A poszt írója ne legyen elfogult. Pont. Ja nem, sokkal inkább kérdőjel a szerencsés írásjel a végén, mert ugyan sok túrát szeretek, de most az egyik szívem csücske túráról lesz szó… Hát, hogy a fenébe ne lennék elfogult.
Három éve a harminc kilométeren kezdtem, és megszenvedtem. A következő évben már az ötvenen akartam meghalni. A Vörös-pocsolyás-háttól már csak magamat sajnáltam.
Aztán jött célnak a hét óra, most meg a hat és fél…
Igen, persze, hogy a bajuszos, kishajós… stb. túra, azaz a Budai 50 TT (MTSZ: 106,6 pont; rendező: Zöldsport Egyesület).
Be kell vallanom, hogy a hat és fél órát, lényegében szombat reggel el is engedtem, amikor láttam, hogy nem az a kérdés, hogy esni fog-e, hanem az, hogy mennyi.
Ráadásul halmozottan hátrányosnak éreztem a helyzetem, mert nemcsak az eső, hanem az előző esti sörözés se tartozott a virgoncító [van egyáltalán ilyen szó?] tényezők közé.
Lényeg, hogy bő harmincperces csúszással megérkeztem a Szépjuhásznéhoz. Neveztem. Piszmogtam. Indultam. Nem esett. Még
De a Nagy-Hárs-hegy kaptatója sem esett jól.
Mire felértem úgy folyt rólam a víz, hogy igazából ezzel az erővel eshetett volna az eső is. Meg az hűvösebb is lett volna…
De, tulajdonképpen, ha ez megvan, és letudtuk az Újlaki-hegyet, akkor a maradék negyvenhárom kilométer, már igazán nem vészes, leszámítva azokat az eseteket, amikor meleg van. Meg amikor hideg. …vagy esik az eső. A szelet már mondtam?
Lényeg, hogy az útvonal első húsz kilométerén követjük a sárga sáv jelzést.
Letudjuk a kötelező fotókat a szép kilátásról olyan helyeken, mint az Újlaki-hegy:
Meg a Kötők padja:
A következő az Alsó jegenye-völgy lett volna, de esőben nem volt kedvem elővenni a telefont.
Tényleg azt nem is mondtam, hogy az Jegenye-völgyben beértem az esőt. Nem volt vészes, csak oldotta a sót, ami előtte már kezdett beleszáradni a sapkámba, és pont annyira esett, hogy a szemüvegem állandóan párás lett. Úgyhogy inkább megálltam kényelmesen frissíteni. Itt szokás szerint terülj-terülj asztalkám volt.
Közben elállt az eső, így tovább kocogtam, de a Zsíros-hegy előtt megint kezdte…
Össze is hoztam az egyetlen, uszkve húsz méteres eltévedésemet. Mondjuk az már a kék sávon volt a Szénásokon. Történt, hogy szóba elegyedtem egy túratárssal és a beszélgetés közben az utat követtük, nem a jelzést… Ennyi belefér.
Az emlékfalnál az idén a Pilis ünnep sokkal szűkkörűbb volt, mint tavaly, de ugyanúgy szólt a sramli.
Felcaplattam a Nagy_szénás csúcsra. Persze megint csak megálltam fotózni.
Majd irány a Fenyős tisztás és a Kutya-hegyi kapu. Pár hete itt még hóban kocogtam, köszönhetően az április télnek.
A Kutya-hegyi kapu a féltáv.
Az volt a szerencsém, hogy az előzetes tervekkel ellentétben, nem csináltam listát, hogy tavaly hogy álltam időben egy-egy ellenőző pontnál, mert valószínűleg itt ment volna el a kedvem az egésztől. Tavaly 3:26:08 volt itt az időm, az idén meg negyedóra késésben voltam, bár én úgy éreztem, hogy sokkal jobban állok.
Innen kocogás Telkibe. Az útnak ez a szakasza az, ahol még mindig nincsenek muflonszarv (igény szerint bajusz, illetve kishajó) felfestések, ráadásul itt van az egyelen szalagozás a sárga sáv és a zöld sáv között. (Azt halkan jegyzem meg, hátha a rendezők is olvassák, hogy az itinert javítani kéne, mert Fajzási erdőírtás kaputó már nem jelzetlen az út, hanem a kék kereszt jelzésen fut, amíg becsatlakozik a zöld sávba. Hopp, erről viszont kiderült, hogy illegális felfestés volt, és mára (2017.06.07. Már a jelzések szürkézésre kerültek.)
A zöld sávon utána sima az út telkiig, bár az esőnek köszönhetően kissé csúszóssá vált a lejtő.
Telki. Falunap. Ellenőrzőpont a kocsma helyén.
Sajnos a Telki kocsma véglegesen bezárt, pedig még a Tojás túra ott ért véget.
Vettem egy kólát a boltban, ott van a volt kocsma mellett. Ez az a hely, ahol utálják az eladók a turistát, különösen esős időben, mert beviszi a sarat. Meg, mert vásárol.
Kezdett átsütni a nap a felhőkön, én meg megindultam a Tarnai-pihenő felé, és anélkül, hogy az itinert elő kellett volna venni oda is értem. Ennyit számít a rutin. Most járom be az útvonalat harmadszor, és az itinert még egyszer sem néztem meg, csak a pecsételéshez vettem elő. Sőt, most történt meg először, hogy nem szaladtam túl azon a kétszáz méteres szakaszon, ami a sárga kerszt jelzést összeköti a zöld háromszöggel. Mondjuk, aki túlszalad rajta az se kerül szerintem többet ötven méternél, elvégre a a két út összefut.
Mire felértem a Tarnaihoz magamba öntöttem a fél liter kólát. Kellett ez a plusz energia a kaptatáshoz felfelé.
Még mindig örülök, hogy nem kell a Csergezán kilátóhoz felmenni, hanem a piros háromszögön elég átkocogni a piros sávig, ami utána végig visz.
A pirost bármennyire is hazai pályának tartom, itt azért számolgatni kezdtem, és úgy találtam, hogy nem lesz meg, nemhogy a hat és fél óra, de még a tavalyi idő sem.
Mindegy, ráfogtam az esőre…
A Vörös-pocsolyás hát után már csak két komolyabb emelkedőt kell leküzdeni, az egyik a Fekete-fej, a másik vissza a Hárs-hegyi-körútra.
Már az elsőnél sejtettem, a másodiknál meg tudtam is, hogy bár eddig lassabban haladtam, mint tavaly, az az idő mégis meg lesz, mert egyáltalán nem éreztem magam kimerültnek. Ráadásul a nap is kisütött…
Egészen lendületesen futottam be a célba, és még az sem zavart, hogy onnan mehetek egy, az Anna-rétre megbeszélt találkozóra.
6:40:25 lett a vége.
Most olvasom a tavalyi posztot. Nem is 6:30:00 volt a cél csak az, hogy 6:45:00-nál gyorsabb legyek, azt meg simán hoztam. Akkor tulajdonképpen örülünk!
Tavaly a túra 20+3 pontot kapott és ez az idén sem változik. Úgyis, csak ugyanazt tudnám írni.
Az útvonal (ahogy az órám mérte):
A szintemelkedés (ahogy az órám mérte):
ami a földet tapodta: Salomon Speedcross 4;
ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;
a csomag: Quechua MT 20 (tartály nélkül);
ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220.
