Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Nesze neked katarzis...

2014. október 12. 13:21 - regulat

Talán törvényszerű befejezés volt a napnak, hogy még befutóképem sincs. Pont abban a fél percben értem célba, amikor a fotós memóriát cserélt a gépében…

spar_érem.jpgEz a poszt az önzőségről szól. Persze látszólag nem, ezért is szögezem le az elején. Az ember már csak olyan, hogy magáért segít, azért hogy elmondhassa néha csak magának, néha a világnak, hogy ő most jó volt… Lám most én is arról fogok mesélni. Az eredeti szándék az az volt, hogy azt ecseteljem, hogy rendes edzésmunkával, a plusz hat kiló harminc kilométeren nem jelenthet akadályt…

Szóval. 29. Spar Budapest Maraton Coca-Cola Testébresztő 30 km. A tavalyi 2:31 perc után egyértelmű volt a cél, hogy annál jobb időt fussak. Aztán persze jöttek a nem várt események.

Az első még a rajt előtt. Minek veszem fel a telefon? Bakonybélről, hívott egy kedves szállásadó, hogy hogy mertem lepontozni a Hubertus Vendégházat? Mi az, hogy az ágy nem volt megfelelő? És nem érti a szerencsétlen, hogy a hetvenes évekből levetett szobabútor a nem retró, ha a vendég lenézése, hogy az neki még jó lesz, és azt sem érti, hogy a kanapé, még ha ággyá is alakítható és ráteszi a buszos kiránduláson rásózott gyapjú izét, akkor sem lesz ágy. És leszarom, hogy az osztrák vadásznak jobb, mintha a vadlesen aludna… Alaphangulat.

Így vártam a déli rajtot a Szent István Park mellett. A nap szépen sütött. A rakparton jöttek a maratonisták…. vártam a rajtot, hogy azután ne fussam el, hanem stabil ötpercesekkel tudjak futni. Első tíz terv szerint. Nem mérvadó módon még lassultam is egy kicsit a Rákóczi-híd környékén, mondom magamnak, gyorsítunk egy kicsit a Szabadsághídig. Utolérem Óriást, a SUHANJ! handbikeos versenyzőjét… Nem handbikeban ül. Oszt azt meg hogy? Én úgy emlékeztem, hogy a pesti oldalon még abban ment… Megállapítom, hogy hülye vagyok, és köszönök neki, mire mondja, hogy segítség kéne…. mert a handbike lerobban és csak a régi székkel tud menni. Hát akkor, nosza!

A következők futottak át a fejemen: ha tolom az ötperceseknek annyi. Nem baj tettem hozzá, milyen király dolog lesz együtt célba érni… A második gondolat, soha nem toltam senkit… nem biztos, hogy jó ötlet ezt versenyen kezdeni. Közben már toltam. Utána jött a harmadik gondolat, hogy ezt a futónak nem nevezhető tartást nem fogom bírni…

rakpart.jpg

Tulajdonképpen ezt nem úgy kell elképzelni, hogy Óriás ül a kerekesszékben, te meg tolod. Nem. Vannak ilyen részek is, de a lényeg az lenne, hogy összedolgozzon az ember azaz ő is hajtja a széket, plusz kormányoz, Te meg rásegítesz. Főleg az emelkedőkön, meg ott ahol macskakő van. Lejtős kerékpárúton, meg előtte futsz, hogy tereld előle az embereket. Követed a szék mozgását. Néha egy-egy irányváltásnál megbotlasz a saját lábadban… Tegyük hozzá, hogy ez a szerep a magamfajta egoistának különösen szokatlan.

óriás.jpgIszonyatosan szívta az energiámat a hatperces tempó… ez a hat kilométer többet vett ki belőlem, mint a NATO 44 perces tíz kilométere.

A Petőfi híd előtt (ez csak három kilométer volt) a derekam mellett a hátam is elkezdett fájni, itt először egy lány tolta Óriást, pár száz méteren, utána egy (talán finn) futó is beszállt… Ő egy kilométert bírt, kb. Amikor beért a Parlamentnél, már ő is csak bele-belefutott a gyaloglásba… A leányzó lemaradva, de még követte Óriást.

Pár száz méterrel korábban én is lemaradtam Óriástól. Nem bírtam… akkor csak azért nem álltam ki, mert az volt bennem, hogy a Nyugati felüljáróig utol kéne érni, és ott segíteni, hogy átjusson. Bukott vállalkozás, nem tudtam utolérni.

A maradék tizennégy kilométerről nem mesélnék. Legyen elég annyi, hogy amikor nem tudsz futni… még annyi erőd sincs, hogy lefelé fuss a felüljáróról. Akkor a szurkolók biztatása egy egy tőrdöfés. Gyalogolva a „már nincs sok hátra!” az pont úgy hangzik, hogy „vesztes vagy!”… és azt érzed, hogy olyan szívesen elmagyaráznád, hogy miért nem megy, hogy megtettél mindent, de…

Két szék közül a pad alá, foglaltam össze este a napot, miközben azon röhögtem, hogy futóversenyen voltam és a lábam egyáltalán nem fáradt, viszont nem tudom megemelni a karom…. Siker lett volna, ha jobbat futok, mint tavaly, siker lett volna, ha Óriással érek be… Őt szerencsére sokan segítették hátralévő tizennégy kilométeren, amikor én már lemaradtam, így ő lett az első a kerekes székesek között.

Egyik sem jött össze. …és ezzel most nem azt mondom, hogy legközelebb nem segítenék, mert de… de legközelebb, ha elkészültem az erőmmel, simán leveszem a rajtszámot és kiállok, mert az a tizennégy kilométer az maga volt a pokol.

3:19:11 Beértem…

Talán törvényszerű befejezés volt a napnak, hogy még befutóképem sincs. Pont abban a fél percben értem célba, amikor a fotós memóriát cserélt a gépében…

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr206783853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

p69mario · http://mariophoto.net 2014.10.12. 13:30:31

No para... én két részt futottam 11 + 8 km, de a nyolcasba már sétáltam is :(

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2014.10.12. 14:04:23

@p69mario: Ez inkább amolyan tanmese lett számomra... arról, hogy 14 kilométert nem sétálunk... még akkor sem, ha annak a nagy része alatta marad a bűvös nyolcperceseknek. :D

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2014.10.12. 14:33:24

A "két szék közt..." tökéletesen kifejezi :) Azért a segíteni akaráshoz elismerésem! Jó pihenést és felejtést :P