Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Karácsony meg a virtuális világ

2011. december 30. 22:59 - regulat

Az a nagy büdös helyzet Kedveseim, hogy az idén karácsonykor is beszippantott a virtuális világ. Ez meg a jeles napokra készült lakoma, azért rendesen odatett a futásnak.

omni_8.jpgVicces ez a nagypapás kezdés a „Kedveseim” megszólítással, de isten látja lelkem, nekem minden olvasóm kedves. Akkor meg kimondottan, ha szurkol is nekem, hogy a kitűzött célomat sikerüljön elérnem.

Ez az idén az egyezer kilométer, meg egy két órán belüli félmaraton volt. Letudva. Voltak itt ugyan más célok is, de ahhoz nem elég futni, vagy nyolc keréken gördülni. Ezeket jobb is, hogyha hagyom. Az is össze fog jönni… remélem hamarost.

Szóval ott tartottam, hogy beszippantott a virtuális világ, és ez bizony nem tett jót a futásnak.

Mer ugye tavaly karácsony óta van nekünk egy xbox nevű izénk, amihez egy másik izé, aminek a neve kinect kapcsolható. [a kép csak illusztráció]

Ez a kinect nevű izé arra jó, hogy az ember mozgással irányítsa a játékot.

És ugye karácsonyra vettünk az ifjúságnak egy Joy ride nevű játékot. Tehát vettünk egy autóversenyes játékot. Kipróbáltuk. [Mi csak hétfőn.] Jó!

xbox360_kinect.jpgMármint jó kis izomlázam lett tőle a vállamban…

Szóval kétnapi zabálást kiadós étkezést követően hétfőn délelőtt kedvem támadt lemozogni a kalória bevitelt. Mondanám, hogy eseménytelen futás volt. Még a kutyások is inkább a karácsony második napi ebédre készültek… már fordultam vissza a patak mentén, amikor megszólalt a harangjáték az Újlak utcai templomból. Feldobott. Nem is tudtam, hogy ilyet is tud. Azt nem mondanám, hogy megtáltosodtam, de pár kilométert könnyebbé tett.

És este jött a játék. Nem tűnik nagydolognak, másnapra mégis izomlázam lett.

Legyintettem, hogy majd ledolgozom.

Tehát ismétlés a tudás anyja, este megint joy ride.

Reggelre javult is a dolog. Én meg elmentem futni. Na, ezt a szerdai futást még sokáig fogom emlegetni. A könnyű futás hat kilométer után lett nehéz. Nem a lábam fáradt, hanem a vállam. Fokozatosan lassultam, és amikor gyorsítani próbáltam, fájt.

Ha jól tippelek, ahogy a sebességem öt percek kilométerek fölé gyorsult, annyira fájt a vállam, hogy lassítanom kellett. Mert az a qrva játék… Két perc mínusz hétfőhöz képest.

De be kell látnom, hogy ez a kinect, ez keresztedzésnek remek.

Csak azt kéne tudni, hogy mennyi játékkal sikerül az izomláztól megszabadulni.

A mai futás hasonló eredményt hozott. Bár az izomláz valamelyest enyhült.

Hát most akkor most, vagy ledolgozom az izomlázat, vagy lekattanok a játékról és kipihenem. Most még a ledolgozást erőltetem. Mondtam, hogy rákattantam.

coctail.jpg2011. december 30.

Táv: 13,86 km

Idő: 01:10:xx

Tempó: 5’03”

Átlag pulzus: 157 bpm

Ez volt az utolsó pár kilométer 2011-ben. Hacsak…

Hacsak, holnap nem megyek ki a Margitszigetre, a Nike Fuss Szilveszterére… De, ha kimegyek, az akkor is a jövő évi első bejegyzés lesz.

Ja, és Kedveseim!

Boldog 2012-es Évet kívánok!

Fussatok, amíg lehet...!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr225628055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása