Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Erőnléti edzés a Vértesben

2016. április 16. 08:00 - Ge_rika

...avagy "futúra" a VérKörön

Vannak álmok, amik megvalósulnak, ha elég kitartó az ember. Ilyen volt a - számomra korábban elérhetetlennek tűnő - VérKör túra teljesítése is. Elsők között neveztünk be öten, a XVII. kerületi „Fussunk Együtt Rákosmentén” csapatból (Adri, Szilvi, Peti, Csabi és jómagam), a VérKör Teljesítménytúra 77 km-es távjára.

13000471_1073232289404514_2034430090_o.jpgHárom éve kezdtem el újból túrázni, mert jó program a gyerekekkel, és a futás mellett keresztedzésnek is hatásos. A távok és a szintek emelkedésével csökkent a gyerekeim lelkesedése, így a futótársaimnál kezdtem próbálkozni, mivel sokan teljesítménytúráznak, terepfutnak közülük. Persze nem mindegy, hogy milyen tempóban. Szerencsére nem kellett sokáig győzködnöm senkit. Így összeállt a VérKör TT teljesítésére az ötösfogatunk.

Bevallom időhiány és sérülés miatt nem volt sajnos nagy felkészülés a részemről, de az legalább tudatos.

Reggel 7:02-kor rajtoltunk Oroszlányból, együtt, mind az öten. Az első 50 m után eltévedtünk. Majd bizonytalankodtunk még egy kicsit, aztán nekilendültünk. Mármint Peti, mert ő a rövidnadrágos, rövid ujjú felszerelésében fázott és eleve futva tervezte a teljes távot teljesíteni.

Baktattunk, beszélgettünk, néztük az erdőt, hallgattuk az ébredő természetet. A terv az volt, hogy a lejtős és a sík szakaszokon futunk, emelkedőn gyalogolunk. Igyekszünk beosztani az erőnket. Az első 10 km úgy is emelkedik...

Rácsodálkoztunk a bányász múzeumra, majd a Majki remeteségre, ahová nem mentünk be, de elmeséltem, hogy mit látnánk, ha mégis. Utunk fákat húzó traktor, néhány favágó és farakások között vezetett. Kivágott, az úton keresztbe dőlt fákat kerülgetve.

kep1_compressed.jpg

Futva érkeztünk a meredek lejtő aljára, az 1. ellenőrző ponthoz. Utána volt minden a következő 13 km-en: hullámvasutas, murvás, sziklás, meg bozótos szakasz, szűk ösvény.

A 2. ponton süvítő szél és a hátunkat melengető tűzrakás fogadott. Nem időztünk itt sokáig, mivel még csak 21,9 km-t és cca 500 m szintet tettünk meg.

Az idő csak nem akart melegedni, így beláttam, hogy jó ötlet volt a vékony,de hosszú nadrág és a hosszú felső.

Szép, könnyen futható helyen jártunk, nézelődtünk, beszélgettünk hármasban… Közben ugyanis elhagytuk Csabit, aki meg a pecsételő lapját vesztette el.

Beértünk Gántra, a 31. km-hez. Itt vonalkódos leolvasás is volt a pecsét mellé, ami ugye az elvesztett papír nélkül nehézkes… De vannak csodák. Túrázók telefonáltak a pontra, hogy megtalálták a lapot és majd hozzák… kérdés csak az volt, hogy mikor?

Ha tartani akartuk magunkat az eredeti tervhez, akkor gyorsan indulni kellett volna tovább, de a lap, meg a kávé ugye fontos…

Mivel végre település és ráadásul van kocsma/étterem, így lett kávé, üdítő, pisilés, öltözés, vetkőzés…

kep2.jpg

Végül ellenőrző lap nélkül mentünk tovább, és nem csak a közben kisütő Nap, hanem az újabb emelkedő miatt is melegünk lett.  Visszanézve a sziklás dombok között fekvő Gántra, ritka szép természeti látványban volt részünk. A domb tetején, a tisztáson, sárga, kék, és lila virágok… madárcsicsergés. Már-már idilli környezet.

Egy újabb, kellemes, jól futható szakasszal lassan túl voltunk a túra felén.

…és jött a nap mondása: Van egy rossz hírünk és egy jó - mondá Adri és Csabi, némi számolgatás után. – „Most jön 25 km emelkedős, nehéz szakasz, amin ha gyorsan túl vagyunk, akkor csak kb. 17 km-t kell sötétben futnunk.”
Ezen jót nevettünk, de pár óra múlva kiderült, hogy ez nem is volt annyira vicces.


Kiskertek, autógumikból készült kerítés, település, kutyázás, templom. Még egy templom. És még egy...

Az utca egyik oldalán vályogházak, köztük panel épület. Mögöttük egy kéttornyú szürreális épület… Mint egy székesegyház…

Később kiderült, hogy a Csákvári Szent Mihály főangyal plébániát láttuk.

