A hétvégén épp itt volt az ideje, hogy befejezzem a Piros miatti nyavalygást. Nem, nem az időeredményre gondoltam, azzal maximálisan elégedett vagyok, a derekam miatt nyavalyogtam, méghozzá olyan jól, hogy egy hétig egy métert sem futottam, csak jógára mentem el.

A jógának, az elfogyasztott vegyszereknek, no meg a felkent kencéknek köszönhetően úgy éreztem, hogy szombatra jól jönne valami tempósabb mozgás. Nem túl hosszú távval, és nem túl sok szinttel. Erre a célra, és a piros levezetésére különben is remek alkalom a Gercse TT, aminek az idén visszatértem a rövidebb 15 kilométeres távjához (MTSZ: 33,8 pont; rendező: Ösvénytaposó Baráti Társaság).

Ez is egyike azoknak a túráknak, amire azt mondhatom, hogy szinte hazajárok. Négy éve, minden Piros után a Gercse valamelyik távja a levezetés. Hogy simán ment volna a harmincöt kilométer is? Igen, de most sokkal inkább a jóízű kocogás volt a cél. Pasaréten, a rajtban, kaptam is kérdő tekinteteket az ismerősöktől…

Szóval, irány a zöld sáv, és az Apáthy-szikla. Kényelmes kocogás a Nagybányai lépcsőig. Ott eszembe sem jut futni felfelé…  némi nézelődés fent.

Aztán tovább a következő kilátópont az Árpád-kilátó felé, ahonnan pont nem érdekes most fényképezni, mert a város nagy részét vékony ködtakaró borítja. Pont annyi, hogy fényképen ne mutasson jól.  Közben elgondolkodom, azon, hogy az idén a teljesítménytúrákat leszámítva, mennyire elhanyagoltam a terepen futást. Valahogy mindig találtam valami kifogást, hogy miért maradjak a síkon. Nem mintha unnám a budait, tényleg nem, hiszen hétről-hétre más arcát tudja mutatni az erdő, egyszerűen csak nem volt kedvem utazni.

Lecsattogok immár a kék sávon. Ez már a panoráma-kör. El a Fenyőgyöngye előtt, és ismét csak a botozásé a főszerep, amíg el nem érem a zöld keresztet. Futás. Négy éve valami olyat írtam, hogy egy-egy napos őszi szombaton akkora itt a forgalom, mint a Margit-szigeten. Ez még most is igaz. Csapatostul jönnek szembe a futók. Szerintem, a testalkatukat elnézve, valamelyik egyesület vizes szakosztálya tartja itt az edzését.

Meg van ez első ellenőrzőpont. Lazán kocogok tovább… Farkas-toroknál visszavált az útvonal a zöld sávra… Virágos-nyereg. Balra el.

Azért itt átfut az agyamon, hogy mégis csak a hosszú távon kellett volna indulni. De, ha már így jártam, kicsit tempósabban futok a Gercse-kápona felé. Az agyagos, kissé nedves úton tökéletesen fog a speedcross… ha lett volna eszem a múlt héten… késő bánat.

A kápolnánál a teázást kihagytam, tulajdonképpen úgy éreztem magam, mintha most indultam volna.

Közben nekem is eszembe jut a sokszor hallott mondat, hogy ilyen kevésért kár volt cipőt húzni… Elhessegetem. Azért emlékszem még arra, amikor kilenc-tíz kilométernyi terep után, már a végemet jártam. Szóval van amikor a rövid is még hosszú...

Most meg simán kocorásztam tovább az Újlaki-hegy aljáig, és az emelkedőin is csak azért botoztam, mert ez mégis csak egy teljesítménytúra, nem futóverseny.

Kivételesen a Kővár felőli oldalon fotóztam, aztán kicsit szaporáztam a lépteimet, mert az elpiszmogott időt, az utolsó bő három kilométeren, a Határ-nyereg után (piros körséta, és szalagozás) akartam behozni.

Ez tulajdonképpen egy jól futható lejtő (na jó van egy kis emelkedő benne, a Libanoni cédrushoz) a célig. Itt már tényleg futottam. Élveztem a lejtőt, a lendületet…

Tulajdonképpen úgy jöttem reggel, hogy a derekam állapotától függően van két órám erre a majd tizenhat kilométerre.

Nos, 1:45:29 kényelmesen elégnek bizonyult, és a derekamat is rendben lévőnek nyilvánítottam. Jöhetnek újra a hétközbeni futások. Ezt meg nyugodtan könyvelhetem terepfutásnak.

Miközben a pontozás miatt a tavalyi posztot akarom belinkelni, beleolvasok. Hopp tavaly abban maradtam magammal, hogy az idén is a harmincöt kilométeres távra megyek. Hát ez nem jött össze.

Mindenesetre az Ösvénytaposók rendezését szeretem, a pontozás, meg marad 18+2 pont.

Az útvonal, ahogy az órám mérte:

A szintemelkedés, ahogy az órám mérte:

ami a földet tapodta: Salomon Speedcross4;

ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;

a csomag: Quechua MT20 (tartály nélkül);

ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220