Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

UltraBalaton négyesben

2014. június 04. 09:41 - regulat

Az UltraBalatonon túl hosszú ahhoz, hogy egy posztba beleférjen minden. Inkább csak úgy, zanzásítva mesélnék.

ub_erem.jpgKezdeném azzal, hogy a tavalyi UB nem hozta azt az élményt, amire akkor vártam, hát elhatároztuk Beussal, hogy ha jövőre, azaz idén csinál egy négyfős csapatot, akkor számíthat rám. Egy négyfős csapat létszáma az ugye 4 és 7 fő között mozog. Négy futó, egy kerékpáros kísérő, és két kocsi esetén két sofőr… Persze a jellemző az öt, meg a hat fő.

Javasolnám a rendezőknek, hogy adjanak már lehetőséget arra, hogy a segítők számára legyen már egy olyan medál, amin az van, hogy Körbesegítettük. Mi tényleg szívesen fizettünk volna azért, hogy a sofőrünk nyakában ott legyen a medál, ő is megdolgozott az eredményünkért.

Szóval elvileg volt csapat, sofőr, meg kísérő is… oszt mégsem, így szállt be a csapatba elsőnek Csilla, másodiknak Peti, és a végén sofőrnek Sanyi. Meglett a PSE – Dream Pow(d)er.

10365780_752644778089575_5914840246468046868_n.jpg

Igen, bizonytalanok voltunk, de most már tudom, hogy azt a d betűt nyugodtan elhagyhattuk volna. Bizonyítottunk. Bár a tervezett befutónk 21 óra 36 perc volt, ebben nem számoltuk bele az elmért szakaszt Balatonföldvár és Zamárdi között és a löszfal omlás miatti terelést Alsóbélatelep és Fonyódliget között. Ezzel a tervezett idő mintegy tizenhárom perccel nőtt.

De mi huszonegy órán belül akartunk célba érni. …és akkor fussunk, illetve fussak.

1. szakaszom: Balatonkenese – Balatonalmádi

Mondanám, hogy semmi különös, de jött a kis belga. Nem, nem a Poirot, ez egy másik. Pörgött ezerrel ugrált előttünk és alig tudtunk tőle váltani, majd kb 4’30”-as tempóval húzott el mellettem…. ha nem is kék köd, de valami hasonló. Az edzés tempóm határán akartam futni, hogy nyerjek egy kis plusz időt a Kálira… az max 5’20”… kicsit elfutottam magam. Almádi előtt beértem a belgát, majd telefont kotortam, hogy szóljak a többieknek, hogy bocsi, kicsit korábban jövök… úgy tizenöt perccel.

És innentől mindenki csak faragta a perceket.

2. szakaszom: Aszófő – Pécsely – Vászoly – Dörgicse

Igen, tavalyhoz képest még növeltem is a távot, meg a szintet. Lassabban is ment… három másodperccel. Dörgicsén a lejtőn úgy éreztem, hogy bármire képes lesz ez a csapat, és úgy futottam be, hogy csak szomjas voltam. Imádom a Kálit, rohadtul megdolgoztat, de olyan sikerélmény… Nekem a Dörgicsei váltópont az UltraBalaton. Itt tudok büszke lenni a fejlődésemre, itt arattam le az elmúlt egy év munkájának a gyümölcsét.

Közben annyit el kell árulnom, Csilla Aszófőnél kiszállt a csapatból…

Hárman maradtunk.

Zánkáig.

Ugyanis Csilla elszaladt Zánkára nyerni egy futóversenyt az UltraBalaton közepén.

3. szakaszom: Nemesgulács – Badacsonytördemic

Sprint táv, a tavaly esőben megszenvedett szakaszon. Bevallom ment volna gyorsabban is, de nem láttam, mikor ment el mellettem az autónk és két és fél kilométer után lassítottam, hogy ne maradjon le rólam a váltás a dugóban, mert akkor futhatok tovább…

4. szakaszom: Balatongyörök – Gyenesdiás – Keszthely

Esteledett, feltámadt a szél. Azért Györökről kicsit nehezebben indultam el, lassabban melegedtem be. Után jó tempóban tudtam menni. Gyenesdiásnál már kellett a fejlámpa. A váltóponton többen rám köszöntek, de bevallom nem láttam senkit. Azokat a fényviszonyokat nem nekem találták ki.

