Unjuk a ködöt. Mondhatnám egyes szám első személyben is: úgy, hogy unom a ködöt, de szerintem ezzel nagyjából mindenki így van. Mert a köd néha klassz, néha sejtelmes, meg izgalmas, de leginkább unalmas színtelen massza.

Nem hiszek a tárgymágiában, nem hiszem, hogy különböző kabalákkal távol lehet tartani a bajt. Nem hiszem, hogy az esernyő elrakása csökkentené az eső esélyét, nem hiszem, hogy az, hogy vettem egy hágóvasat ilyetén hatással bírna… pedig úgy néz ki.

Persze a legegyszerűbb az lenne, ha némi politikai felhanggal, azzal kezdeném, hogy "…és ezek akarnak olimpiát rendezni…". Amit ugyan így is gondolok, de tudom azt is, hogy a hibákból lehet tanulni, és kijavítani őket… Tudom. Maradjunk ennyiben. Az, hogy mit hiszek, más lapra…

Van ez a cipőre rögzíthető eszköz, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk hágóvasnak (de valójában, csak hasonlít a hágóvashoz), és ami azt a célt szolgálja, hogy az egyszeri futó, túrázó jeges utakon való könnyebb közlekedését hivatott szolgálni. Most kéne a képnek jönnie, hogy én milyet használok,…

Ha január első hétvégéje, akkor a magamfajta fővárosi kocatúrázó hova megy? Naná, hogy Hűvösvölgybe, hátha máshol nem eléggé hideg a hideg, mint tavalyelőtt. Ezért nem unok rá az ismétlődő túrákra, mert szinte hetente más az erdő… évente meg pláne.

BÚÉK mindenkinek, aki az előző posztot nem olvasta... annak meg még egyszer, aki igen. Ez a poszt a 2015-ös utolsó versenyemről, a VIII. Malacvágtáról szól. Még szerencse, hogy nem írok azonnal posztot, hanem hagyom ülepedni az élményt, így mára, viszonylag trágárságmentes…