Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Rövid kocogás lángosozással

2017. július 20. 04:52 - regulat

Hűvösvölgy - Nyék - Hűvösvölgy

Időnként (bár nagyképűen mondhatnám, hogy: gyakran) kapok olyan kérést, hogy kezdő terepfutóknak javasoljak, öt, tíz kilométeres könnyebb, vagy nehezebb útvonalat. Ilyenkor bajban vagyok. Ezért is kezdenék el ilyen útvonalakat összegyűjteni.

Először legyen egy 6,5 kilométeres körút a Hűvösvölgyből 264 méter szintemelkedéssel.

hatfel_erdo.jpg

Látnivaló, nos, az nem sok van benne, csak az erdő, meg a lángos.

A Hűvösvölgy remek kiindulópont azoknak is, akik kocsival, és azoknak is a tömegközlekedéssel érkeznek ide, az utóbbiak az 56-os és a 61-es villamosokkal érkezhetnek ide a Széll Kálmánról elnevezett Moszkva térről.

Az útvonal a Hűvösvölgyi út túloldaláról (már a villamos végállomásához képest) indul a Lángosos elől a sárga sáv jelzésen.  [azaz nem a Gyermekvasút felé indulunk].

Egy közepesen erős kaptatóval indul, ami felvisz a Vadaskerti hegyre, majd annak a túloldalán a jelzés elkísér minket a Határnyeregig. Útközben becsatlakozik a piros körséta jelzés, és a kék sáv jelzés is. Ez a két jelzés az, ami még szerepet kap ezen az úton.

Tehát a sárga sávon átvágunk a Vadaskerti-hegyen, az út a hegy túloldalán betorkollik egy széles útba, amin balra egy emlékművet, jobbra egy sírt látunk. Itt jobbra fordulunk, és az utat követve leérünk a Határnyeregbe.

hatfel_hatarnyereg.jpg

Ott éles jobb kanyar és a piros körséta jelzést követve megyünk tovább lefelé. Ez a piros körséta és a zöld körséta jelzést közös szakasza a Macis játszótérig.  (A zöld körséta, mint b-verzió a jövőheti poszt útvonala lesz, az Árpád-kilátóval)

Ha valaki csemetével kirándul, és nem fut, akkor ez 2,8 kilométer után remek pihenőhely, és erőgyűjtés a következő emelkedőhöz. Ráadásul itt van vízvételi lehetőség is.

A Macis játszótér után, tovább a piros körsétán elérjük a Kondor utat. Itt mindössze egy kis emelkedőn kell felmenni az aszfalaton és máris mehetünk vissza jobbra az erdőbe.

Bár aki a helyi érdekességekre vágyik az a kondor úton pár métert tovább haladva megnézheti a Libanoni cédrust… Ami szép. Ez persze annak, aki futni jött valószínűleg nem opció… de hátha.

hatfel_libanoni.jpg

Szóval a Közgép útra visszakanyarodásnál figyelni kell, mert egyrészt a piros körséta behívó jelzése hiányzik, másrészt utca tábla sincs… szóval ennél a sorompónál jobbra.

hatfel_kozgep.jpg

És lényegében visszakaptatunk, kocogunk a Vadaskerti-hegyre, hogy újra a piros körséta és a sárga sáv közös szakaszán leérjünk a katonasírig.

Itt (az előbb jobbra fordultunk Határnyereg felé) most balra kanyarodunk, a Vadaskerti-emlékmű felé és a kék sáv jelzést követve, először a repülőtér mellett...

repter_panorama.jpg

...a Glück Frigyes úton visszaérünk a lángososhoz.

hatfel_langos.jpg

Ha erre járok, itt mindig megállok egy lángosra.

Mert megérdemlem.

Rövid, egyszerű (és szerintem) nem túl megerőltető útvonal annak, aki még nem akar sokat futni terepen, de az erdőbe vágyik.

Az útvonal (benne a kitérővel a Libanoni cédrushoz):

hatfel_ut.jpg

A szintrajz:

hatfel_szint.jpg

Amolyan itiner féle:

piroskor_nyek.jpg

 

ps.: Ha az útvonalat azzal növelné valaki, hogy megy még egy kört a piros körsétán, akkor a táv körönként 2,7 kilométerrel és cca 110 méter szintemelkedéssel növekszik.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr7012673385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása