Vannak helyek (túrák, versenyek), ahol az ember úgy érzi, hogy valami miatt nem úgy sikerült, ahogy annak kellett volna, és ilyenkor jön a visszavágó… meg a visszavágó visszavágója is… na jó, nem folytatom. Szerintem mindenki érti, mire gondolok.

A tavalyi évben az önérzetem egyik legnagyobb arculcsapását egy augusztusi túrán a pilisben szenvedtem el. Most komolyan, hét és fél óra alatt tudni le 43 kilométert, és cca 1400 méter szintet, az elég pocsékos teljesítmény.

Mentségemre legyen mondva, hogy előző este iszonyatos vihar lepte meg Pomáz környékét. Igen, ez a Pomáz körül-belül túra nagyköre, a 43 kilométeres táv volt.

Gondoltam idén visszavágó, csak nincs két egymás utáni év, ahol özönvíz alapoz a túrának.

Tehát 2015 augusztus 10.: Pomáz körül-belül 40 (MTSZ: 91,5 pont; rendező: Holdvilág-árok Országjáró és Kulturális egyesület, MTE Pomázi Osztály, Czifferszky Péter és a túra szülőatyja: Pásztor Lajos, azaz Lujó)

Ott tartottam, hogy én nagyon vissza akartam vágni a tavalyiért. Osztottam, szoroztam és azt számoltam, hogy ha az időjárás is úgy akarja, akkor ez a túra az idén meglesz hat, maximum hat és fél órából. Elvégre tíz kilométerrel hosszabb túrák is voltak már meg hét óra környékén.

Közben kiderült, hogy jön Márió is, aki ugye futni is tud terepen, velem ellentétben. Ebből kiindulva talán utolsónak rajtoltunk el. Én 8.50-kor, Ő még adott nekem tíz perc előnyt, és csak kilenckor vágott neki.

Az egyik félelmen (tavalyi tapasztalat alapján) hogy a második ellenőrzőpontig, a Fenyves sarokig lesz egy kis bolyongás. Mert tavaly kissé eltűnt a szalagozás. amiről én eddig azt hittem, hogy az előző esti vihar volt a bűnös, de kiderült, hogy valami kecskék utaztak a kék és piros nyalánkságra.

Jut eszembe: szalagozás, meg, hogy egyszer kék, egyszer piros…. ez tavaly elég későn nyert értelmet, holott az itinerben is ott áll:

A kék szalag megerősít a helyes útirány tartásában, míg a piros figyelmeztet: elágazás, kanyar nehezen követhető szakasz.

Szerintem ötletes és jól követhető (igen, én így is elkeféltem egy helyen…), dicsérjük érte Pásztor Lajost.

Szokásomhoz híven nem igazán terhelnék senkit a tájleírással, inkább a számomra lényeges momentumokra térnék ki.

Mindamellett, hogy a hatodik kilométernél Márió megelőzött, tulajdonképpen az Oszoly-csúcsig nem volt más bajom, mint az, hogy a cipelt púptól izzadtam, mint a ló, és éppen, hogy tartottam a tervezett 7 km/h sebességet.

Azt már ekkor tudtam, hogy kb egy órával Márió után érek be, csak azt nem, hogy az mennyi időt is jelent.

Tehát, Oszolyról le. A piros háromszög nem egy móka, kacagás. Igaz, hogy volt egy tábla, hogy a biztonsági játékosok (ő a családosokra gondolt, nem a magamfajta tériszonyosokra) térjenek le jobbra, de nem lévén családos, ne tulajdonítottam neki jelentőséget.
Úgy száz méter múlva már emlékeztem a miértre… de ha én tavaly itt lejöttem, akkor úgy gondoltam, hogy az idén, bottal, simán gyorsabban lejutok. Pont ugyanaddig tartott.

Reménytelennek minősítettem magam, és bekocogtam Csobánkára.

Kb ez a táv negyede. Tíz perc for tavalyhoz, harminc mínusz Márióhoz.

És Csobánkáról kifelé, szó szerint agyonütött a meleg… a féket behúztam, és a továbbiakban a napon nem voltam hajlandó kocogni, mert féltem, hogy akkor nem érek végig.

Úgy a huszadik kilométer magasságában értem a Szentkúthoz. Ez utóbbi jeles zarándokhely, de nekem most nem volt energiám fotózni, inkább csak ittam két pohár vizet. Meg ettem egy energiaszeletet, elvégre féltáv. Addig sem fogy a vízkészletem.

