Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Herótom van

2012. szeptember 27. 19:50 - regulat

2012. harmincnyolcadik hete

Éppen herótom van. Mintha egy kicsit túlvállaltam volna magam. Az az igazság, hogy nem is tudom, mit kéne csinálni ilyenkor. Most tudatosult bennem, hogy zsinórban öt hétvégére vállaltam be versenyt, és bár a nagy részén már túl vagyok, kezdem úgy érezni, hogy ezt bíz benéztem.

saucony_omni8.jpgNike, Dunakeszi, Rákosmente, NATO, Spar… Még jó, hogy a nagyján túl vagyok. Ha tartom, tartanám a magam a régi jó szokásomhoz, hogy verseny előtt legalább három nap pihenő, akkor gyakorlatilag szeptemberben csak versenyen futottam volna.

Szóval itt volt az elmúlt 38. hét, és még buzgott bennem a tetterő, bár a hosszú és résztávozós futásokat már kihagytam. Mondhatnám, hogy csak a szinten tartásra koncentráltam.

Mondjuk a Rákosmente nem volt betervezve, de hát a hazai pálya kötelez. A Spar staféta közepe meg még erősen opcionális volt a múlt héten…

Hétfőn gondoltam kimozgom magamból a dunakeszii terepfutást. Nem akartam gyorsan, vagyis nem szándékoztam gyorsabban futni, mint a terepen. Oszt gyorsabb lett. Igaz a hetedik és a tizennegyedik kilométert megpróbáltam megnyomni, úgy négyperces tempóval, ami nagyjából össze is jött. Olyan végre ősz van, végre huszonöt fok alatti a hőmérséklet hangulatban telt.

Aztán a helyi újságban azt olvastam, hogy lesz egy kilenc kilométeres verseny… És elkezdtem gondolkodni, hogy egyáltalán fussak-e szerdán? Osztottam, szoroztam és arra jutottam, hogy ezt a hétvégi inkább felkészülésnek tekintem a NATO-ra.

Na, ebben a szellemben indultam neki a szerdának. Nem is volt gond az első hét kilométeren, ott a végén gyorsítva hoztam a szokásos harminchárom percet, aztán már nem ment úgy a dolog. Nem véletlen, hogy az ismét gyorsított végű következő hetes, már csak harmincöt perc lett. És még ott volt előttem a kedvenc emelkedőm, ahol, ha lassabban futok, az nálam már sétálás kategória lett volna. Igen volt olyan szakasz, ahol hétperces tempóra lassultam vissza.

Hogy ezek után miért mentem pénteken futni? Jó kérdés. Hát először is azért, mert benéztem a naptárt és azt hittem, hogy a Hajrá Rákosmente! csak vasárnap lesz. [Ok. Tudom, hogy hülye indok, de akkor is így volt. Szerintem akkor sem én vagyok az egyetlen, benézi a naptárat…]

De ugye élvezzük az őszt, tehát pénteken is felhúztam a nyúlcipőt.

Tizenkilenc fok. Kár lett volna kihagyni. Szokásos harminchárom perces hét kilométerrel kezdtem, és sikerült ugyanezt megismételni a második szakaszon. Hmmm. Három ilyennel már meglesz novemberben a száz percen belüli… Nem meglenne, meglesz!

Mondtam is a végén, amikor rájöttem, hogy másnap verseny, hogy ezzel az eredménnyel akkor is kiegyeznék. Végül is egész héten összejött az öt percen belüli tempó...

A versenyt kissé eltolták (nem időben, illetve úgy is, hanem szervezésileg), mint arról beszámoltam, de a rövidebb távon húsz másodperccel jobb tempót futottam.

Most, amikor ezt írom, óvatos duhaj vagyok, mert éppen herótom van a futástól, ami nem azt jelenti, hogy kihagyom a NATO-t, de éppen elég boldog leszek, ha a tavalyi 47:36-nál jobb időt futok…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr744807032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása