Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Felkerültem a listára

2017. június 08. 05:56 - regulat

egyedül

Vannak ezek a „kör” útvonalak. Ezek a kvázi bármikor teljesíthető futó, túra útvonalak, ahol persze leginkább önmagunkkal versenyzünk, de azért jó tudni, hogy éppen kik és milyen idővel a leggyorsabbak. Nemrég szó volt itt a blogon kettőről is. A Vérkörről írt Erika, én meg a Budai Térképkörről.

lista.jpgBajban is vagyok, mert egy hónappal a teljesítménytúra után, ismét nekivágtam a térképkörnek, no de mit lehet ilyenkor újat mondani az útvonalról? Már, azon túl, hogy most egy gramm hó sem volt sehol…

Kezdem a végével. Azt már a múltkor is éreztem, hogy ez bizony ment volna ez a 82 kilométer 12 órán belül is, ha nem kell állandóan az itinert nézni. Mert a 38 jelzésváltás, az 38 jelzésváltás…

Tegye fel a kezét, aki azt gondolta, hogy szereztem egy olyan órát, amire fel lehet tölteni a tracket?

Hát nem!

Sokszor írtam már, hogy azért nem használok tracket, mert így ötven évesen nekem a túrák, amolyan memória gyakorlatnak is számítanak, és azért ismerem már annyira a budait, hogy egy hónappal a teljesítmény túra után, elég volt indulás előtt átolvasni az itinert, utána csak egyszer kellett rápillantani, hogy jól emlékszem-e, és lényegében ez önmagában az, ami egy(!) órával gyorsabbá tette az utat.

Igen, 11:10:34, azaz a listán 11:11-es idővel felkerültem nem csak a teljesítők listájára, de egy időre (harmad magammal holtversenyben) helyet kaptam, méghozzá az ötödiket, a férfimezőny tízes listájában. …és ennek nagyon örülök.

Szóval az Ultrabalaton és a 22. Női futógála vasárnapjának hajnalán, számolva a meleggel, én a Szépjuhásznénak vettem az irány, hogy valamikor hat és hét óra között elrajtoljak.

terkepkor_rajt.jpg

Mivel nem futást, hanem tempós kocogást terveztem, és tudtam, vagy inkább tudni véltem, hogy hol jutok ételhez, italhoz, így igyekeztem minimalizálni a hátizsák tartalmát. Mondjuk bennem egy teve veszett meg, így nem igazán javasolnám ezt a módszert másnak. Lássuk be rizikós.

Volt nálam:

- 7 dl víz,

- 1 db protein szelet,

- 3 db sókapszula (igen, három darab),

- egy levél B6 vitamin (ha görcsölne a gyomrom),

- 1 db magnézium ampulla, és

- 1 energy ampulla.

Ez azért qrvára kevés. Ne csináljátok!

Jó, utazás közben még megettem egy szendvicset…

Fél hétkor elindultam. Semmi különös, azaz a Vadaskerti-hegyről lefelé, most nem rontottam el az útvonalat, a piros körséta jobb oldali ágán jöttem. A TT két úttévesztéséből ez volt az egyik. Az Árpád-kilátóhoz botoztam, a lejtőkön és az egyeneseken kocogtam.

terkepkor_szalamandra.jpgMiközben Virágos-nyereg felé kocogtam, átvillant az agyamon, hogy ez most mintha túl könnyen menne... A vesztemet éreztem. Nem tudom megmagyarázni... Valahogy neccesnek éreztem az eredeti tervem, és féltem, hogy elfutom az elejét. ...de úgy voltam vele, hogy ha nem megy, akkor kiszállok.

Az első gubanc a tizenkilencedik kilométer után jött, még a Balázs-lépcső előtt a kék kereszten, egyszerűen nem vettem észre a beindult flórától a balra vivő jelzést, és rákanyarodtam jobbra egy földútra. Olyan háromszáz méter után jöttem rá, hogy ez így nem jó, gyorsan visszamentem. Több útvonal gond nem is volt.

Huszonötnél ittam, és bevettem az egyik sótablettát, végig kocogtam a jegenye völgyön. A Kerek-hegy, Zsíros-hegy szakaszon pihentem, azaz botoztam. Szalamandrát fényképeztem, mondanám, hogy siklót is, de az lelépett. És kezdtem szenvedni egy kicsit a párától.

