Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

"Csak" harminc

2013. október 15. 20:04 - regulat

Az a jó – már a hangulaton túl – az ilyen mega versenyekben, mint például a hétvégi 28. Spar Budapest Nemzetközi Maraton, hogy utána elárasztják a futók a netet. Blogok, fotók… miegymás. Ilyenkor egy hétig nem unatkozunk. Lehet dicsekedni, szomorkodni, okoskodni, meg jókat anyázni autósokkal, akik évről évre lemaradnak arról az információról, hogy ilyenkor nehezebb közlekedni, és akik szerint minden futóversenyt valahol máshol kéne megrendezni…

spar_2013_bkk.jpgAnnyi mindenről kéne írni, hogy félő, megint valami katyvasz lesz a dologból. Pedig kéne írni a vendégszerető fővárosról. Arról, hogy ennyi ellenőrt nem láttam a belvárosban a Sziget fesztivál óta…

Arról, hogy nehezen hihető, hogy akkora kiesést hozna a fővárosnak, ha egy-egy ilyen napon azt mondaná, hogy azzal támogatom az eseményt, hogy az esemény napján a rajtszámmal ingyen lehet utazni. Vagy csak az esemény alatt. Az azért érezhetően nevetséges, hogy az Oktogontól a Petőfi hídig kétszer ellenőrizték a jegyem.

A BKK ellenőre nem futottak, hanem a váltópontok és a versenyközpont között utazó futókra vadásztak. Ugye senkit sem sértek meg azzal, ha azt mondom, ez bizony pitiség.

Ezt azért nem bírtam kihagyni. (a kép forrása: index.hu)

Tudom, inkább a versenyről kéne írni. Arról a szürke ködös reggelről, amiből majdhogynem kánikula lett. Például a liget így nézett ki egy órával a rajt előtt...

spar_2013_reggel.jpg

Arról, ahogy a Pázmány Péter sétányon néztem a futókat, kerestem az ismerősöket és vártam a rajtra. Mert az az igazság, hogy a nevezésnél beírt célidő, az nettó hülyeség volt. Azt azért én is tudtam, hogy ezt három órán belül simán le kell futnom. Meg azt is tudtam, hogy az első félmaratonomnál tizenöt százalékkal teljesítettem alul, a reális időhöz képest. Ezt azért nem akartam kockáztatni.

És mi lett a vége?

spar_2013_befutoerem.jpgNos, ennek kétféle olvasata is lehet. Egyrészt, ha csak az időt nézem és az 5’04”-es átlagtempót, akkor remekül teljesítettem, és veregetem a vállam, de… Van itt egy kis probléma, amit persze senki sem fog látni, ha egy év [egy hét!] elteltével megnézi az eredményeket. Nem látja a különbséget az első huszonhét és az utolsó három kilométer között.

Nem látja, hogy annyira fájt a derekam, hogy belesétáltam, nem egyszer, nem kétszer, hanem háromszor. Nem látja, hogy ha nem kapok (szabálytalan, ha szurkoló fut az ember mellett és biztatja, az igaz) segítséget, akkor simán besétálok a célba és nem futok be.

Persze foghatnám az egészet arra, hogy valahogy nem szeretem a fővárosi versenyhelyszínek közül, az "igetre" végződő nevű helyeket, legyen az sziget, vagy liget, mert valahogy nincs szerencsém velük, lásd az idei K&H.

Meg mondhatnám azt is, hogy az volt a baj, hogy nem volt meg a Mucius Scevola kuponom, pedig, ha azt beváltom, milyen jól tűrtem volna a fájdalmat.

De igazából így utólag úgy néz ki, hogy a hiba a nyakfájással kezdődött. Egy hete elaludtam a nyakam és fájt… ennek a következménye, hogy a Spar és a NATO között nem volt értékelhető futásom. Annak meg az a következménye, hogy a folyadék bevitelem, szerintem a harmadáéra csökkent. Ráadásul nem szoktam frissíteni. Tudom, hogy hiba, viszont eddig a verseny közbeni frissítéssel mindig megjártam. Van neki egy gyomormosás feelingje. Már rám nézve…

Tehát nagy valószínűséggel a huszonhetedik kilométerre kiszáradtam, vagy valami olyasmi. A maradék hármat végigszenvedtem a ligetben.