Irány Keszthely. Útközben utolértem az egyéniben induló Bozótot. Gyors köszönés, és hatalmas öröm, hogy jól van, jól bírja. Én Keszthelyen belül szenvedtem nem bírom a szemembe világító autókat. Összezavarnak. A pillanatnyi elvakítás miatt mindig azon parázok, hogy pont most mentem túl valami kanyaron… Beértem.

5. szakaszom: Balatonboglár – Balatonlelle – Balatonszemes

Kezdem ott, hogy négy éve, amikor először hallottam erről az őrületről, hogy UltraBalaton Lellén töltöttem egy esős hétvégét. És vagy egy tucat összezavarodott eltéved futót igazítottam útba. Tudtam, tudom, hogy hol az a pont ahol el lehet tévedni, főleg sötétben. Majdnem eltévedtem.

Hajnali fél kettőkor az ember nem szívesen szál ki a kocsiból a sötétbe, a hidegbe, meg a szélbe. Még akkor sem, ha az motiválja, hogy a tervezett időnél, már két órával áll jobban a csapat. Már egyikünk sem akart javítani az időnkön, csak tartani… Azt sem fogtuk fel, hogy a két órán belül, az húsz órán belül van.

És futottam a sötétben… a majdnem eltévedést követően kiszúrtam egy srácot és a kísérőjét rájuk tapadtam hol húsz, hol száz méter volt közöttünk… de így még a szembe szél is elviselhető volt Szemesnél a parton.

Befutó - 19:44:30(!)

Azt hiszem a befutóra már kicsit szétcsúsztam. Álmos voltam, na. Órák kellettek ahhoz, hogy felfogjam, hogy húsz órán belül beértünk, hogy azt nézzem, hogy tizennyolc csapat vállalta négy fővel… és abból mi vagyunk a hatodikak. Hogy ez tényleg Dream Power volt.

118533.jpg

Sokat számított (szerintem), hogy ez a csapat összedolgozott, segítette egymást. Hogy senki sem képzelte magát helyi heronak, rövid váltások voltak, nem kellett közben frissíteni, és nem kellett két futás közt annyit várni, hogy lemerevedjen az ember lába. Szerettem.

És jövőre is kéne menni… khmmm.

És ezzel a csapattal szeretnék menni.

És köszönöm

 

 

ps:

nagy.jpg

 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr336268642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.06.04. 10:48:07

Ezt úgy érdemes áthidalni, hogy 5-6-7 főt nevez a csapat, de csak négy fut a szakaszokon. akkor van póló is meg érem is mindenkinek, lehet frissítőknél enni-inni, jár a karszalagos sör-jégkrém, és pont ugyanannyiba kerül, ha csak a négy tényleg futó fizeti a nevezésit (azthiszem...)

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2014.06.04. 11:15:25

@rrroka: az elsők között neveztünk, kb egy-két ezer forintot adtunk volna a plusz éremért, ha ötfősben nevezünk az plusz tízezer... annyit azé' nem ér az érem. :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.06.04. 11:29:22

@regulat: ja persze, per fő volt a nevezés, nem egy összeg annyifelé osztva, ahány ember, nemtom miért rémlett nekem ez a verzió...

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2014.06.09. 16:42:30

Óriásit mentetek! Gratula!
És tényleg öröm volt találkozni :)

De neked jövőre egy félUB járna ...

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2014.06.09. 17:47:09

@Bozót: Majd egyszer... ha fel leszek készülve... talán. :)

Ennek a csapatnak jár még egy gyorsabb menet. Most megkóstoltuk. Jövőre lehetne nagyot harapni... ezen az időn reálisan 70 - 110 percet tudnánk hozni, az idei tapasztalattal a háttérben.
Jó lenne jövőre megfutni.

Azt meg halkan jegyzem meg, hogy az UB létszámgörbéjét tekintve hátha feltűnik valakinek, hogy feltűnően kevés a maratoni távnál nagyobb de száz kilométernél kevesebb távot bevállalók mezőnye... díjazni kéne őket... nyugodtan mondhatom, mert úgy sem kerültünk volna dobogóra. :)
süti beállítások módosítása