Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

A ló túlsó oldala - Vivicittá

2011. április 11. 07:48 - regulat

Akkor jöttem rá, hogy valami nem az igazi, amikor a lány beikszelte a rajtszámomat, hogy teljesítve. Valami nem stimmelt. Hiányzott az oxigénhiány, meg hogy a tüdőmet sem kell visszatuszkolni, úgyhogy gyorsan megnéztem az RDS-t, ami azt mutatta, hogy egy órán belül vagyok. Nyolc egész másodperccel. Tudtam, hogy ez itt a ló túloldala.

vivicitta2011.jpgPersze, hogy egy verseny részben fejben dől el. Ha fejben megvan, akkor már csak le kell futni.

Számtalanszor elpanaszoltam, hogy megtervezem, aztán valami mást csinálok, mert elkap a versenyláz, és mire észbe kapok, már túlságosan meghajtottam magam. Hetek óta próbálom levetkőzni ezt a rossz szokásom.

Nos első lépésként, a rajt az öt percen túliak táborában talált, mondván, hadd menjen, aki tud. Azt azért nem gondoltam volna, hogy az öt percen túliság annyira szó szerint értendő, hogy öt perc kell a rajtvonal eléréséig. Még át sem haladtam rajta, amikor bemondták, hogy háromezer ember van a pályán.

Mondogattam magamban, hogy nem rohanni, nem kapkodni. Így egészen a parlamentig sikerült a kellemes 150 bpm-et tartva eljutni. Valahogy így is terveztem. Gondoltam lehet emelni a tempót.

De csak gondoltam, mert a Nyugatinál a felüljáró volt az első ahol a pulzusom a 160-as tartományba emelkedett, de ez sem a gyorsításnak, hanem az emelkedőnek volt köszönhető.

A Ferdinánd-híd alatt bénáztam egy sor egy darab banánnal, mert az aljadék kétszer ugrott ki a kezemből vissza az asztalra, mire sikerült levadásznom.

Ha azt mondom, hogy hat kilométer után már nagyon untam a szelet, akkor nem mondok igazat, mert már rajt előtt is untam. A Rooseveltről elnevezett Széchenyi téren is, de leginkább a Kossuth téren, mert ott majdnem felborított…

A nyolcadik kilométernél néztem először az időt. Össze is zavarodtam, mert hirtelen nem tudtam az ötvenegy percet nettó időbe átváltani, de azt éreztem, hogy eddig túl kényelmes voltam. Viszont a hátralevő három kilométer meg nem tűnt kevésnek. Erősítettem.

A kilencedik kilométert már öt perc körüli tempóval értem el, az utolsó kettőt, öt percen belülivel.

Csak az a baj, hogy ez már kevés volt.

Hiába futottam a Műjégtől már 3’15”-ös tempót, ez éppen csak elég lett ahhoz, hogy egy órán belül érjek be.

A célban ez még határozottan hurrá érzés volt, hiszen a terv annyiról szólt mindössze, hogy egy órán belül, és ez megvolt.

Befutó csomag. Rajtszámikszelés. …és valami nem stimmelt…

Nem éreztem, hogy kifutottam magam. Maradt még vagy két kilométer a lábamban. Így utólag roppant bosszantó, hogy tudtam volna jobbat.

No igen, fejben el is lehet rontani. A biztonságra törekvéssel, most átestem a ló túlsó oldalára.

2011. április 10. - Vivicittá

Táv: 12,2 km

Idő: 0:59:42

Tempó: 5’19”

Átlag pulzus: 152 bpm

Maximum pulzus: 173 bpm

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr365628006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.