Az, hogy a futóversenyeken mindenki más élményt keres, szerintem az teljesen normális.
Van, aki a saját teljesítményét megy lemérni, és az eredmény érdekli.
Van, aki a közösségi élményt keresi, amikor száz, meg ezer láb dobban egyszerre.
Van, aki csak egy két fb poszt miatt megy… hogy pózolhasson rajtszámmal, meg befutóéremmel.
Van, aki szenvedni megy és meghatódni magától, hogy megcsinálta…
Annyi, de annyi okból megyünk el egy-egy futóversenyre… és az okok mellett mások a preferált versenyek is, ki a nagy felhajtást szereti, ki a családias hangulatot, és az esetek kilencvenkilenc százalékában, ha jól választ, akkor jól is fogja érezni magát.
Én az utóbbi időben kezdem megtanulni, hogy mindegyik mást ad, és a kisebb versenyekről szóló beszámolók azért fontosak, mert megfelelő hír(verés) nélkül sokszor nagyon jó eseményekről maradunk le.
Szombaton, Tápiógyörgyén ismét megrendezték a Falunapi futóversenyt. Szerencsések a helybeliek, van neki BSI Futónagykövetük és futóklubjuk, no meg egy alapítvány, amelynek szárnyai alatt működnek és ilyen klassz dolgokat rendeznek. Kinéztük, előneveztünk, majd szombat reggel a helyszínre kocsikáztunk a srácaimmal. Itt volt már az ideje egy családi futásnak, amikor nem csak anya lép le…
Kezdi Bozót a blogjában a beszámolót. A folytatást itt találjátok meg>>
