Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Budai 30

2014. május 18. 22:28 - regulat

Nem is tudom, hogy kezdjek bele ebbe az egészbe. Teljesítménytúra. Azt mégsem írhatom Boncz Gázát idézve, hogy éljen a kirándulás, mert ez ugyan nem verseny, de az ún. családi távokat leszámítva nem is kirándulás. Bizony-bizony van olyan túrázó, aki gyorsabban gyalogol a hegyek között, mint ahogy én futok. Ez a hétvége a Budai 30-ról szólt.

budai30_2014_okl.jpgAhhoz képest, hogy az első teljesítménytúrán tavaly szeptemberben voltam, lassan már némely túrázó megismer. Rákaptam az ízére. Jó ez edzésnek, kikapcsolódásnak, vagy az önmagammal való versenyzésnek, akár futva, akár gyalogolva.

Amikor elindulok egy-egy teljesítménytúrán, a mellett, hogy eldöntöm, előre az út intenzitását a futás és a gyaloglás között, próbálom a teljesítéshez szükséges időt is meghatározni a túra hivatalos MTSZ pontjai alapján…

A Budai 30 az 60 MTSZ pont, ami azt jelenti, hogy közel annyi idő alatt kellett volna teljesíteni, mint a Tojás 30A-t alig egy hónapja. De nem.

Ehhez egy órával több kellett… Hogy miért?

Hát az ugye, úgy kezdődött… hogy az előző napok esőzése miatt majdnem maradtam a fenekemen, de szombat reggel, ragyogón sütött a nap, csiviteltek a madarak, és az előrejelzés is csak délutánra jelzett esőt. Ja, és délután sürgős sörözés volt beütemezve…

budai30_szepjuhaszne.jpgAmikor úgy a Petőfi híd magasságában konstatáltam, hogy nem egészen az látszik a Budai hegyekből, mint szokott, sejtettem, hogy lesznek még meglepetések. De ha egyszer elindultam… azért a Szépjuhásznétól majdnem visszafordultam, amikor rájöttem, hogy itt bizony bele kell szaladni majd a felhőkbe.

Nevezés. Itiner… Szeretem.

Ha egy-egy teljesítménytúra itinerét kellene pontozni, mindenki másképpen tenné, nem hiszem, hogy mindannyian ugyanazt szeretjük. Nekem azok az itinerek jönnek be, ahol nem a szöveges leírás dominál, hanem az útvonal fel van szakaszolva, a szakaszok távjával, szintemelkedésével, és turista jelzéseivel. Ha 5 pontot lehet adni, akkor ez 5 pont.

Egyszer már megfogadtam, vagy kétszer, vagy… eső után a sárga sávot, mint turista utat messzire kerülöm. Ja végül is a Budai 30-nak csak az első 16 kilométere a sárga sáv… Óvatosan, talán túl óvatosan indultam, de az egyik első mumus a Kaán kilátótól lefelé… eddig kétszer fordult enyhén ki a bokám. Bocsánat már háromszor…

Utána kellemes kissé csúszós út át a Hármashatár-hegyre. A Balboázók kedvenc útvonala. Addig én is szeretem, amíg nem kell felmászni a Szépvölgyi út végére… de kellett. Ott volt a második ellenőrző pont. Meg a vetkőzőszámom.

Egy póló le, sál le [aha, igen sál is volt rajtam a rajtnál], mondjuk azon elgondolkodtam, hogy inkább az maradjon, és a sapkát tegyem el, a karmelegítő addigra már csuklódíszként funkcionált.

A nap kisütött. A pára kezdett lenyomni… és még húsz kilométer volt hátra. Elgondolkodtam, hogy haza kéne menni. Elindultam lefelé… jöhet a mocsárjárás. De fentről nézve, olyan szép volt.

budai30_ujlaki.JPG

 

 

Azért abban szerencsénk volt, hogy gyorsan szikkadt a talaj. Tulajdonképpen Máriaremetéig nem volt semmi gond, leszámítva, hogy sok helyen a talajeróziónak köszönhetően futni, azt nem tudtam. Mondtam a sárga eső után szívás. Főleg amikor az előtted túrázó(?), egyetlenként az egész úton azért nem volt megelőzhető, mert nem hallott. Telefonból bömbölt a fülébe a zene, s majd frászt kapott vagy adott(?), amikor megütögettem a vállát, úgy ötszáz méternyi séta után, hogy mennék…

Máriaremetén volt az a ritka véletlen, hogy nem nekem segített valaki, hogy merre, hanem én segítettem egy hölgyeménynek, úgy két kilométeren mentünk együtt, aztán jött egy forgatás. Valami farkasos filmet forgatnak… és igen benéztem a kanyart, kb ötszáz méter plusz a Remete-hegyre… én voltam a hülye. Ezzel az a baj, hogy az első eltévedés után már jön a többi. A Remete szurdok után benéztem az átkötés a kék keresztről a piros keresztre, meg kétszáz plusz.

budai30_cel.jpgAz csak az itinernek köszönhető, hogy észrevettem, hogy hol kanyarodik a piros kereszt jobbra.

Azt hiszem, a Vörös-pocsolyánál tele volt a tököm mindennel. Ilyenkor jön jól egy régi ismerős. A frissítésnek szánt csoki, a célban lett jutalom. Összekaptam magam, a hátralévő hat kilométerre. Csak azt utáltam benne, hogy benne van a Fekete-fej, és nem volt kedvem felfelé menni. Ráadásul azt mutatta az óra, hogy ilyenkorra akartam beérni a célba. Nagylevegő, oszt nosza.

Két kilométerrel arrébb benéztem a kanyart… még hatszáz méter. Kellett ez a francnak! Mielőtt neki indultam a Fekete-fejhez vezető emelkedőnek megvolt az utolsó ellenörzőpont. Úgy értem fel, hogy most először nem láttam a Fekete-fejet. Egyszerűen nem vettem észre. Csak az érdekelt, hogy négy órán belül beérjek.

Ez rögtön arra változott, hogy csak az érdekelt, hogy egyben leérjek a Hűvös-völgyig. Onnan csak egy köpés a Szépjuhászné. Egy hegyes köpés. Felfelé…

Nem tudom, hogy szárazabb időben hogy sikerült volna, de ez a négy órás teljesítés, ez nem az amire igazán büszke leszek. De legalább van mit túlteljesíteni…

Vajon hány túrát kell még teljesíteni, hogy egy kanyart se nézzek be?

 

Kéne valami értékelés is. Itinerről, Út jelölésről, Frissítésről... az utóbbi nálam fix, nem frissítek.

Ha mindegyik öt pontos lehet, akkor a Budai 30: 13 pont, mert néha el kellett volna némi kiegészítő jelölés a turistajelzések mellé... néhol kopott, néhol takarja a flóra. És olyankor hiába a kitűnő itiner. Itt az itinerhez képest 1,1 kilométer pluszt raktam bele...

[Ha valaki úgy gondolja, hogy az értékelés szempontjait bővíteni kellene, szóljon nyugodtan!]

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr56179847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.