Túl vagyok a tavaszi megmérettetésen, már ami a félmaraton mániát illeti, és azon túl, hogy jól sikerült, kicsit úgy érzem, hogy arról a hétről nincs is mit mondani. Elvégre pihenő hétnek szántam.

Lehet, hogy kezdek kicsit futás központúvá válni, hiszen már az edzéseket is lehetőleg hetekkel előre betervezem, próbálom kiszámolni, hogy a versenyen hogy fogok futni… ehhh, ez már beteges.

Szóval a tizenharmadik hétre nem volt a Vivicittán kívül semmi nagy dolog betervezve, az egyetlen kérdéses pont a verseny előtti átmozgató edzés volt, amiről nem tudtam eldönteni, hogy árt vagy használ. Én eddig annak a híve voltam, hogy verseny [bár célszerűbb lenne a megmérettetés szóhoz ragaszkodni, hiszen – lássuk be – az egyetlen, akit ilyenkor le akarok győzni én magam vagyok!] előtt, az utolsó három napon még a busz után sem futok, nemhogy edzés jelleggel.

Most is így készültem, de mocorgott bennem, hogy mi lenne ha… Hogy hat rám vasárnap, ha szombaton, futok egy kényelmes tízest. Ront? És ha ront vajon mennyit?

Persze most jogosan kérdezhetné bárki, hogy „és honnan tudod, hogy rontott vagy használt?”, amire bátran azt felelem, hogy „halványlila gőzöm sincs”. De tényleg! Megfutottam az eddigi legjobb félmaratonomat, és nem tudom, hogy a szombati futás nélkül ez jobb lett volna vagy rosszabb…

Ami biztos volt a héten az a keddi résztáv, meg az, hogy a bemelegítő, levezető részében az edzésnek lassítani kell, elvégre az nem az időről szól, hanem mint a neve is mutatja a bemelegítésről, meg a levezetésről. Nehéz, még mindig nehéz, hogy amikor elindulok, az nem „uccu neki, oszt lassulok, ha fáradok”, hanem egy tartható tempó. A „uccu neki”-nek a pályán a helye, ott viszont nem csak lehet, hanem kell.

Ott ráadásul valami nem volt gömbölyű, mert nem igazán ment, mármint a pulzusom vissza a helyére, csak a megszokottnál lassabban. Az eddig egy-másfél perc helyett két perc alatt…

Utána jött a jól megérdemelt pihenés a hét hátralevő részére, meg a bizonytalanság, hogy mi legyen szombaton, fussak, vagy ne fussak?

Fussak lett belőle.

Hiányzott, na! Szombaton nekiindultam egy laza futásnak, amiből lett tíz kilométer két gyorsabb egy kilométeres szakasszal. Jól esett, még, ha kicsit gyorsabbra is sikeredett, ahogy terveztem.

Vasárnap meg a megmérettetés, de erről már beszámoltam.

Most ugye legközelebb, majd április 22-én Óbuda jönne, viszont találtam 7-én szombaton egy - többek között félmaratoni távot is tartalmazó - terepversenyt Rákoscsabán.

Nézem az edzéstervemet, szombaton a tervezett táv húsz+. Na most, ha esőisten is úgy akarja, megyek. Akarom mondani, futok, mert rohanás nem lesz belőle az biztos… Én ugye jobbára a flaszterhez vagyok szokva.

Minden az időjáráson múlik, mert olyan cipőm nincs, ami a laza (felázott) talajt bírja, viszont a száraz földutakon az Onmi még megállja a helyét. Úgy olyan 110-115 percre még jó is lehetek. Szerintem.

Ja, és Kellemes Húsvéti Ünnepeket mindenkinek!