Vannak olyan túrák, ahova az ember szívesen megy vissza. Meg olyanok is, ahova szívesebben. Van ahol egyszerűen csak visszavágni akar, valami kudarcért… Szeptember első hétvégéjén egy olyan túrára mentem vissza, ami tavaly kicsinyt a torkomon akadt. Nem is értettem, hogy miért. Sem a táv, sem a szint nem volt veszélyes, az útvonal határozottan jó, és a pontnyitás futóbarát.

Kell ennél több, hogy újra elinduljak? Különben annyira futóbarát, hogy én lennék a legboldogabb, ha le tudnám gyorsulni azt a tempót, ahogy a Tündér 28 (MTSZ: 64,5 pont; rendező: Ösvénytaposó Baráti Társaság) ellenőrző pontjai nyitnak.

Ráadásul mint tavaly is írtam, nekem ezek a hatvan pont környéki túrák fekszenek igazán. És pont jó bemelegítés volt az előző napi Bakancskaland, hiszen az útvonal egy része ugyanaz.

Az időjárás is bemutatta az ősz szépségeit, így a szombati eső után, vasárnap délre ragyogó napos időt kaptunk.

Tavaly, némi kódorgással és kóválygással, 4:05:26 alatt sikerült a távot abszolválni, no meg gazdagodni azzal a megállapítással, hogy rá kéne szoknom a botra.

Tehát, az idén botot cipelte, fogadkoztam, hogy tartom az útvonalat.. és hogy megpróbálok négy órán belül visszaérni. A kép spoiler értékű…

Tehát szombat reggel irány a Zugligeti Általános Iskola udvara, gyors nevezés és rajt. Nosztalgikus része az útvonalnak, még a hetvenes évek végén az Anna-rétről indulva idáig tudtam eljutni szánkóval… mára ez nehezen menne különösen a downhillező bringások akadályozására kiépített tereptárgyak miatt… Kis kocogás az emelkedőn, majd intenzív bothasználat. Disznófő, Anna Kápolna, Virágvölgy. Ez önmagában egy kis győzelem, egy tavalyi hiba kivédve…. és minden hiba, ugye, percekben mérhető.

Jut eszembe, más is úgy gondolja, hogy a túrabot, vagy a nordic bot használata mellett az itinerhez kéne egy harmadik kéz?

Ha valamiért rá fogok szokni a track-re akkor az a bot miatt lesz.

A Normafánál rácsodálkozom a felújított sétaútra, megállok kilátást fényképezni, majd kocogás a Széchenyi-hegyre. Mennyit számít a rutin, tavaly a zöld háromszögön nagyon bizonytalan voltam és határozottan örültem egy rutinosabb túratárs társaságának. Most viszont bátran le, útán fel, már a frank-hegyi turistaház felé.

Tavaly itt majdnem elmentem az ellenőrző kód mellett (ez az útvonal egyetlen önkiszolgáló ellenőrző pontja egyébként). Az idén jó láthatóan két helyre is kikerült a kód… Azt kell mondanom, hogy az idén semmi sem okozott bizonytalanságot.

A Piktortégla üregeknél már 15 perccel álltam jobban, mint az előző évben. Láttad a képet a poszt elején… hogy az akkor, hogy? Ugye?

Hát igen, a tovább egyenesen a piroson útleírás helyett tettem egy jobb kanyart és hopp a korábban megspórolt mintegy egy kilométernyi tévelygést bepótoltam. Shazbat! Fogynak a percek. Most persze próbálhatnám magyarázni, hogy miért. Az biztos, hogy az volt bennem, hogy Makkosmária. És ugye ott voltak az előző napi szalagok… Azt hiszem, egyszerűen rosszul memorizáltam a következő szakaszt, és belekevertem még egyet. Ez van.

És persze mint mindig az első eltévedést, már a bizonytalanság követi… Miután átverekedtem magam Budaörsön a piros sávot eltorlaszoló betonkeverőn a Lomb utcában, már rutinból mentem a Kő-hegyre és közben nyugtattam magam, hogy az idén nem lesz halálfélelmem a viharos szél, tériszony kombó miatt. Lótüdőt nem volt. Viszont szélviharban valamiért olyan megkapó a kápolna és környéke. Bambulás ide, szélvihar oda, még volt ötpercnyi előnyöm. Irány a Sorrento....

Az út szinte eseménytelen. Sorrentó-szikláinál kötelező fotózás, hogy az előző naphoz képest eltérést meg tudjam mutatni. Lefelé, alig csúszik… és a Végvári-sziklánál, akkor is két percre csökkent az előnyöm. Kissé elkeseredve folytattam az utat Makkosmária felé. Mire felértem a libegőhöz ez a két perc is pont elfogyott, viszont sokkal, de sokkal jobban éreztem magam, mint tavaly.

Annyira, hogy megint benéztem az itinert, és egy ötszáz méternyi plusz erejéig letértem a zöld háromszögről… Vissza. És innen már gyaloggalopp a célig.

Na így lett 4:02:58 a menetidő… jövőre jobban megy majd. Remélem.

Értékeljünk: Itiner: Mint tavaly, akkor is és most is az a bajom, hogy a táblázatban nincsen ott a szakaszokon követendő jelzés, így csak 4 pont. Útvonal: Jobb, mint tavaly, az egyetlen hely ahol kellett volna egy kis plusz támogatás az a Piktortégla-üregek után ahol a piros sáv keresztez egy erdei utat… de aki letért, az sem tévedhetett el. Szerintem. Ez 5 pont. Frissítés: Nekem a Budakeszi, Kálvária volta lényeg és ott volt is frissítés. Ez 5 pont. Az ottfelejtési faktor (Ez az a pontozási rész, ahol ugye 1, 3 és 5 pont van. Öt, ha lehetőség van a nevezésnél az út közbeni elérhetőség megadására, és írják az áthaladást. Három, ha a kettőből csak az egyik van. Egy, ha egyik sincs…). Ez most 3 pont, mert az áthaladást írták.

Pontnyitás 8 km/h feletti sebességre… (mondtam, hogy futóbarát) az plusz egy pont, és ha lenne track, akkor járna még egy (bár szerintem, csak én nem találtam meg, úgyhogy szóljatok és akkor javítom). Összesen: 17+1 pont.

De a pontok nem mindig fejezik ki a lényeget, én megint nagyon élveztem, és jövőre gyorsabb is leszek.

cipő: Asics Gel Fuji-Trabucco G-TX (1400+ kilométerrel); túrabot: Quechua Arpenaz 200; zsák: Quechua Diosaz raid 10 (tartály nélkül)