Télen, mint az a korábbi posztokból is látszik, nem igazán hajszolom a távolságot. Megelégszem a rövidebb, tizenöt-húsz kilométeres távolságokkal. Jöhet hó, jég, köd… ezeken a távolságokon még egy kisebb eltévedés, vagy jobban mondva útvonaltévesztés is belefér. Nincs nagy kockázat.

Különösen kockázatmentesnek tűnik a hazai terep, a Budai, bár – sokszor írtam már – a túlzott magabiztosság pont elegendő a plusz kilométerek begyűjtéséhez. A múlt hétvégén is egy lényegében egyszerű túrát választottam. Mondhatni minden méterét ismerem, ráadásul már tavaly is részt vettem a Triumph 15 (MTSZ: 40,4 pont; rendező: Sarokkő Egyesület) nevű teljesítménytúrán. A Sarokkő jellemzően a rövid családi távokat preferálja, így volt tíz és három és fél kilométeres táv is. Hó és köd… ez volt tavaly és az idén is ez várt ránk. És persze az idén is vittem magammal a csúszásgátlót, ugyanazt, amit tavaly, csak most már használtam is.

Reggel a Szépjuhásznénál örömmel konstatáltam, hogy kevesebb a jég, mint vártam. Nevezés, pakolás és a piros sávon irány az Erzsébet-kilátó. A színek megint hiányoztak, de a várt jég helyett keményre taposott hó borította az utat, így néha botozva, néha kocogva haladtam felfelé. A mínusz kilenc fokban ez pont jó volt ez a felfelé ahhoz, hogy ne fázzak a kilátónál.

Az első ellenőrző pont az Erzsébet királyné emléktábla.

Kis vacillálás után úgy döntöttem, hogy bevállalom a lépcsőt lefelé, csak nem lehet olyan vészes… Pedig: de. Az már a déli oldal, az már jeges volt. Ha jól emlékszem a negyedik lépcsőfoknál huppantam le felvenni a csúszásgátlót.

Hát Kedveseim, ez az izé (aprenaz 100 grip) bármilyen jól működik futás közben, a jeges lépcsőn lefele elég gyengén muzsikált. Igaz, ezt betudtam annak, hogy már erősen közel járt a kétszáz kilométernyi használathoz.

Leértem. Egy darabban. A játszótér túloldalán jobbra, és csodák-csodája életemben talán másodszor eltaláltam a kék körséta jelzést. Ennek, meg annak, hogy az út tökéletesen futható annyira megörültem, hogy el is feledkeztem arról, hogy a következő ellenőrzőpont a sárga kereszt jelzés becsatlakozásánál, a gyermekvasút Virágvölgy megállójánál van.

Szaladtam boldogan, élveztem a havat, az erdőt, hogy alig van ember…. Úgy másfél kilométerrel arrébb, már a székelykapunál volt némi hiányérzetem. Itiner elő… és elmorzsoltam a fogam között egy szolid shazbatot. Ezzel az örömfutással hirtelen három kilométernyi plusznak lettem a kisgazdája.

Tulajdonképpen nem történt volna meg mindez, ha elolvasom a tavalyi bejegyzést, elvégre ezért írom, vagy legalább az itinert olvastam volna el rendesen.

Visszafelé már korántsem szaladtam olyan boldogan. Le az állomáshoz, ez is önkiszolgáló pont. A sárga kereszten lényegében levágtuk a Normafát érintő kunkort a kék körsétán, amire most visszatért az út. Vissza János-hegyre, ahol még a lépcső előtt átváltott az útvonal a zöld háromszögre.

Igazából ez volt az egyetlen szakasz, amitől eredetileg tartottam, hogy csúszni fog. Ezzel szemben remekül futható volt. Bezzeg a később, már a zöld sávon, a Tündér-sziklánál… Csúszásgátló ide, csúszásgátló oda, én bizony totyogtam lefelé a jégpáncélos lépcsőkön.

Utána… utána semmi különös. Kellemes, eseménytelen kocogás a János-hegy oldalában, majd a már nem is annyira új útvonalon Ferenc-halom körül. Aztán a Széher úton a zöld keresztre váltva elértem a harmadik ellenőrzőpontot. Ezzel megvolt az út kétharmada. Felfelé a Hárs-hegyre inkább csak botoztam mondván kocogni ráérek akkor, ha elértem a zöld körséta jelzést. Onnan megint örömfutás megint a Szépjuhászné útig, ahol a piros kereszt és a piros sáv találkozik, meg ahol egy sárga taxi áll keresztben a felfelé vezető ösvény előtt… Rajta a nagy piros nyilakon, amik azt mutatták volna, hogy itt balra. Nem, nem a taxi volt a negyedik ellenőrző pont. Az, azaz a kód, a fára volt rögzítve. Felírtam. Aztán megkértem a fuvarost, hogy legyen már oly kedves, álljon két méterrel előrébb, hogy ne legyen már útban. Az mondta, hogy aki olyan hülye, hogy ebben az időben ott – mutatott az ösvényre – felmegy, annak nem akadály, hogy megkerülje az autóját.

Belátom, ezzel az érveléssel udvariasan nem lehet mit kezdeni… ami meg az eszembe jutott, azt nem mondtam el neki.

Innen már a piros végig vitt a célig.

Szépjuhászné ismét.

A 2:32:21 egy egészen jó idő, a plusz kilométerekkel, meg a jéggel. ez jobb tempó, mint tavaly.

Bent megvártam, amíg újra átlátszó lesz a szemüvegem, átvettem az oklevelet, ittam némi teát és hazafelé vettem az irányt. Szerintem jövök jövőre is, hátha süt majd a nap.

Pontozás: Az itiner táblázata az ellenőrzőpontok közti szakaszokat tartalmazza: 4 pont. Az útvonal, a frissítés, az ottfelejtési faktor 5-5 pont. Csomagmegőrzés hivatalosan nincs, ami a távokat tekintve teljesen jogos. A pontnyitás sebességéről hivatalosan nincs információ (a pontozásnál csak azt veszem már figyelembe), bár nyugodtan mondhatom, hogy valójában futóbarát a túra. A track a Sarokkő honlapjáról letölthető, még a legkisebb távra is, ez 1 plusz pont. Összesen: 19+1 pont.

Az útvonal (ahogy az órám mérte):

A szintmetszet (ahogy az órám mérte):

ami a földet tapodta: Salomon Speedcross4; és Quechua Aprenaz 100 Grip

ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;

a csomag: Quechua MT20 (tartály nélkül);

ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220