Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Kínai figura

2009. június 16. 22:04 - regulat

Vagy a melegnek köszönhető, vagy a dagadtak adták fel. Vagy mind a kettő. Tény, hogy ma egyetlen egy sem bénázott előttem. Az egyetlen kitartó túlsúlyos, akit drótszamáron láttam, tudott közlekedni is vele, úgyhogy ő az üdítő kivétel.

k2motospeed.jpgLám-lám, van abban valami pozitív is, hogy egy hete nem koriztam. Még a végén örülni fogok neki, hogy már megint meg voltam fázva.

De nem is ez volt ma a legjobb. Kerékpározó kínait láttam. Ez ugye maga a csoda, pedig azt hinné az ember, hogy a kínaiak kerékpárra születtek. Hogy ez náluk afféle nemzeti sport. Hát a nálunk élő kínaiak autóval járnak. Maximum a gyerekek ülnek bringára, de az meg nem mérvadó.

Na jó, már láttam egyszer kínait kerékpározni. A Sárkányban. De az csak az egyik üzletből gurult a másikba, valami tréfás nevű textíliákkal a batyujában. Talán eredeti abidos pólók voltak, vagy valami ilyesmi.

De ez a mai. Ez valódi volt. Edzőcipőben, halásznadrágban, pólóban és egy eredeti „ray man” napszemüvegben. Olyan jól fésült volt, mint az ifjú Jackie Chan.

Kicsit meglepődött, amikor megelőztem, de nem gyorsított. Tudomásul vette, gondoltam én, de szerintem csak arra gondolt, hogy jön még kutyára kamion. Meg lesz még meredekebb az emelkedő. És lett. Ő meg ugyanazzal a tempóval tekert tovább. Szerintem Shanghaig bírná…

No akkor a tények.

2009. június 16. kedd

táv: 12,82 km

idő: 00:49:42

átlagsebesség: 15,64 km/h

csúcssebesség:: 22,6 km/h

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr155627776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.