Végre itt, Csákváron, találtunk működő kutat, erre már egy ideje vártuk Szilvivel.

Jól esett a friss hideg víz. Főleg, hogy végeláthatatlan hosszan közeledtünk a 4. ponthoz, a vadászkápolnához, és a 42. km-hez. Itt összetalálkoztunk egy futótársunkkal, Gerzsonnal. Evés-ivás, beszélgetés, közös fotó.

Energiapótlásnak, frissítésnek itt mákosgubát kaptunk. Már, aki kért. Részemről egy falattal beértem. Kísérletezni se mertem vele, meg mehetnékem is volt …

Már az út elején is volt részünk kidőlt-kivágott fákon átmászásban, de ami itt várt minket, az túlment minden elképzelésünkön.

kep3_compressed.jpg

Lényegében járhatatlan volt az út. Amerre kerülni próbáltunk, ott hamar kiderült, hogy a sok egymásra halmozott vékonyabb ágtól nem tudunk átmenni. Kalandos átvergődés volt, végén betonbunkerrel. Merthogy az is kell, meg romos épület, meg újból emelkedő, szűk ösvénnyel. Majd rövid lejtő és újabb hullámvasút.

„Figyelmesen haladj, mert…” - imigyen szól az itiner. És persze mi minden figyelmünk ellenére nem oda érünk, ahová kellene, bár a település legalább stimmel. „Üdvözöljük Vérteskozmán!” – olvasható a falu határában álló díszes táblán.

Rövid keresgélés után, meg van a helyes út, némi időveszteség, és táv-növelés árán.
Vigaszul szolgál, hogy bár a leírás szerint innen emelkedő jön, egy helyi bácsi azt mondja, hogy: „Á dehogy! Ha üresbe teszem a Ladát, gurul az magától is lefelé….” Csakhogy nekünk, az itiner szerint, az erdőben, hosszabb úton kell továbbhaladnunk...

kep4_compressed.jpg

Az út két oldalán lévő sziklákat, majd óriási kidőlt fákat a partoldalon megvilágító lemenő Nap fényében már azt terveztük, hogy mennyit tudunk még világosban haladni.    

 

Közben elértünk a Sárkánylyuk-völgybe, ezzel az 50. kilométerünkhöz.

kep5_compressed.jpgInnen megint emelkedés természetesen, majd futás a kövek-ágak között.

...és az 52. km-nél leállt az órám.

Csak futottunk és futottunk... és kezdtem kiesni a komfortzónámból. Azt éreztem, hogy ez már nem az eddigi örömfutás-túrázás. Tudtam, hogy innom kell, de úgyis azonnal itt a pont, majd ott… Most nem húzom az időt a kulaccsal.
És csak nem jött … majd egyszer a lejtő alján végre a pontőrök, és fotózás…

Nem volt őszinte a mosolyom, bármennyire is kedves csapat várt ott minket.

Eljátszottuk a szokásosat, hogy Csabinak nincs lapja, kaptunk meglepi almás sütit, friss hideg vizet, majd indultunk tovább.

Emelkedő, dombtető, kerítés, farakások, táblák mellett futottunk. Élvezve a más jellegű mozgást… és az elgondolkodtató nevű Kapberek-puszta szépségét.

Majd újból emelkedő, sziklás terep és sűrű-sötét fenyves. Erdei temető, Mária kép a fában, majd a Mária szakadék, és a 6. ellenőrző pont, a 60. km-nél.
Hálát adunk érte, hogy az előző szakaszon még világosban túljutottunk.
Meleg tea, csokis süti, viccelődő pontőrök, fejlámpa előkészítés, felöltözés.

Peti telefonál, hogy ő beért, mi merre vagyunk?

Gratuláció, majd gyors fejszámolás a kérdésre, hogy mikor érünk célba…  Kb. 17 km és legalább 300 m szint van hátra. Pillanatokon belül ránk sötétedik, csak 3 fejlámpánk van négyünknek, de együtt a csapat. Ellenben fáradunk. Kell 3 óra még biztosan….

Összeszedelőzködünk, azonnal egy emelkedővel nyitunk. A tetejére érve szédülök, kavarog a gyomrom. Már a csokis süti se ment le.
Kérek a többiektől pár percet regenerálódni, de nem állunk meg, csak épp nem futunk, hanem gyorsgyaloglunk. Az nem okoz gondot.

Besötétedik, lámpák fel, sejtelmes fények és hangok. Már nem futunk… Túlélünk…

Adri órája is leállt, csak saccolni tudjuk az itiner és a térkép segítségével, hogy mennyi van még a célig. Továbbra is Szilvi az élő GPS-ünk. Lámpafényben, menet közben is olvassa az itinert.

Van, hogy elindulunk felfelé a sziklás emelkedőn, már csak megszokásból is, majd vissza, mert a fényvisszaverő lapocskák (macskaszemek) a vízmosásban vezetnek.A jelzéseket nem mindig találtuk meg elsőre, így a macskaszemek sokat segítettek.

Egyre félelmetesebb hangok. Hol Csabi, hol én megyek elöl. Robotként bukdácsolva a kövek, fák között. „Jobbra nagy kő! Balról faág lóg! Pocsolyát balról kerüljük,…. sár.. a fenébe is, beleléptem. Jönnek a vaddisznók?! Mikor érünk már ki innen?”
Irtózatosan hosszúnak tűnik a sötétben, a leírás szerinti 2,4 km-es, nehezen járható szakasz, de végre a 2 oldalas itiner utolsó – bár leghosszabb - bekezdésénél tartunk.

Nagy a boldogság, amikor beérünk Vértessomlóra és van közvilágítás, még ha halvány is… Elmegyünk egy „Wellness” feliratú ház mellett, és sóvárogva gondolunk egy meleg fürdőre, némi lazításra. Megtaláljuk az ABC-t és az önellenőrző pont kódját.

Irány tovább… Innen már csak 6-7 km lehet hátra… És eltévedünk! A faluban! Merthogy ott ahol az itiner szerint kellene, ott nincs utca! A másik iránnyal próbálkozunk. Túl vagyunk 70 km-en…

…és hihetetlen, de visszamegyünk az erdőbe, egy meredek kaptatón .

Mindannyiunknak elege van.

Ráz a hideg, fel kell vegyem a pulcsit. Csabi örül, hogy már nem kell vinnie. 

Muszáj pisilni. Szilvi is öltözik.

Adri előremegy a tök sötétben, lámpa nélkül. Már nem akar több megállást, pisilést, semmit ... és megszólal a telefonom… a zsák mélyén.

Peti érdeklődik, hogy bár ő jól el van, meg pihent is… de mi hol vagyunk?

Mikor azt mondom, hogy fogalmam sincs, próbál támpontokat adni : „Voltunk-e már a tónál?” „Milyen tónál ?? „-kérdem kicsit ingerülten. További jó utat kíván és inkább nincs több kérdése.

Nem sokkal ezután kiérünk a Majki tóhoz. Merthogy tényleg van tó!  Ott megtorpanunk. Keressük a jelzést a sötétben, hogy merre tovább? Majd elhangzik  a „Remélem ez az út bevisz már végre abba a …va Oroszlányba!” mondat.

Csabi azzal vigasztal minket, hogy a Kinizsi100-on ilyenkor még 25km van hátra… elhisszük neki.

kep6.jpg…és hirtelen feltűnik a semmiből, a sötétben Peti.  A kérdése után, hogy futunk-e, már a nevetéshez sincs erőm. Aztán mégis megszáll minket valami, és kb. 75 kilométer fáradtságával a lábainkban el kezdünk futni. Vagy valami hasonló mozgást csinálni. Burleszkbe illő.

Hihetetlen, de jól esik.

Jé, erre indultunk el reggel…. Ez már ismerős….

Adri a legfittebb.  Csabi utána, mi Szilvivel szótlanul kocogunk egymás mellett. Egy ideje már nem beszélünk.

Peti nem viccelt, mikor azt mondta, hogy fent van az emeleten a befutó. Az az egy emeletnyi lépcső már meg se kottyan. Tapsoló, gratuláló emberek közé érünk.

Mindenki mosolyog, gratulál.
Vonalkód, pecsét, érem, oklevél.

 Megcsináltuk!

Életem eddigi leghosszabb távja - 77 km, 1600 m szinttel - teljesítve!

A tervezettől lassabban ugyan, de sérülésmentesen.

Fáradtan, de boldogan : 16 óra 14 perc alatt!

Köszönöm a remek társaságot!

Óriási élmény volt! Én már most visszamennék!

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr28589512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

CsipkeRózsa 2016.04.16. 19:12:32

Ez a nap nagyon nehéz lehetett.

Ge_rika 2016.04.16. 21:50:22

@CsipkeRózsa: A sötétben megtett kilométerek miatt volt igazából nehéz. Összességében nagy élmény volt :)

attb2 2017.03.30. 13:20:09

Milyen ellátmánnyal vágtatok neki? Mit vittetek magatokkal?

Ge_rika 2017.03.30. 16:23:03

Szia ! Volt nálunk sport csoki, kávés csoki,mandula, aszalt gyümölcs, müzli -és energia szelet, sós ropi.Kóla és víz, ill. iso ital és magnézium ampullák. A frissítőhöz volt aki kért - a külön fizetős lehetőséggel élve- banánt, szendvicset, ill. kólát a végére.

Ge_rika 2017.03.30. 17:03:42

Köszi @regulat ! :-)