Ilyenkor vagyok igazán bajban, amikor úgy írok visszafelé egy hétről, hogy azt egy verseny zárta, és arról már fent van a beszámoló. Ilyenkor van az, hogy amit az edzések közben éreztem, gondoltam azt valahogy már nem érzem aktuálisnak. És ez a huszonegyedik hétre fokozottan igaz. 

Ráadásul a múlt héten zavar volt az erőtérben, ami az előző heti jól sikerült tizenhat kilométernek ugyanúgy köszönhető, mint a kevésbé jól sikerült résztávozásnak.

2010-ben, így májusban tíz kilométeren még csak-csak összehoztam öt perc körüli tempót, de ahhoz már kihajtottam magam. (és tizenkét kilométernél nem tudtam hosszabb távot lefutni…)

2011-ben viszont ilyenkor már csak 5’30”-as tempókkal ment ugyanez… Az a fél év „pihentetés” – mondhatni – nem sokat használt. Pedig dehogynem, hiszen megint tudtam futni. És ez nagy dolog!

Erre itt az előző hét, amikor a tizenhat kilométert 4’42”-vel abszolváltam. Többet gyorsabban. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy továbbra is arra figyeljek, hogy ne hajtsam ki magam az edzéseken. Erre jött a kedd, amikor már eleve később indultam neki, mert addig szakadt az eső. Na, én már ragyogó napsütésben vágtam neki a… szaunának. Mert ez bizony az volt. Forró gőz. Már a patakparton. Én marha, meg arra készültem, hogy friss levegő, meg egyéb jóságok, és már az első kilométer után úgy fent volt a pulzusom, mint ha versenyeznék. Tudom ilyenkor kéne lassítani… de valahogy nem ment, akár hányszor megpróbáltam, utána megfeledkeztem magamról. Inkább nem is néztem a továbbiakban. Tapasztalatnak jó ez is. Az időjárás mindig beleszól…

Aztán csütörtökön résztáv. Ott ugye az volt a probléma a múlt héten, hogy a majd háromszáz méterrel megnövelt táv, egyből négy perc fölé dobta az átlagtempómat. Bevallom, most egy kicsit féltem is a dologtól, mert úgy éreztem, hogy most még rosszabbat fogok futni. De nem! 3’50” lett. Ez meg ugye már csak bő tíz másodperccel rosszabb, hogy tovább emeljem a távot. [Akkor úgy számoltam, hogy ahhoz még vagy három hét kell…]

Mivel csütörtökön már tudtam, hogy Kőbányán mindenképpen futok, és a dunavarsányi gurulástól csak az időjárás tud visszatartani délután visszamentem a patakpartra gurulni. Szél. Na, nem vihar, csak erős szembeszél… Hogy mennyire erős? Hátszéllel úgy 10 km/h-val voltam gyorsabb… de jól esett.

Így sikerült a gurulás. Igazából a versenyre készülős hangulatom hiányzott. Nem volt ez hajtás, inkább csak amolyan örömkori. Talán azért mert addigra többen jelezték, hogy inkább megvárják a dunavarsányi beszámolót… ha jó volt, akkor majd jönnek. Legközelebb.

Érzem én, hogy fejlődök, de hogy mennyire…? Az vasárnap derült ki. De arról már beszámoltam.