Persze az is lehet, hogy egyszerűen a derekam a gyenge. Na jó, ez szinte biztos, csak azt nem hittem volna, hogy ennyire… ennek a következmény a jövőben némi keresztedzés lesz. Hátha. Van itt egy erdőszerűség, az Akácos, meg ott egy erdei tornapálya… azt hiszem, annak a lehetőségeivel indítok. Hogy eljussak olyan szintre, hogy a workoutparkan ne érezzem magam bohócnak. Persze ez az utóbbi megjegyzés hülyeség. Azért, mert fizikailag gyatra és kezdő vagyok, miért lennék bohóc? Nem, nem lennék az. Ezt tudom. De annak érezném magam. Ezt is tudom.

Meg azt is, hogy mind a két aszfaltos cipőmben majd 1500 kilométer van… és ugye akinek lúd a talpa, az vigyázzon, miben kacsázik. [Igen, tudom, hogy képzavar.]

És tegyük hozzá, mivel minden verseny fejben dől el, hogy itt nem voltam egészen a helyemen. Volt egy nevetségesen (nem máshoz, magamhoz mérten nevetségesen) alultervezett nevezés, volt egy reálisnak ítélt 2:40-en belüli célba érés… és volt a hiba. Most az volt a hiba, hogy az EO versenyeredmény kalkulátorát is megnézetem. Tudni kell róla, hogy esetemben kilencvennyolc százalékig pontos szokott lenni. A legnagyobb tévedése az első félmaratonom volt. Most a harminc kilométert 2:16-ra kalkulálta… és elkezdett dolgozni a hülyebogár az agyamban, és átformálta a szépen felépített és tartható taktikámat.

csak_uj.jpgAlulértékelés, felülértékelés… hmmm. Az van, hogy én a Sparon, megint nem maratont futottam, hanem csak harminc kilométert.

Csak.

Furcsa szó. Általában leértékel. pedig a normális az, ha mindenki olyan távot választ magának, amit sikeresen és örömmel tud teljesíteni. Ahol már a célban jó érzés tölti el, hogy teljesítette. Sarkosan fogalmazva, amit le tud futni, és itt a hangsúly a futáson van. Mert nincs olyan táv, aminek a hossza "csak"-kal kezdődik.

Szóval?

Szóval jó volt. Tanulságnak mindenképpen. Meg az első huszonhét kilométer. Meg, hogy mégsem maratonra mentem, mert ott a huszonhét után nem három van még, hanem tizenöt.

…és eljön majd annak is az ideje…

Most köszönöm mindenkinek, aki elhitte, hogy ötpercesekkel menni fog, aki biztatott előtte, közben és utána (sokan voltatok, nem kezdek listázni, mert valaki, vagy valakik kimaradnának), akik aggódtak, mert látták, hogy a vége nem az igazi, és akik elolvassák ezt az összevissza írást és leszűrinek belőle a tanulságot.

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr205572487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zazálea 2013.10.15. 20:36:36

lehet, hogy nem olvastam minden bejegyzést (sőt), de volt-e olyan, amikor a teljesítményedre azt mondtad, hogy na, ez rendben volt.

tudom, hogy bentről nézve minden más, mint innen, a partvonalról (több értelemben is), én azonban nem feddőn, hanem érdeklődve kérdezem. mert érdekel.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.10.15. 20:51:51

@Zazálea: Persze, a Nike, például teljesen rendben volt. Annál jobban nem lehetett rendben verseny. :)
De persze hibát még abban is tudnék találni, mert mindent lehet kicsit jobban.
Itt most ecsetelhetném, hogy az első 27 milyen jó volt, mert tényleg az volt, de abban nem látok semmit, ami érdekes lenne.
A hibákból viszont tanulni lehet.

