuk be, van értelme, csak bele kell fektetni azt a nem kevés munkát. Már, ha valaki fogyni akar, mert nekem ilyen célom nem volt. De – ahogy a nyuszi mondja a viccben - ha már így alakult…
Különben az a bizonyos ezres bejegyzés kimaradása leginkább azon múlt, hogy szerdán az a bizonyos huszonegy kilométer nem esett jól. Illetve a vége volt már megint a problémás. Mondhatnám azt is, hogy megismételtem életem első hivatalos félmaratonját. Szinte méterre. A különbség mindössze annyi, hogy a hűvösebb időnek köszönhetően, az idő jobb lett. Ugyanúgy tizenöt kilométernél kezdett valami nem stimmelni, és tizenkilencnél határozottan nem esett jól a futás. Azért leküzdöttem a maradék két kilométert, bár ez lehet, hogy hiba volt.
Én a tíz-tizenegy kilométeren érzem jól magam, ami tudom, hogy egy vérbeli maratonistának nem táv, de én ugye nem vagyok egy vérbeli maratonoista, csak egy hobbifutó.
Ezért is hagyom ki a Spart a jövő héten. Semmi kedvem egy futás közben „meghalni”. Maximum annyira, hogy félórával később már azt mondjam, hogy ez jó volt. Márpedig most, nekem a tíz kilométer körüli táv a jó, meg még a félmaraton. Igaz, az nem mindig.
Ettől függetlenül kimegyek vasárnap a ligetbe szurkolni. De azért viszem a futócuccot is. Hátha valamelyik váltóból hiányzik egy ember… azt esetleg bevállalom.
A pénteken a tizenkilométer határozottan jól esett. Semmi erőlködés. És a NATO futásra tervezett ötvenöt perc is megvolt.
Aztán jött a vasárnap, amikorra itt blogon hirdettem egy együttfutást. Tanulság, hogy tényleg a matricázás, meg a plakátolás lesz a megoldás… csak ugye időm az nem igazán volt még.
A tanulságból már kikövetkeztethető, hogy egyedül futottam. Igaz a Rákospatak mellett összesen hét másik futót láttam. Persze lehet, hogy csak az időponttal volt a baj.
Azért próbálkozom szorgalmasan, egyelőre még csak itt: Most egy szombat kilenc órát javasolnék az együtt futásra, hátha… Találkozó a Rákoscsabai öreg strand hátsó kapujánál, táv: 7 km. Ha valaki nem tudná, hogy hol van, akkor térkép az előző bejegyzésben.
És ha valaki soknak tartaná a hét kilométert, nem baj, ha nem tudja lefutni, maximum hamarabb visszafordul. Lényeg, hogy az elején és a végén találkozzunk a strandnál.
Hasonló kényelmes futás lesz, mint a vasárnapi volt, sőt még kényelmesebb.
Táv: 10,87 km
Idő: 00:58:53
Tempó: 5’25”
…és most megyek futni.
