A bevezetőm most leginkább a kezdőknek szól… mert azt azért nemárt figyelembe venni, hogy ami Bozót leírásából egy közepesen nehéz túrának néz ki, az azért nem gyaloggalopp. Csak ugye a rutin, meg az évek… Szóval Mátra 40… azért kíváncsi lennék olyannak is a véleményére, akinek ez nehezebben ment…
Sokszoros újratervezés eredménye ez a túra. Eredetileg családi kirándulásra és csak rövid hegyi futásra gondoltam, de a családfő nem nagyon akart kimozdulni, így végül család maradt, én pedig Áronékkal hajnalok hajnalán elindultam a Mátrába és csatlakoztam Anikóhoz a rövidebb távon.
Vonzott volna a 60-as táv is, de egyrészt kötelező előnevezést írtak (amit nem nagyon tartottak be), másrészt nem kívántam volna, hogy Áronék rám várjanak. Nem is jártam hegyen mostanság, így a 39 km, 2046 m szinttel bőven elegendőnek tűnt. Nem kirándulgatni és nem taknyon-nyálon becsúszni akartam, hanem kényelmesen, de végig lendületben kocogni.
A rajtoltatás gördülékenyen zajlott. A hatos "tömegrajttal" elindultunk Anikóval mi is. Pásztóról hosszú aszfaltúton keveredtünk ki, nem esett jól. Terepre készültem, ráadásul abszolút terepre való minimálcipőben toltam, amiben aszfalton futni nem élmény. Szelíden kezdett emelkedni az út, a gyorsak elhúztak már, magunkban kezdtük meg a Muzsla támadását. Aki azt gondolta, viccből ér 100 pontot a túra, az most megkapta a magyarázatot. Minden csúcsot a nehezebb oldalról kell megközelíteni és szintén meredek, köves lejtőkön elhagyni. Az első lejtőnél el is gondolkodtam, hogy melyik hülye pillanatomban döntöttem a minimálcipő mellett... de persze edzésnek szántam a túrát, nem versenynek, így tulajdonképp nem bántam, hogy fókuszálva, figyelmesen kell, haladjak. Beépül.
Anikó nem túl régóta edz rendszeresen, de nagyszerűen fejlődik. Tudtam, hogy erős, ráadásul fiatal, vékony, és könnyű. A puha pegában rohan a köves lejtőn. Kicsit meg is lep, milyen szépen tolja. Jó, hogy nem versenyzünk, lehet, kicsinálna.
Csevegve, vidáman kocogunk, élvezzük a kilátást, a mászást, a lefelé gurulást, a pontokon kínált szuper finom, házi mentaszörpöt. Az ellátás nagyon korrekt. Bélyegző, idő, szörpök, sütik, kenyér, kedves szó mindenhol. A jelzések követhetőek, ahol szükséges ott szalagozás egészíti ki. Ennek ellenére a susnyásban sikerül benéznünk egy letérést és nem tervezett kitérőt teszünk a barlanghoz.
Hosszasan tanakodunk, hogy visszamenjünk-e vagy megkíséreljünk onnan továbbjutni. Ha verseny lenne, nagyon szitkozódnék, pörögnek a percek, fel-le mászkálunk, nem látunk senkit, de a Mátrakeresztesre vezető út zaját halljuk, járható út viszont nem nagyon van semerre. Végül Anikó telefonos segítséget kér. Keljünk át a patakon, és a mederből kijutva visszajutunk az útvonalra. - szól a válasz. Kőtengerben botladozunk le a patakhoz, egy rögzített kötél segítségével leereszkedünk, majd a másik oldalon tökön-paszulyon át mászunk ki, de megleljük az utat. Talán 20-25 perc is veszett, de nem számít.
Melegszik az idő, de az erdőben még nem érződik nagyon. Szürcsölöm a tartályomból a bekevert iso-t, kortyolok hozzá kézikulacsból vizet, működik. Néha arra gondolok, talán túlzás volt a tartályos zsák, benne a drága sportital, erre a távra, de utólag visszagondolva jó volt.
Bár finom volt a pontokon kapott süti, csoki, barack, szörp, de mindegyik után háborgott a gyomrom, nehezen dolgozta fel. A sűrű iso viszont ment simán, és erőt is adott. Esetleg vihettem volna csak port, de akkor keverni kell, és azt is kell valahová rakni… az övtáska meg nem igazán jön be.
Szép egyenletesen daráltuk be a szintet, távot, különösebb erőlködés nélkül. Az utolsó mászás után már csak le kellett zúdulni, de a köves, vízmosásos lejtő, majd a déli naptól perzselt domboldal azért tartogatott még nehézséget. Koncentrálnom kellett hova lépek, igencsak nyomtak már a hegyes kövek, ha telibe találtam őket. Később aztán kissé szenvedtem a melegtől, de flow jellegű volt ez az utolsó szakasz. Váltott vezetéssel folyamatosan futottunk és elégedetten csaptunk a célba 6:18 bruttó idővel. Csak fiúk előztek meg. …de nem időre mentünk, így ennek nincs jelentősége.
A célban igényes oklevél és kitűző. A többszörös teljesítőknek ezüst-arany jelvény. Zuhanyzó, kétféle leves, mákos és dejós tészta, a már emlegetett finom, házi szörp. A kint fokozódó hőség mellett a kellemesen hűvös aula külön kiemelendő, többen a kőpadló hűtő funkcióját is kihasználták Ha pontozni kéne, azt hiszem, maximumot adhatnék.
Utólag is azt gondolom, elég volt ez a táv. Így maradéktalanul elégedetten, jó érzéssel tudok rágondolni. A 60-as táv a maga 3000 m feletti szintemelkedésével, sokkal nagyobb terhelés lett volna. Jelen edzettségem mellett biztosan nem tudtam volna ennyit futni, főleg, a második felét már durva hőségben kellett volna megtennem.
Hozzátenni, tényleg nem tudok, mit, mint azt, hogy nekem ez lehet, hogy egy kissé szenvedős, hét-nyolc órás menet lett volna... vagy még több. De lesz még ilyen is, mert annyian csinálnak kedvet a Mátrához.
...és ha írnál egy versenyről: tamas.regula@outlook.hu