Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya


Ötvenesek...

2016. március 24. 05:58 - regulat

böjtiszél-mód

Ötvenesek… nem én, még nem, majd jövőre, most még csak a túrák. Mert úgy érzem, hogy az elmúlt két évben túrákon megtett összesen kétezer kilométer felkészített arra, hogy az idén már egy-egy ötven kilométeres túrát, magamat nem túlhajtva, nem kikészítve… lekocogjak.

Tovább
Szólj hozzá!

Legalább liheghetnél

2016. március 17. 06:44 - regulat

dicsekvő-mód

Azt hiszem, hogy nem titok, hogy az egyik verseny, ahol mindig is szerettem volna nagyon dobogóra állni az a (már tizenegy éve) március 15-én megrendezésre kerülő Imre-Lőrinc futóverseny. Talán azért mert hat éve ez volt az első versenyem. Meg, mert itt mindig is erős a mezőny…

Tovább
5 komment

45 kilométernyi Zöld

2016. február 25. 06:52 - regulat

spring-mód

Tulajdonképpen úgy kerültem Farkasrétre, hogy az előző heti, meg előző napi sárdagasztás után valami szolid élményre vágytam, így végül nem vállaltam be a Pilis Barlangjai túrát. Emlékeim szerint azt két éve megszenvedtem. Majd még visszavágok….

Tovább
Szólj hozzá!

Tavasz a télben

2016. február 11. 06:33 - regulat

kiránduló-mód

Rendhagyó bejegyzés lesz ez inkább a túra kapcsán, mint a túráról... Bár eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy ennek a bejegyzésnek az legyen a címe, hogy „…tényleg jobb gumi nélkül!” [sok kattintást hozna...]. Különben ezt egy lány fejtegette a barátnőjének a túrán. A félreértések elkerülése…

Tovább
Szólj hozzá!

Lehetek én is az az egy...

2015. április 18. 07:00 - regulat

Igazuk volt azoknak, akik azt mondták, ide el kell jönni. Legalább egyszer. Meg abban is igazuk volt, hogy a végére távtól függetlenül egy-két dolgot átértékel az ember. Valószínűleg abban is igazuk volt, hogy tíz emberből kilenc visszavágyik, sőt visszatér… de…

Tovább
7 komment

Tojás 30/A másodszor

2015. április 14. 07:00 - regulat

Az biztos, hogy már tavaly is sejtettem, amikor beértem Solymárra, hogy majd a 2015-ös év húsvétja sem telhet el túrázás nélkül. És még csak nem is a hol volt a bizonytalan, hanem a mennyi… Aztán jött a Rákoscsaba terepfutás, és bevallom a túra is veszélybe került. Nem…

Tovább
Szólj hozzá!

Pilisi Szirtek 24

2015. április 04. 06:43 - regulat

Tulajdonképpen a március utolsó hétvégéjére jutott túrára akár mondhatnám azt is, hogy felkészülés volt a Magas-Bakony 50-re. Több szempontból is. Pedig ugye van addig vagy öt hónap hátra, de az volt számomra a 2014-es év legjobb túrája. Szóval a Pilisi Szirtek 24-es, azaz…

Tovább
Szólj hozzá!

X. Imre-Lőrinc futóverseny

2015. március 23. 07:19 - regulat

Amikor 2010-ben először mentem Pestszentimrére, még nem volt Sportkastély… az általános iskola elől indultunk neki a nyolc kilométeres körnek, én meg azon izgultam, hogy végig bírjam. Az volt az első, khmmm, végigfutott futóversenyem. Arra meg különösen büszke voltam, hogy…

Tovább
Szólj hozzá!

Tavaszi futás - Budai-hegyek

2015. március 15. 11:31 - regulat

Bevallom kicsit izgultam a saját terveim tarthatóságának a tekintetében, amikor a későtavaszinak tűnő napon odaértem a Szépjuhásznéhoz. A tavalyi évhez képest, az idén eddig meglehetősen óvatosan mozogtam a terepen, és valahogy nem éreztem a késztetést, hogy minden…

Tovább
Szólj hozzá!

Gatya rossz helyen

2012. március 27. 07:53 - regulat

2012. tizenkettedik hete

Hosszú volt ez a hét, már akkor is, ha nem a megtett kilométerekre, hanem a huszonhárom órás hétvégére gondol az ember gyereke. És kilométerekben sem volt hiány. Ez volt az a hét, amikor véglegesen kitört a tavasz. Amikor a téli futóruházatot leváltotta a nyári, kesztyű a…

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása