Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

A porcerősítő kúra margójára

2016. július 02. 06:00 - regulat

Mivel is kezdjem? Azzal kéne, hogy: megérte.

Próbálom megfogalmazni, meg körülírni, hogy én úgy érzem, hogy segített… meg hogy lehet, hogy már korábban kellett volna… meg ilyenek…  de felesleges túlbonyolítani.

kh_2016_ab.jpgAzt hiszem elég annyi, hogy megérte.

Én is, mint annyian mások, nem szeretek mindenféle szereket, étrend-kiegészítőket szedni, mert a bogyóktól némileg betegségtudatom lesz, pedig nem érzem magam betegnek. Beteg akkor lennék, ha fájna. És nem fáj.

Ez egy annyira egyszerű képlet, holott legalábbis az én esetemben kiderült, hogy bizony fájt az (igaz, nem álladóan, hanem egy terhelés mennyiség felett), csak nem vettem róla tudomást. Amikor meg azt éreztem, hogy kezdődik, akkor igyekeztem némileg könnyíteni a helyzeten.

Például az, hogy bottal túrázok és futok terepen, észrevétlenül is azt eredményezi, hogy amikor fájni kezd a térdem, akkor a nagyobb lesz a terhelés a boton, azaz a karomon. És akkor már nem is fáj annyira…

Három hónapja elkezdtem egy porcerősítő kúrát a Cartinorm+D3 készítménnyel. Azért ezzel, mert a hatóanyag mennyiség alapján ezt tűnt megfelelőnek egy kúrához. (Egy kúra három hónap, utána minimum két hónap szünet kell).

carti_kicsi.jpgHogy szkeptikus voltam?

Persze, hiszen a porc nem fáj.

Ami fáj, az a csont alatta, és, ha az fáj az régen rossz. Nekem meg, azaz nekem még nem fájt, holott úgy a terhelés szempontjából, mint az életkorom alapján (maholnap ugye ötven leszek) a veszélyeztetett kategóriába tartozom.

Szedtem, és szedtem és próbáltam érezni, hogy valami történik, de lássuk be, hogy nem igazán volt érezhető a változás.

kotokpadjan.jpgPedig de. A negyven kilométer feletti túrákon kevésbé éreztem úgy, hogy elnehezedik a térdem. Kevésbé lett izomláz a karomban, azaz kevésbé kellett átterhelnem. ...és azért mostanság kéthetente jött egy-egy negyven kilométer feletti túra. Meg voltak azért térdterhelő futóversenyek is.

Apró változások, apró könnyebbségek.

Amik valójában nagy dolgok, csak éppen észrevétlenek.

Tudom, hogy egy fecske nem csinál nyarat, akarom mondani, egy kúra nem varázsolja vissza a húsz évvel ezelőtti állapotot és most már azt is belátom, hogy nekem már szükségem van a védelemre, a porcerősítőre.

És ez bevált.

Most két hónap szünet, de valamikor nyár végén, ősz elején belevágok a következő kúrába.

Mert sokáig akarok még futni, túrázni, hegyen és völgyön.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr438855022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása