Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Visszavágó - Mátra 40

2014. július 11. 08:00 - regulat

Ha valaki nem hinne nekem és csak Bozót leírása alapján vágna neki jövőre a Mátra 40-nek, mert az nem is olyan nehéz, annak itt van Laci beszámolója, magyarázatként arra, hogy miért azzal a címmel raktam fel az előző posztot, hogy Neked könnyű… lehet.

ttt_uj.jpgSzóval a történet ott kezdődik, hogy a tavalyi Mátra 40 volt az első komolyabb megmérettetésem a januári térdműtétemet és az az utáni, elég sokáig elhúzódó gyógyulási folyamatom követően. Mivel akkortájt a futáshoz való visszatérésemnek a legeslegelején jártam, ezért ráböktem a TTT honlapján egy szimpatikusnak tűnő túrára és így lett belőle Mátra 40.

Mondanom sem kell, hogy tavaly ekkortájt még félmaraton tekintetében is szűz voltam, és talán a leghosszabb túratávom is jó, ha meghaladta a 20 km-t. Vittünk is magunkkal mindenfélét, amiről azt képzeltük, hogy egy komoly túrázó elengedhetetlen felszereléséhez tartozik. Úgy kitömtük a 25 literes hátizsákunkat, hogy Évivel egymásra nézve akár büszkén csettinthettünk volna, hisz aki ránk néz, biztos azt hiszi majd, hogy mi rettenetesen komoly túrázók vagyunk.

Normális teljesítménytúrázó tapasztalat nélkül nagyon jól elvoltunk a túra első felében, megpróbáltuk kitalálni a Zengő ABC feledésbe merült sorait, fotóztunk, söröztünk az Óvár vendéglőben…és ez az idill addig tartott, amíg rá nem eszméltünk, hogy a 11 órás szintidőből már csak 5 óra van hátra és mi még a túra felénél sem tartunk…

Onnantól kezdve aztán lett cifra kínlódás a történet, erőltetett menet hegynek fölfelé az ezerkilós pakkokkal, csúszkálás lefelé a frissen felázott vendégmarasztaló iszapban. Végül, mint két félhulla estünk be fél órával a szintidő lejárta előtt. Jó tanulópénz volt.

Idén már terepfutónak öltöztünk. Volt „víztartályoshátizsák”, terepfutó-cipő, és minden ami kell. Évivel egymásra nézve akár büszkén csettinthettünk volna, hisz aki ránk néz, biztos azt hiszi majd, hogy mi rettenetesen komoly terepfutók vagyunk.

Az utóbbi időszakban kitapasztaltuk, hogy nekünk az a jó, ha nem együtt futunk, hanem elrajtolunk, mindenki futja a saját tempóját, és majd a célban egyszercsak találkozunk. Évi pár perccel korábban rajtolt mint én. Ennek az az oka, hogy a térdműtétem óta én szentelek időt a bemelegítésre és a futás utáni nyújtásra is. Ő ezekkel szintén megvárja inkább az első térdműtétjét…

Mivel általában gyorsabb vagyok Évinél, ezért a korábbi rajtja miatt folyamatosan azt néztem, hogy mikor érem utol. Mivel ő sem volt mostanság az edzések királynője, ahogy teltek a kilométerek, egyre nagyobb volt a megdöbbenésem, hogy milyen jó formában van, és hogy a 40 kilométer alatt még csak látótávolságnyira sem tudtam megközelíteni. Akkor még nem tudtam, hogy az első kanyarban eltévedt…

Az idei nagy tervem az volt, hogy szuperül felkészülök a Mátra 40-re, és visszavágok a tavalyi sérelemért. No, a nagy felkészülésből semmi sem lett. Idén elég nyögvenyelősen mennek az edzések, közelében sem vagyok annak a formának, amit ilyenkorra terveztem. Fél 8 előtt rajtoltam, mert annak ellenére, hogy Pásztón szálltunk meg, alig aludtam valamit, és nem tudtam magamat rávenni a korábbi rajtra.

