Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Nem másnapos futás

2012. január 01. 21:26 - regulat

Ha nagyképűen akarnám kezdeni ezt a bejegyzést, akkor azt írnám, hogy „Ma voltam eddig az idén a leggyorsabb.” Attól függetlenül, hogy a fenti mondat igaz, azért még én is belátom, hogy orbitális baromság.

omni_8.jpgDe olyan jól esik leírni, és ki tudja, hogy mikor írhatom ezt le legközelebb…

Nos, ez már egy új év. Bár nekem egyelőre úgy tűnik, hogy nem új ez, csak perwollal, vagy mifenével van mosva… Na azért hogy meg legyen az új esztendő feeling, elköltöztem. Már blogilag.

Történt ugyanis, hogy úgy egy hónapja az egyik kedves olvasóm, aki történetesen az öcsém, azt találta mondani, hogy az a baj az edzésnaplóval, hogy hiányzik belőle a katarzis. Igaza van. Nincs nagy küzdelem a makacsul ragaszkodó kilókkal. Éppen hízni akarok. Nincsenek katartikus nagy vállalkozások. Mondhatni fontolva emelem a kitűzött célokat, éppen annyira, hogy normális rendszeres munkával teljesíteni tudjam. Mondhatni, minden olyan szolid benne. Ahogy egy hatodik alabárdoshoz illik.

Huszonkilenc hónap kellett, hogy a két és fél kilométertől eljussak a félmaratonig. Pontosítok harminc hónap, mert ugye a két órán belüli félmaraton volt a cél.

Végig gondoltam. Igaza van. Ebben tényleg nincs egy deka katarzis se. Na jó, van benne úgy tíz deka! Úgy gondoltam, hogy akkor elsősorban azokhoz szólok, akiket elsősorban nem a katarzis vonz. Megszületett az új blog. A Katarzis nélkül.

Na jó, ennyi magyarázkodás bőven elég.

Szóval ott tartottam, hogy futás január elsején.

Normális esetben ez bizony másnapos futás, annak minden nyűgével és nyilával. Próbáltam már. Másnaposan futni nem jó, de utána… na az már valami. Másnaposan futni kell, nem a sötét szobában tespedni! Olyantól tanultam, aki Kievben szerezte ezt a tapasztalatot még a nyolcvanas években. Ott meg akkoriban igazán tudták, hogy mi is az a macskajaj. [Bár ezt szerintem írhatnám, akár jelen időben is.]

Na most a másnapos futással az a baj, hogy ma nem voltam másnapos. Se. Szolid szilveszterezés, mértékletes alkoholfogyasztással… másnaposság kizárva. És különben sem volt kedvem futni… [Kinéztem az ablakon. Még embert sem láttam, nemhogy olyat, aki fut.]
…de esett valami hószerű.

Bevallom gyengém a windows space feeling. Mondjuk ezt már tavaly is mondtam. Úgyhogy elővettem a futószerkót és mégis futni mentem.

Én kitartottam. A hóesés nem.

januar1_2012.jpg
A fényképek úgy a tizedik kilométernél készültek.Mondtam, hónak szinte nyoma sincs, az esti tűzijátékoknak is alig.

Mindenesetre megvan ez első eredmény. Öt perces kilométerekkel. Lesz min dolgozni ebben az évben is. De arról inkább hetente számolok be.

A versenyekről meg alkalmanként. Most úgy néz ki, hogy először majd márciusban...

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr203512191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HelloJozsi 2012.01.01. 22:04:35

Ez a szép, a kitartó mértékletes munka :)
Van más futóblogon katarzis, több is mint kéne, az sem jó egy idő után.
A fríblogot végleg otthagytad vagy ott más téma fog menni?

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2012.01.01. 22:17:53

Köszi! A freeről főként a címváltás miatt hoztam el ezt a blogot. Most megpróbálok a bejegyzésekkel következetes maradni... hátha sikerül.

Az eredeti 6. Alabárdos ott marad. Hacsak nem találok neki valami szerkesztettebb helyet. Jó helyen van. Addig.
süti beállítások módosítása