Most volt az a pont, hogy kénytelen voltam egy új órát beszerezni, mindenféle hárombetűs applikációval, mint HRM, meg GPS. Igen kénytelen! Most egy villanypásztorral járok futni.

Ugye eredetileg volt ilyen célokra két kütyüm. Az RDS-II meg a Polar FS1. Mind a kettő kiszolgálta a maga idejét, ezért egy ideje tervezgetem a lecserélésüket, csak hát a mocskos anyagiak. Egy ideje…

Konkrétan tavalyelőtt decemberben merült fel először az éca, amikor az RDS leejtés útján megdöglötte magát, azaz egy filléres alkatrész eltört. Ez az elemzáró kupak volt, ami ha nem jól szuperál, akkor gyerekkorom egyik kedvenc játékát, az ugróbékát plagizálja. Akkor, mármint tavaly a gyártónak elég volt egy emil és ugrasztotta a helyi Hansot, vagy Alit és küldött egy kupak ajándékba… Ez ki is tartott tavaly decemberig, amikor már semmi nem akadt a készülékben, ami a helyén tartotta volna a kupakot.  Tehát az új kütyü beszerzése – mondhatni – elodázhatatlan lett, csak a pénztárcám nem volt kellőképpen motivált.

Nem túl nagyok az igényeim, így gyorsan két versenyzőre csökkent a mezőny a Garmin FR 210-re és a Kalenji CW (ugye egyértelmű a forgalmazó...), vagy eredeti nevén Geonaute On Move 700-as. Nézegettem, nézegettem és bevallom a név a Garmin felé húzta a gondolataimat, de az a tizenöt pénz, ami az árkülönbség csak a Geonaute mellett döntött. A Polarnak az volt az előnye, hogy szegénykém hiába csipogott, hogy lassítsak abszolút figyelmen kívül tudtam hagyni. Egyszerűen a harmadik csipogás után nem hallottam… Így azért tényleg nehéz némi pulzuscsökkenést becélozni. Bezzeg ez a nyomorú villanypásztor, ez csipog, kukorékol, meg rezeg… még jó, hogy nincs sokkoló funkciója, mert azt is bevetné.

Mindenesetre szerdán, még mielőtt megvettem volna a villanypásztort elmentem futni. Szabadon! És nagyon élveztem. Még akkor is, ha közben bőrig áztam.

Bevallom kicsit bizalmatlanul nézegettem, az új futótársat. Mert ugye elképzeléseim voltak arról, hogy hogy futok, de azért kilométerekre lebontva, kielemezve… mégiscsak más.

Pénteken meg jött a tavasz, amibe belefért egy délutáni tizenöt kilométer, csak hogy kipróbáljam az újdonatot. Akkor neveztem el villanypásztornak. Ez a dög félpercenként csesztetett, hogy lassítsak. Pedig csak 150 bpm re volt állítva… Hát olyan sok az?

Utáltam. Utáltam! [Nem, nem vagyok hisztis, akkor háromszor utálok…]

Gondoltam, ez volt az első randink, majd összecsiszolódunk. Vasárnap. Szakadó hóban… Jut eszembe, mondtam már, hogy milyen csinos vagyok jégcsapos szemöldökkel? És majdnem leszedte, de akkor eszembe jutott, hogy MoSa (aki nem Saci néni, és nem a futás nagyasszonya… pedig, de csak nem szereti, ha így emlegetik.) azt mondta a MFE-n, hogy ezt inkább ne… mert epilál. Inkább megvártam az olvadást.

Ja, és közben a jobb térdem után szabadon kinyírtam a bal bokám. Nem futva... csak úgy. A lépcsőn... Ez egy ilyen év. Mindenesetre egy Kindmax szalag, bandázs kombóval bevállaltam a havat. Kár lett volna kihagyni.

Szóval vasárnap a hóban összeszoktatás volt. Na persze, bukdács, meg csúszka. Oszt így legyen az ember gyerekének alacsony a pulzusa…

Úgyhogy még most is szokunk. Össze.

De remélem, hogy a végén nem fogom megbánni, hogy nem a sokaknak bevált Garmin mellett döntött a pénztárcám.