És a bejegyzésben is írom, hogy, ha csak az időt nézzük, ez a futás jól sikerült. :D

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2013.10.15. 22:37:14

Klasszikus. De tanulságos és tudom, hogy te olyan vagy aki tanul is belőle és nem fogja senkire és semmire a kudarcot (az amúgy sikeres futás kudarc részét :) és nem is lép át a kellemetlen igazságokon a saját vállát veregetve.

A lényeg: lesz még itt tökéletes maraton, amiben nem lesz "csak" :)

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.10.15. 22:46:50

@Bozót: Köszi, próbálok, bár jobb lenne mások hibáiból tanulni, de én valahogy ragaszkodom a sajátokhoz...

A frissítéses dolog... az nehéz lesz. Érzem.

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2013.10.15. 22:54:30

@6. alabardos: Menni fog az is, csak szokni kell. Az a macera, hogy az ember általában edzéseken feleslegesnek érzi a frissítést, pedig csak ott tudja gyakorolni, kitapasztalni, versenyen már nem szerencsés próbálkozni, új dolgokat tesztelni. Rá kell venni magad, hogy próbálgasd. Én is tanulom még a dolgot, de lassan úgy érzem, meglesz a bölcsek köve. Legalábbis az enyém :)

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.10.16. 09:18:33

@Bozót: Nem lesz egyszerű menet... kicsit tartok tőle, hogy hajlamos leszek elbliccelni.

DSL · http://runbabyrun.blog.hu/ 2013.10.16. 14:14:28

Oregem, te mindig morogszvalamin, kozbe meg a sajat futasodat rontod el. mi az h 30 kilit futsz le es nem frissitessz? regebben futsz mint en es alapveto dolgokat hibazol. magadnak allitod a korlatokat.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.10.16. 15:32:07

@DSL: Valószínűleg igazad van. Valószínűleg, mert meg kéne tanulnom frissíteni.
Ugyanakkor eddig a frissítések eredménye rosszullét volt... Hát kényelmesebb nem frissíteni. Sőt, félmaratonnál véleményem szerint felesleges. és harmincnál sem biztos, hogy kell...
Most úgy tűnt. :)

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.10.16. 16:02:57

@DSL: Ja, és egy kérdés, a Nike esetében szerinted min morogtam? Ott a - már a felkészültségemhez képest - tökéleteset futottam.

DSL · http://runbabyrun.blog.hu/ 2013.10.16. 16:07:30

@6. alabardos: hat ezt nem tudom, mert nem olvasom minden bejegyzesedet, de akkor majd atfutom, ha mar igy kerdezed. ha rosszul megy a frissites akkor ezt ki kell tapasztalni de nem az a megoldas h nem frissitessz, kiveve ha csak 10 kilis versenyekre tervezel.. vannak praktikak, plussz egyénileg kell kitapasztalni mi az amit bevesz a gyomrod es mit nem, edzeseken lehet gyakorolni, de a lenyeg h inkabb tobbszor keveset...nade ezeket te is biztosan tudod..
:)

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.10.16. 17:06:36

@DSL: Hát most erről szól a történet. Gyakorlatilag 25-27 kilométerig megy az ötös tempó alatti futás gond nélkül.
Most kiderült, hogy hol a határ.
Most jönnek az olyan edzések, amikor ha kell, ha nem, öt kilométerenként inni fogok egy keveset.
Brrrr!
Már előre utálom.

freeyourmind 2013.10.17. 19:08:57

A BSI a megosztásával ideterelt :) a katarzis nélkül cím pedig valamiért életem első, most elkövetett maratonfutására emlékeztet. 30 után néha már szenvedtem (sejtem is hogy miért), minden frissítőnél összegyűjtöttem amit lehetett, de valamiért amikor beértem nem volt az az extázis amire a felkészülés során gondoltam hogy lesz... vagy több idő kell hogy felfogja az ember és örüljön, büszke legyen, stb., vagy csak egy hőn áhított cél le lett húzva a listáról :)

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.10.17. 19:18:43

@freeyourmind: Én igazából, most a Nike után voltam úgy, hogy baromira örültem, csak nem jött ki. :)

Gratulálok az első maratonodhoz! :)

freeyourmind 2013.10.17. 19:25:34

@6. alabardos: Köszi. jövőre gondolom neked is ez a következő cél. vagy még idén? (Balaton?)

