Van egy túra, aminek ugyan kacérkodom a teljes távjával, de valahogy az istennek se bírom magam rávenni. Nem, nem a távval van baj, az nem vészes, hanem az éjszakai indulással… Azzal, hogy az utolsó vonattal, busszal elmenjek Esztergomig, és nekiinduljak az éjszakának. Kéne valami motiváció…
Jó, ahhoz is kellett motiváció négy éve, hogy hajnalban keljek és elbuszozunk Pilisvörösvárig, ahol be lehet csatlakozni "A" Sárga 40-es távjába (MTSZ: 90,4 pont; rendező: ELTE-BEAC Természetjáró Szakosztály). Most azért kényelmesebb volt a 7:20-as vonattal. Legutóbb ilyenkor már az Antónia-árokban jártunk… Most nyolc körül nevezés a Sramli sörözőben, aztán kényelmes indulás. Harmadszor. …és ezúttal egyedül.
Köszönhetően a másfél órával későbbi rajtnak kevésbé fázósan indul a reggel. Kikocogok Pilisvörösvárról, irány Budaörs. Mire elérem az Antónia-árkot, tulajdonképpen egyedül vagyok. Tempósan botozok felfelé a Zsíros-hegy felé. Két hete itt még hófoltok voltak... Két éve meg, hó az nem volt, de, mondhatni, tömött sorban meneteltünk…
Közben számolgatok, hogy a hatórás menetidő reális. Mert ott a végén a Törökugrató… meg, mert a sárga, nekem mumus. Sokszor írtam már, hogy a keskeny, parton futó út szakaszai nekem nagyon nem fekszenek, bár amióta bottal kocogok, valahogy nagyobb a biztonságérzetem.
A Muflon Itatónál összekéktúrázom a pecsételős papírt, és kocogok tovább. Lényegében ez a gyors szakasz. Szinte csak lejtő. Az embernek néha kedve lenne rohanni lefelé, de inkább visszafogom magam. Ez a sárga. Ezen el szoktam esni… és a francnak van kedve rohanva elszállni, mint a győzelmi zászló, hogy aztán sántikáljon a célig.
Az Alsó-Jegenye-völgy még csendes. Még nem gyűlnek a majálisozók. A Rózsika-forrásnál ellenőrző pont.
A két héttel korábbi áprilisi tél nyomai, a letört fák, eltakarítva. A sétány végén már készülődnek a tömegre, sültkolbász szag van, és valami szar zene bömböl. Na jó, a bömböl az túlzás, lesz ez még hangosabb is, ha megérkeznek a mulatni vágyó népek. A réten Salomon feliratos rajtkapu. Itt meg mi lesz? Terepfutás? Miközben baktatok felfelé a combos emelkedőn nem igazán irigylem a futókat… meg azokat a túrázókat sem, akik belecsöppennek egy futóversenybe.
Szerény véleményem szerint a Solymári terepfutás szervezőjétől nem kis felelőtlenség egy évek óta rendszeres túrára úgy rászervezni a futóversenyt, hogy elvileg a Kötők-padjánál, ahol nem igazán fér el két ember egymás mellett, feltételes ellenőrző pont van délig. Elvileg. Az idén szerencsére nem volt, de hogy ez egy esetleges egyeztetésnek (elvégre az engedélyezésnél a Parkerdő Zrt. jelezhette a rendezőknek az egymást keresztező rendezvényeket), vagy csak pontőr hiánynak volt betudható, azt nem tudom. De valószínűleg senki sem örült volna, hogy összeakad a két rendezvény. Mindegy, nem így történt.
A kötők padjáról a már-már kötelező repceföldes fotó...
...utána kényelmes kocogás a Virágos-nyeregig, Majd irány az Újlaki-hegy.
Lekocogok a Határ-nyereghez. Át a Vadaskerti-hegyen… Hűvösvölgy. Pizza. A három teljesítésből most érek úgy a féltávhoz először, hogy éppen „tálalva”. Eszem egy szeletet. Nézem az órát. Teljesen jól állok a hatórás teljesítéshez. Már, ha semmi nem jön közbe.
Aztán megpróbálom utolérni Petit, aki akkor indult tovább, amikor én megérkeztem.
Semmi kedvem felkapaszkodni a Hárs-hegyre. De ugye ott a következő ellenőrzőpont.
A Hárs-hegyre felfelé mindig meg tudok lepődni az erdőben babakocsival szenvedő családi kirándulókon. Vajon mire gondoltak, amikor nekiindultak az köves, eső vájta útnak?
No mindegy.
Idővel jól állok, kényelmesen kocogok, inkább csak a lejtőkön, az emelkedőkön szorgalmasan koptatom a botot. Még a Csacsi-rét előtt beérem Petit, beszélgetünk pár métert, aztán belehúzok, mert csak be akarnék érni hat órán belül.
Aztán még Sorrento előtt beüt a krach. Egy különben tök jó fej eb, Nagyszénászug környékén, úgy gondolta, hogy velem fut. Pontosabban mögöttem, meg néha előttem… Az egyik ilyen előzési kísérleténél keskeny az út… próbáltam nem ütközni vele… ahogy oldalra léptem elgáncsoltegy gyökér. Majdnem feltöröltem az erdőt. Csak majdnem... Viszont káromkodtam rendesen. Az eb visszafordult a gazdihoz… és a csípőm kegyetlenül fájni kezdett. Megrántottam.
A hátralévő tízest nem igazán élveztem.
Sorrentonál megint szinte kötelező a fotó…
…de leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy tartsam a tervezett 7 km/h sebességet. Lényegében Törökugratóig sikerült.
Törökugrató még mindig nettó szívás, ráadásul látni, hogy a tanösvény hogy pusztul le évről-évre különösen elszomorító. De az ellenőrzőpont miatt fel kell menni, nincs mese.
Viszont a kilátás szép. Még akkor is, ha nincs arányban a negyven, vagy egyeseknek hetven kilométernyi túra után befektetett energiájával.
Innen már csak lekocogás a célig. 5:41:56
Pecsét. Oklevél. Virsli. Meg egy sör…
Aztán buszozás haza. Útközben még tervben van, hogy este kinézek a Tabánba, vagy a Pestlőrinci majálisra a Bókay-kertbe, de aztán inkább aludtam egyet.
Jó ez a túra, no!
A pontozás (szempontokról bővebben itt): nem túl bonyolult, az alap (itiner, útvonal, frissítés, ottfelejtés) 5-5 pontos.
Pluszpont jár a csomagszállításért, meg azért is, hogy a 40-es távot 6’30”-as tempóval lehet végig futni, azaz, ha ez nem futóbarát, akkor semmi. Viszont tracket nem találtam, nem mintha egy egyszínű túrához nagyon kéne. Mint lejjebb a kommentekből kiderül, van track, csak kicsit eldugva. Szóval én voltam a béna, hogy nem találtam. Ez így összesen: 20+3 pont.
Az útvonal (ahogy az órám mérte):
A szintemelkedés (ahogy az órám mérte):
ami a földet tapodta: Salomon SpeedCross 4;
ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;
a csomag: Quechua MT20 (tartály nélkül);
ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 22
