Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Törzsfutói tervek

2012. január 07. 14:38 - regulat

Tudom, tudom, már november végén előre ittam a medve bőrére.

bsi-torzsfuto.jpgMert azt ugye nem volt nehéz kiszámolni, hogy 2012-ben a BSI törzsfutója leszek.

Na, nem a lefutott kilométerek, hanem az eseményeken való részvétel alapján. Az előbbiből 75 kilométert kellett volna összehozni, amiből csak 65 sikerült, viszont az utóbbiból elég volt öt esemény. [Még úgy is, hogy a Duna-parti görkori verseny tavaly (is) elmaradt….]

Nos, először lettem törzsfutó. Lehet, hogy ez másnak nem nagy dolog, de nekem igen jól esik. Már, hogy a régi vicc poénjára utaljak…

A jelenleg érvényben lévő terveim szerint az idén már a kilométerek alapján is ki fogom érdemelni a törzsfutói státuszt.

Tehát BSI-s tervek 2012-re:

- április 1. - Vivicittá félmaraton - 21,1 km
- május 6. - 5. Intersport Tour de Tisza-tó - 57 km [görkorcsolya]
- június 2. - 15. Kékes Csúcsfutás - 11,6 km
- június 10. - 19. Maraton és Félmaraton váltó - 21,1 km
- szeptember 9. - 27. Budapest Nemzetközi Félmaraton - 21,1 km
- november 18. - 9. Balaton Maraton és Félmaraton - 21,1 km

Talonban ott a Brutál futás, a Délibáb, meg a rövidebbik Spar… meglátjuk.

Ja, és ugye ott vannak a nem BSI-s versenyek, mint az Imre-Lőrinc (ha lesz), a Wink (idén futva), a NATO-futás (ha lesz)…

Szóval tervekben nincs hiány.

 

Kapcsolódó bejegyzés: Gyűjtögetős

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr223526454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taxina 2012.01.07. 18:19:30

Szép tervek. ... és ahogy megismertelek, ez mind menni is fog. :-)
A Vivicittával már én is szemezek, de még nem tudom, hogy 3,2 vagy 6,2 legyen.
Ugye ilyen futásokon elég nagy a szórás a részvevők között és nem csak tapasztalt és jó futók vannak?

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2012.01.07. 18:39:05

@Taxina: Én a Midicittá+ -szal kezdtem, azaz két éve a két rövidebb távot futottam le. Már csak azért is mert a midicittán van chipes időmérés a 3,2 kilométeren meg nincs.
Megnéztem, a tavalyi midicittá+ eredményeit. Majd egy óra volt a szórás...
Mind a két távon sokan vannak, akik csak végig akarják futni. Szerintem simán lefutod a kettő távot is.

Taxina 2012.01.11. 12:25:15

@6. alabardos: Köszi az infót és a tippet.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2012.01.11. 12:38:03

@Taxina: Nagy levegő, elhatározás és menni fog!