A Nike is jó volt, úgy érzem arra is, és a SPAR-ra is reális célokkal érkeztem...
A Nike-n a tavalyi (akkor első) 1:55-öt szerettem volna kicsit javítani, az 4 perccel sikerült is.

A SPAR... ott úgy voltam hogy érjek be, persze a 4:30-as idő motoszkált, ami végül 4:29 lett :)

ami szerintem szentírás (így utólag okoskodva):
az a néhány hosszúfutás - amiből nekem is kellett volna még 2-3
- az időben lecserélt csuka (6-700km)
- a létező összes frissítő kihasználása (az utolsó 5km-en már az vitt előre :))
- baromi jó zene
- és egy bármikor előszedhető gondolatcsomag amivel el lehet lenni, amikor már baromira lassan jönnek az új kilométertáblák :)

remélem hamarosan olyat írsz, "csak 42" :)

Bálna69 2013.10.17. 19:25:54

Hát én nem értek hozzá, de szerintem aki 30 km-t le tud futni, ötperces kilométerekkel, az sokminden, de nem bohóc.

Tavasszal én is megpróbálom. A hét kilométert, a hat perc/km-t már most aláírnám. Szóval azért még ne akaszd fel magad :)

haanchee · http://haancheefut.blog.hu 2013.10.17. 19:34:50

Azt a frissítést mielőbb kezdd el gyakorolni. Edzésen. Vagy számodra tét nélküli versenyen. Ha ott visszajön valami, akkor az annyira nem gáz. De legalább tudod, hogy mi az, ami nem jó neked. Meg kell tanulni, ki kell tapasztalni. De maratont nem lehet frissítés nélkül futni. Szóval kezdj el enni és inni, jó étvágyat! :) És menj masszőrhöz, az csodákat művel a fájós háttal-nyakkal. :)
Ja, és persze gratulálok! :)

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.10.17. 19:35:54

@freeyourmind: Idén még lesz egy Siófok, meg egy Piros 35, ami azért lesz érdekes, mert azt hiszem a nagy arcom, kap egy lágy simítást természetanyától...

Meg egy Kistarcsa terepre fáj afogam, az tavaly is nagyon jó volt.

A 42-vel nem az a baj, hogy nem tudnám lefutni, letudnám. Hanem az, hogy nem úgy, ahogy megálmodtam. :)

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.10.17. 19:38:14

@Bálna69: A workout parkban (mert a bohóc minősítés az ottani magamnak szólt) nem az számít, hogy milyen gyorsan futok... max, ha valakinek beszólok. :)

Ha rendesen nyűvöd a téli kilométereket, tavasszal csodát fogsz látni magadtól.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.10.17. 19:39:22

@haanchee: Edzésen kezdem gyakorolni a Piros után... majd beszámolok róla. Remélem lesz erőm viccelődni.

haanchee · http://haancheefut.blog.hu 2013.10.21. 13:47:21

@6. alabardos: Hajrá a Piroson! Szerintem próbáld ki a géleket amúgy, az én gyomrom is elég érzékeny, de a géleket egészen jól bírja, gyorsan felszívódnak, és érzem, hogy hatnak is. Ha pedig mégis visszajönnek, a visszaúton sincs rossz ízük.. (fujj). :)

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.10.21. 17:38:26

@haanchee: Ez a "legalább nem rossz az íze, ha kihányod"... ez most valahogy nem vigasztalt meg. :)

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2013.10.21. 22:29:39

@6. alabardos: Gélt még nem hánytam. A sós banán viszont minden irányban sz@r

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.10.21. 22:47:19

@Bozót: Öööö, azt hiszem nem próbálom ki... maradnék hányás ügyben a cigánykeréknél. :D
süti beállítások módosítása