Az első 3 km még teljesen sík, majd a 6. kilométerig diszkréten emelkedik. A korai óra ellenére nagyon meleg volt, és a terepcipőben aszfalton futás sem esett jól. Párszáz méter után már az egekben volt a pulzusom és szakadt rólam a víz. Az első ellenőrzőpontig a Muzsla-nyeregig a szint kb. 1800 méter alatt emelkedik majd 400 métert, ráadásul köves, ágas-bokros szűk ösvényeken. Már ott kapkodtam a levegőt és álltam meg pár percenként kifújni magamat. Futásról szó sem volt. Terepfutó. Aham… Valójában Apu nyelőcsőből visszakérődzött tüdeje és az izzadtságcseppekkel porba hulló önbecsülése vagyok…

matra_1.jpg 

 

Végül bő 1:25 alatt felértem a pontra és kárpótolt a csodálatos panoráma a szenvedésekért. A következő 5 kilométer a túra számomra kedvenc része. Kellemesen futható dombos-lankás terep, csodálatos tájakkal, szűk járatokkal, tágas fenyvesekkel, meredek gyalogösvényekkel. Szívdobogtató, és még egy magamféle koca terepENfutó is kicsit sportembernek érezheti magát.

Mátrakeresztesre beérve annak ellenére elcsábultam a házi gyömbérszörpnek és kékszőlő-lekvárnak, hogy január óta nem fogyasztok szénhidrátot. Se tejterméket, és zöldségekből is csak bizonyosakat. Amúgy is jellemző erre a túrára a nagyon családias ellátás, kedvesség… öröm az ep-kre érni. Bár a fentiek miatt a későbbi házisütis ellenőrzőponton történő pusztítás most kimaradt, de a tavalyi ízek még élénken élnek bennem.

Mátrakeresztes után Fallóskúton keresztül érkeztem el Ágasvárig a 20. km környékén, bő 3 órával a rajt után. Ahhoz képest, hogy a tavalyi emlékek hatására Ágasvár felért számomra egy szitokszóval, most meglepő módon viszonylag könnyen abszolváltam. Mondjuk az ezerkilós hátizsák hiánya sokat segített. A meleg egyre jobban nyomott, de szerencsére ebből csak a nyílt terepen éreztem valamit, amiből ezidáig szerencsére elég kevés jutott. Boldogan lapoztam a szintrajzot, mert láttam, hogy már csak a Nyikom lesz olyan igazi kihívás, utána pedig ha a 35. km-től sikerülne futnom egy 5:30 ezresek alatti tempót, akkor akár jóval 6:30 alatt is behúzhatnám a túrát a tavalyi 10:30-hoz képest.

Ha megnézem a szinttérképet 26 és 29,5 kili között, és visszaidézem, hogy Oliék hogy suhantak el mellettem az emelkedőn, akkor azt gondolhatnánk, hogy kis dombos rész előjáték a Nyikom-féle síkosító nélküli püspökfalat-szeretkezéshez. Ehhez képest nekem minden bajom volt ezen a részen. Pár 10 méteres hülye emelkedők és lejtők váltották egymást, amin „hullámvasutazz hülyegyerek a párás, fullasztóan meleg erdőben!”. De legalább nem csípett meg a darázs, mint tavaly…

A Jójárt-kút jéghideg forrásvizével újratöltve a hátitömlőt nekivágtam az utolsó kihívásnak, a Nyikomnak. „Annyira nem lehet rossz, különben emlékeznék rá…” – gondoltam naivan. Szerintem valójában tavaly sokkot kaptam ezen a szakaszon, és azért nem emlékeztem erre a mérhetetlen kínlódásra, amit a szadista szervezők még betettek ide a végére. Biztos vagyok benne, hogy a Stairway to Heaven is itt ihletődött. Baromi meredek mászás fel a sztratoszférába. Tipikusan olyan rész, ahol az ember elhatározza, hogy ő, ide, soha többé... 21 és 23 perces ezrekkel kínlódtam fel magamat a csúcsra (aka. hosszan visszatartott orgazmus), és önérzetemet a mellettem elkocogó 2 sporttárs sem éppen építette. 5 óra 48 perce voltam úton, amikor végre jött a jól megérdemelt 8 kilométeres lejtő- és síkfutás. Gyors felszámolást követően elérhetőnek ítéltem a 6:30-at és nekivágtam. Híres utolsó mondatok: „Legfeljebb majd a sík részen sprintelek kicsit…”

matra_1.jpg 

 

Kezdjük ott, hogy az első 4 km nem jó szándékkal, hanem öklömnyi kövekkel van kikövezve, ami az én szintemen csak boka- és vagy csuklótörésre, de nem futásra teszi alkalmassá ezt a lejtős részt. De ezzel még nem is lett volna igazán nagy gond. Délután 14 óra magasságában jártunk, jócskán 30 fok feletti hőmérséklet, ragyogó napsütés, árnyék pedig csak az, amit én vetek az útra.

