Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Dühből

2011. szeptember 09. 19:26 - regulat

Düh. Nem tudok jobb szót rá. A düh mozgatta az izmaimat szerdán. A düh, amit a miatt éreztem, hogy vasárnap nem hogy a két órán belüli félmaraton nem sikerült, de még a két óra tíz perc sem jött össze.

omni.jpgPont ez a plusz energia kellett volna.

Florida Scott-Maxwell, amerikai pszichológustól származik az az idézet, hogy

A düh minden bizonnyal olyan energia, amely még nem találta meg a helyes irányát.

Meg kéne tanulni. Mármint hasznosítani ezt az energiát.

Meg kéne tanulni a megfelelő pillanatban megtalálni ezt az energiát.

Mennyivel könnyebb lenne. Biztos létezik megfelelő módszer. Csak éppen nem tudom, hogy hogyan.

Szóval ott hagytam abba, hogy vasárnap nem igazán sikerült úgy futnom, ahogy azt szerettem volna. Aztán még ott volt az a fránya napszúrás, meg az, hogy két óra alatt a testsúlyom úgy majd öt százalékát sikerült magam mögött hagynom. Pedig tudtam [már akkor is], hogy meg tudom csinálni.

Ennek örömére pihentem két napot.

Aztán szerdán nekivágtam ismét a félmaratoni távnak. Érzésre ugyanazzal a tempóval, vagy inkább erőkifejtéssel, mint vasárnap. Az első öt kilométeren nem is volt szinte semmi különbség [na jó egy perccel jobbat futottam]. Tíz kilométernél a NATO-futásra tervezett időnél [igen, most éppen arra gyúrok], azaz ötvenöt percnél tartottam. Ez már öt perc mínusz vasárnaphoz képest.

nike2011.jpgÉs itt jött a düh, hogy most miért megy, és három napja miért nem ment? A harmadik ötös ismét huszonnyolc perc.

Na mondok magamnak, ezt kell tartani és megpróbálni a végén még erősíteni. És ment. Minden gond nélkül. És négy és fél perccel két órán belül fejeztem be.

Csak azt nem tudtam, hogy ez most a hűvösebb időnek, vagy a dühnek köszönhető.

Ezért ma megismételtem a kísérletet.

Így egyértelművé vált, hogy a düh a helyes válasz.

Történt ma, hogy az első szakasz kivételével, mindegyik rosszabbul sikerült. Ezzel konkrétan buktam majd öt percet.

Az a tudat, hogy szerdán bőven két órán belül futottam, pont elég volt ahhoz, hogy úgy érezzem tizenötnél, hogy simán beérek két órán belül.

Nincs más hátra, vagy javítok az edzettségemen, vagy megtanulok a megfelelő pillanatban dühössé válni, hogy megtaláljam azt a bizonyos energiát és helyes irányt adjak neki.

2011. szeptember 9.

Táv: 21,2 km

Idő: 02:00:14

Tempó: 5’40”

Átlag pulzus: 149 bpm

Maximum pulzus: 203 bpm

Van itt még valami. Ez a 203 bpm-es maximum pulzus. Mondjuk halvány lila gőzöm sincs, hogy ez mikor jött ki belőlem, csak bízni tudok benne, hogy a hajrában. Ha nem így történt volna, akkor azt kellene feltételeznem, hogy a pulzusmérő órám lázadt fel. Az utóbbinak azért örülnék, mert kicsit sokallom a ezt a 203 bpm-es értéket, viszont új órát nincs kedvem. [figyelem! most dörzsöltem össze célzásképpen a mutató és a hüvelykujjam…]

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr785628043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.