Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Hófehérke

2009. augusztus 24. 11:28 - regulat

Van abban valami jó is, ha keresztbe vernek az ember négynapos hétvégéjének. Például az, hogy nem fizetik ki a túlórát, hanem szabadnappal honorálják.

kapteren.jpgMondjuk a pénz az jobban jött volna, de ha már egyszer így alakult…

Reggel beálltam a futottak még kategóriába. Gondoltam majd most…

Hát most sem.

Abból indultam ki, hogy, ha a lassítás nem vált be, hát akkor nyomjuk meg a tempót.

Van ugye bő hétszáz méterem a pályáig, azután körbe-körbe. Szerintem logikus, hogy a körbe-körbe az óramutató járásával ellentétes köröket jelent. Más szerint is így lehet, mert az eddig a pályán látott öt másik futó is ezt a metódust követte. De ma hatodik szereplőként jött Hófehérke. Fehér volt a cipőcskéje, fehér volt a shortja, és a topja, még az órája és a haja is hófehér volt…

Hófehérke az ellenkező irányba futott, ami bevallom elég zavaró volt, hiszen majd minden körben kétszer jött szembe, és mivel megpróbáltam úriembernek látszani [nem egyszerű feladat], én tértem le a kitaposott ösvényről.

gozon.jpgBe kell látnom, hogy a sportpálya esetében is igaz, hogy szarnak, bajnak nincs gazdája. A valaha volt Rákosligeti Sport Egyesület pályája elvileg a közeli általános iskola kezelésében van, hiszen az egyesület egykori épülete a Gózon Gyula színház. Nézi is a futókat Gyula bá’ rendesen az erkélyről.

Az iskola néha ki is vezényli a nebulóit a pályát takarítani, de a futókör salakját felverte a gaz, és egyéb iránt tré az egész. De lőtávolon belül nincs jobb…

Szóval Hófehérkének köszönhetően megpróbáltam kitörni a bokám. Szerencsére nem sikerült. Mint ahogy még mindig nem sikerült három kilométert futni sem.

Talán holnap.

2009. augusztus 24. hétfő

táv: 2,77 km

idő: 00:15:01

átlagsebesség: 11,07 km/h

csúcssebesség:: 12,3 km/h

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr215627836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

132267 2009.08.24. 15:01:07

Van egy ismerősöm, ő is szokott pályán futni. (mert én nem) Meséli, hgoy ő is visszafelé köröz. Nem szeret amarra, mint az összes többiek. Igaz, ő a stadionban körözget, ha beáll egy sávba, nem biztos, hogy zavar - de rajta is röhögnek.

132267 2009.08.24. 15:01:45

Elfelejtettem pontosítani: lányból van ő is. :)

bazsalikom 2009.08.25. 23:08:57

Hófehérke megtalálta a megoldást, hogy senki ne előzze meg.:))

76458 2009.08.26. 07:13:22

Na erre nem gondoltam...