Gyakorlatilag lépésről-lépésre fogyott ki belőlem minden csepp erő, amit a Nyikom tetején még magaménak tudtam. 6 kilivel a cél előtt már csak az járt a fejemben, hogy ne kapjak napszúrást és ne szédüljek el. A szemem égett, lépésről lépésre csak kóvályogtam, olyan szinten fejbevágott a nap, hogy nem a futás járt a fejemben, hanem az, hogy legyen vége minél gyorsabban. Egyszemélyes vert seregként vánszorogtam be a célba, bő hetven perc „kényszernaponmenetelés” után, Endomondo szerint 7 óra 5 perces idővel.

Annak ellenére, hogy én ide soha többé nem megyek, már azt számolgatom, hogy jövőre lenne-e esélyem normális felkészüléssel 6:30 alatt beérni. Ez egy gyönyörű, de kőkemény erőpróba és csodálatosan szép a tavalyi bronz után immáron ezüst teljesítőknek járó jelvény.

 

Mazochisták, Nyikomra fel 2015-ben is!

Kedvet már csinált hozzá Bozót is.... majd jövőre meglátjuk.

Halkan jegyzem meg, ezek ott Pásztón nagyon tudnak valamit a sok dicséret alapján.

 

 ...és ha írnál egy versenyről: tamas.regula@outlook.hu

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr886498059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Andrea Kutvölgyi 2014.07.11. 10:34:38

Öröm volt olvasni !!!! Szívesen olvasnék máskor is ettől a szimpatikus vendégszerztőtől ;)

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2014.07.11. 11:37:18

@Andrea Kutvölgyi: szólj neki, hogy menjen eseményre, és utána írjon róla... mert ugye ez minimum kell hozzá. :)

bellone 2014.07.11. 16:25:15

Gratulálok! Próbáld ki a Pásztó40-et (is) jövőre. Ugyanaz a csapat és hasonlóan szép útvonal. A vonalvezetés viszont kevésbé brutális (Nyikomból csak a nyereg:-)), Laposabb és kb 1 órával gyorsabb.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2014.07.11. 17:45:50

@bellone: felírtam magamnak... az a baj, hogy mindenhova nem jut el az ember, ezért is született az a felhívás, vagy ez a felhívás (withoutacatharsis.blog.hu/2014/06/17/kuldd_el, hogy várjuk a beszámolókat és igyekszünk azokat közkinccsé tenni...

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2014.07.17. 23:47:56

Gratula! Tényleg jó mások élményeit is olvasni ugyanarról az eseményről, igencsak másképp éltük meg :)

(esetleg lehet többet tudni a szerző Ch-mentes diétájáról? miért, hogyan, ilyesmi)

Mechagodzilla 2014.07.18. 19:54:56

Persze. :) Igazából nem diéta, csak életmód. Januárban kezdtem el "fogyási célzattal" követni a paleolit étkezési elveket. Nem, nem azért mert úgy akartam táplálkozni mint egy ősember, sőt mamutot sem szoktam enni (első 100 alkalommal még viccesek voltak ezek a beszólások, már nem... :P )

Amikor a térdműtétem után sokáig nem tudtam futni, észrevétlenül felszaladt rám kb. 10 kiló. Ettől szerettem volna megszabadulni, lehetőség szerint minél kevesebb önsanyargatással. Erről olvastam a legtöbb olyan élménybeszámolót azoktól akik elkezdték, hogy úgy voltam vele, ha a fele igaz, akkor nekem pont jó lesz. Kipróbáltam, és pont jó lett. :) És mivel sokkal jobban érzem magamat azóta, hogy nem eszek kenyeret, tésztát, péksütit stb. azóta is tartom a főbb alapelveket. Nem mindet, de a nagy részét. A futásban sem érzem hiányát annak, hogy nem hogy tésztaparty-t nem tartok, de egyébként sem eszem semmilyen ezekhez hasonló dolgot. Röviden ennyi, remélem tudtam segíteni!

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2014.07.21. 09:29:50

@Mechagodzilla: Köszi, így érthető. Azt hittem, valami nagyon extrém szénhidrátmentes dolog.