Futókörökben (is) talán a leggyakoribb motivációs utasítás, a „Lépj ki a komfortzónádból!”, azaz állj fel a fotelből, a kanapéról és mozogj!
De az is lehet, hogy azzal kellene kezdenem, hogy igen csak köszönöm az utóbbi időben felszaporodott érdeklődést a hogylétem felől. Aminek az oka, hogy ezen a nyáron keveset és hektikusan futottam és lám a múlt héten már poszt sem volt.
Szóval: köszönöm jól vagyok!
Csak annyi történt, hogy ezen a nyáron kiléptem a komfortzónámból.
Én sokáig azt hittem, hogy ez az utasítás csak azt jelentheti, már a kezdőknek szóló indulj el mozogni üzeneten túl, hogy növeld a távot, javítsd a tempót, nehezítsd a megszokott terepet, mert csak így fejlődhetsz.
Nos, azt nem akarom mondani, hogy nekem már nincs hova fejlődni, de lássuk be, csak elértem azt a szintet, azt a kort tudat állapotot, hogy a futást inkább valami rekreációnak, egy állapot megőrző tevékenységnek élem meg inkább, mint kihívásnak. Sőt már volt burn out érzésem is a futással kapcsolatban…
Szóval hogy is lépjek ki a komfortzónámból, ha az a kocogással töltött túrákkal együtt heti három-négy alkalom és olyan 80-130 kilométer?
Mert nekem már a komfort része a rendszeres futás.
Valami olyat kerestem, ami egy időre kibillent a megszokásból, ami egy időre más ingereket hoz, ami olyan módon köt le, hogy nem lesz hiányérzetem, ha nem futok. Megtaláltam. Részletezni nem állok neki, a futás szempontjából lényegtelen, de köszönet a lehetőségért a Budakeszi Vadasparknak.
Ez viszont, ezen a nyáron havi egy-egy hetet teljesen lekötött. Ugyanakkor feltöltött. Ami jó. Ez is egyfajta rekreáció...
Pont ezért nem is érdekel, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy visszarázódjam. Majdnem azt írtam, hogy pótoljam a kiesett edzéseket, de mint tudjuk: Kihagyott edzést nem pótolunk!
Szóval tényleg, minden ok. Megint jönnek a futások, a túrák és a blogbejegyzések.
…és most elmentem futni.
Vissza a komfortzónámba.
fénykép: Kiss Boglárka (Bogi)
