Újrakezdek. Most ugyebár ott tartok, hogy visszarázódok a sportos életbe. Ezt sikerült akkora lendülettel kezdenem, hogy hétfőre hoztam egy kis megfázást, ami kb. az egész hetemet megkeserítette, így első futásnak maradt egy péntek esti túra.

Továbbra sem értem magam, hogy miért ragaszkodok ezekhez az éjszakai túrákhoz, mert már életem első UltraBalaton versenyén egyértelmű lett, hogy utálom az éjszakai futást. De azért csak erőltetem. Meg most kellett egy pecsét is, ha már a múltkori "nevezés" minden szempontból kidobott pénz lett. (A darazsas kalandról Tamás írt...)

Szóval tényleg csak a Budapest Kupás pecsét miatt.

Táv 10 km, indulás-érkezés: Hűvösvölgyben, ami a közeledő hideg időben mindenképpen pozitívum egy túra mellett. Nevezés, kabát be a zsákba, óraindítás és mehetünk. Mivel Tamás az idei évben már jóval több túrát hagyott maga mögött, vakon rábíztam magam és az itiner ment a zsákba. Ennek rendje és módja szerint szépen el is indultunk a sárgán. A menetiránynak ellenkezően. Puff neki, extra 5-600 méter - fogjuk fel bemelegítésnek. Tehát újraindítás és elindultunk a megfelelő irányba és láss csodát, így már nem voltunk egyedül az úton.

Plusz pont a szervezőknek, hogy fényvisszaverő szalagokkal igyekeztek segíteni a tájékozódást csökkentve ezzel az eltévedés esélyét, illetve annak szükségességét, hogy az itinert böngésszük a fejlámpa fényénél. 

Alapjában véve egy ilyen éjszakai túra nem sok izgalomban bővelkedik, figyeled a jelzéseket meg baromi erősen koncentrálsz a lábad elé. A fejlámpa fénykörén kívül azonban a nagy rakás semmi van. Ez tökéletesen alkalmas arra, hogy olyan dolgokon mélázzak mi szerint már x km-t megtettünk és én csak megyek és újra terepen vagyok, hogy ez milyen jó.

Meg olyan dolgokon, hogy vajon mennyire biztonságos az erdőben éjszaka kóricálni... de mégis jó este menni, mert akkor nincsenek darazsak. De az se baj ha mégis, mert közel van a Korányi kórház. ....tényleg, mikor jön el az a pillanat, amikor túllépek ezen az eseten és csak egy szürke pont marad az életemben? na mindegy... a mélázás, és a zöld kereszten való lefele trappolás után egyszer csak műútra érünk. Jó tempóban lehet lefele szaladni, csak azért hogy pár perc múlva a Battai lépcsőn, majd a még meredekebb Battai úton caplassunk felfele. Szerintem ez Budapest legmeredekebb utcája. És a előszeretettel visznek arra túrákat, lássuk be. 

Az Apáthy sziklához vezető lépcsősorról mindig a tavalyi Buék20-as túra jut eszembe, amikor lefele jöttünk Dóriékkal azon a lépcsőn és nekem egy előző napi edzés miatt olyan izomlázam volt, hogy minden lépésre sziszegtem. Most meg minden lépéssel egyre hangosabban kapkodtam a levegőt. Talán csak egy percre álltam meg az Apáthy sziklánál, hogy a lámpafényes panorámában és a kivilágított Erzsébet kilátóban gyönyörködjek. Akkor és ott valahogy értelmet nyert az éjszakai futás. Ez is egy olyan szemüveg ami nem került volna fel a futás nélkül. 

Indultunk tovább az Árpád kilátó felé, majd Tamás elkezdte magyarázni, hogy utána majd a Normafánál lesz ellenőrző pont. Reflexből visszamondom, hogy én ugyan odáig el nem megyek. De igen, kell a pecsét. Futunk tovább és kattog tovább az agyam. Hogy a francba mennénk a Normafához, az messze van, nem fér bele a 10-es távba? Egy percen belül jön felém a sötétből a válasz: "ja, oda nem megyünk, csak a 20-as távon indulók" ... na mondtam én. 

Árpád kilátóból ismét rövid rácsodálkozás a kivilágított városra, pecsét, energiapótló csoki és sietős léptekkel futás tovább mert a kissé feltámadt szélben fázós lett az éjszaka. 

A cél előtt a kék turista jelzés szépen becsatlakozott a sárgába és halkan nevettünk egyet azon, hogy nahát, itt mintha már jártunk volna ma. 

Befutó, pecsét, zsíros kenyér, jó éjszakát. 

Szeretném nyomatékosan kijelenteni, hogy továbbra sem szeretek éjszaka futni, de valahogy kezdem megszokni. Ez a tegnapi meg kifejezetten jó volt. Jó volt az itiner - igen, annak írói feltételezték, hogy az induló nem kitalálja az ellenőrző pontok alapján, hogy merre kéne menni, hanem elolvassa és megérti annak tartalmát :) - egyértelmű szalagozás, kedves pontőrök. Szóval csak ajánlani tudom. 

ps.: Beus blogja a Futás... örömmel (a főszerk.)