Már csak azért is óvatosan álltam a folyadékkérdéshez, mert a Lajos-forrásig úgy tíz kilométernyi (jobbára) emelkedő volt hátra, viszont a púpot forrásból tölteni nehézkes.

Tulajdonképpen eseménytelen út. Lajos-forrás, még két pohár víz…. és igen tölteni kellett volna a púpot, de győzött a lustaságom. Elméletileg alig tizenkét kilométer volt már csak hátra… és tartottam a bő tíz perces előnyt, amit - gondoltam - a Bölcső-hegy után még növelek.

Talán így is lett volna, ha a Cseresznyés-árok után nem teszek a távba még két kilométert…. De tettem.

Jelzem ezt már tavaly is elkeféltem. Bár akkor csak kétszáz méternyi plusz került a lábamba, ami az idei benézésnek a tizede.

Szóval az van az itinerben, hogy miután átkeltünk az árkon „jobbra egy szekérúton”… A felmenőim Pestiek és Ceglédiek… más méretben gondolkodunk… Nem is lett volna baj, ha nem egy gyönyörű lejtőt megfutva úgy 900 méter után veszem észre, hogy a sárga barlang jelzés helyett (amin majd mennem kéne) itt bizony zöldellik az a jelzés. Letörten visszabaktattam…

Ez így egy majd huszonöt perces kaland lett. Vasas-szurdok ellenőrzőpont…

DE! Ha valaki jövőre úgy járna, mint én (ami kizárt, mert ez egyedi bénázás volt szerintem), akkor zöld barlangjelzés jobbra, az is a Vasas-szurdokba vezet.

Fölkúsztam a Kőhegyi-turistaházhoz. A vizem elfogyott, a nap ezerrel tűzött…. és éhes voltam. Tekintve a meleget és azt, hogy a gyomrom nem szereti a frissítést általában, így csak egy energiaszeletet ettem húsz kilométernél. Így harmincnyolcnál az eléhezés veszélye fenyegetett, amit félliternyi cukros lével (ami valamilyen szörp volt) pótoltam. Éppen, hogy kitartott a maradék öt kilométerre.

Testem, lelkem nem kívánta már az utolsó szakaszt. A víz által kimosott, törmelékes lejtőn nem esett jól kocogni, annál rosszabb, csak a Pomáz táblától a célbavánszorgás volt. De beértem.

Lehet nevetni.

7:36:03… azaz négy perccel rosszabb idő, mint amiért visszavágtam.

Még szerencse, hogy a célban Márió egy vigasz sörrel várt…

Az értékelés előtt két technikai megjegyzésem lenne, a túra tényleg futóbarát, de az ellenőrzőpontok a hosszútávhoz nyitnak (10 perc/km tempóban), holott az még tesz az elején egy 12 kilométeres kitérőt. Beszélgettünk róla. Lehet, hogy jövőre a pontnyitások a negyvenesen kicsit előrébb lesznek hozva. Úgy még futóbarátabb lesz a túra.

És Lujó a túrázóktól gyűjti be a tracket minden távra, hogy jövőre az is legyen, hiszen nem csak a futók mennek GPS-sel.

Értékeljünk: Itiner: hát ugye, mint kiderült hat éves, közben alakult az erdő, ráfér egy kis pontosítás, táblázat és szöveg összefésülés, csak azért 4 pontos, hogy a frissítésre ösztönözzön. Útvonal: igen, tévesztettem, de ez csak az én hibám, a szalagozás egyszerűen remek, ez 5 pont. Frissítés: Pont annyi, amennyi kell, külön dicséret a csalamádéért, mert a Szurdoknál az is volt… 5 pont. Az ottfelejtési faktor nem játszik, szintén 5 pont.

Pluszpontos rész az nem volt, de ez így 19 pont a húszból… de a túrának minden esélye megvan arra, hogy jövőre vigye a maximumot.

Mert visszavágok.

cipő: Asics Gel Fuji-Trabucco G-TX (még bírja, de érződik rajta a 1200+ kilométer); túrabot: Quechua Arpenaz 200; zsák: Quechua Diosaz raid 10; kompressziós szár/zokni: az nem volt (de jól jött volna…)

…bár a kullancsomtól nem mentett volna meg, viszont a kullancskiszedőm… tuti.