A Fenyves büfénél, Nagykovácsiban vettem egy kólát, és leszaladtam az Antónia-árkon. Baromira élveztem. Csak az zavart, hogy nem tudtam, hogy a TT-hez képest hogy állok időben. Halkan jegyzem meg, hogy már kb fél óra előnyöm volt magamhoz képest.

Megkerültem a Nagy-Szénást. Ez azért hűvös időben könnyebb volt, és a Kutya-hegyen keresztül irány ismét Nagykovácsi.

terkepkor_kutyahegy.jpg

Mire, elértem a zöld sáv jelzést elfogyott a vizem (a kóla már korábban). Megyek a kék kúthoz a Kossuth Lajos utcában (tudtam, hogy annak ott kell lennie), de azt üzente, hogy vizet nem ad. Vasárnap, dél elmúlt… basszameg van! Szerencsére a jelzésváltástól nem messze van egy kisbolt, ami nyitva is volt. Vettem másfél liter vizet, meg egy Balaton szeletet. A két nálam levő üvegbe elfért 1,2 liter, a maradékot megittam, a Balatont elmajszoltam, és elindultam a zöld sávon. Túl az út felén.

Mondhatni érdektelen szakasz jött. Gond nélkül váltottam a jelzéseket, aztán az órát is. Lement már ötvenöt kilométer, amikor rohamosan fáradni kezdtem, pedig a mária utat futni terveztem. Aztán valami gyökér megpróbált elgáncsolni… a vádlim ettől begörcsölt. Itt volt az ideje a magnéziumnak, meg a protein szeletnek…

Volt egy kis szenvedés a Mamutfenyőkig, de az valahogy feldobott.

terkepkor_mammutfenyok.jpg

Hát még az, hogy nyitva találtam Budakeszin a CBA-t. Mert az csak útközben merült fel bennem, hogy mi van akkor, ha vasárnap bezár kettőkor? Nem volt b-tervem.

De nem zárt be. Így vettem egy 1,25-ös kólát (volt még hét deci vizem), meg valami virslis péksüteményt, és nekiindultam az utolsó bő félmaratonnak, majdnem egy órányi előnnyel.

Ennek fel kellett volna pörgetnie, de valahol itt tudatosult bennem, hogy a „célban” a kutya se vár. Ez nem TT, nem terepfutó verseny, még csak ismerős se jön elém. Bevallom elkenődtem. Valahogy kell, hogy valaki együtt örüljön az emberrel, vagy legalább ott legyen és tudja, hogy te most megcsináltad. …és a tudat, hogy ilyen nem lesz… demoralizáló.

Ment bennem a gép, haladtam előre, de valahogy qrvára nem volt jó kedvem.

Fogytak a kilométerek, de nem igazán értettem, hogy mit keresek én itt, kinek, minek akarok bizonyítani… Ehh!

Ez úgy kitartott az Ördög-oromig, ahonnan a nem akarok felmenni a Széchenyi-hegyre érzés vette át a helyét. Közben előkerült a második sótabletta, és a Gyermekvasút végállomásáig elfogyott a maradék kóla. Volt még hét deci vizem, mert a Kakukkhegyi úton újratöltöttem a palackot, aminek a hátralévő öt kilométerre elégnek kellett lennie.

Éhes nem voltam.

Elkocogtam a Tündér-szikláig, a lépcsőt a zöld háromszögön végig káromkodtam… aztán megint csak kocogtam. Meglepően könnyen.

Aztán Szépjuhászné.

terkepkor_vege.jpg

Ültem a padon, láttam, hogy jó időt mentem… körülöttem emberek, akiknek tök mindegy, hogy nyolc, vagy nyolcvan kilométert mentem. Valahogy nem tudtam örülni. Agyban fáradtam el.

Levettem a sófoltos cuccaim, vettem fel tisztát, meg szárazat, és hazaindultam.

Tulajdonképpen csak azt fogtam fel, hogy belül vagyok a tizenkét órán. Mondjuk másnap… másnap már baromira örültem az eredménynek.

…és amilyen hülye vagyok, most az jár a fejemben, hogy menne ez tizenegy órán belül is. Futótempóban.

Valamikor ősszel…

Az útvonal (ahogy az óráim mérték):

terkepkor_ut_1.jpg

 A szint (ahogy az óráim mérték):

terkepkor_szint_1.jpg

ami a földet tapodta: Asics-Gel Fuji Trabuco 5;

ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;

a csomag: Quechua MT20 (tartály nélkül);

ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220 és TomTom Runner

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr9112564203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.