Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Amikor csikorog az a fék

2012. március 07. 21:32 - regulat

2012. kilencedik hete

Ha valaki a múlt héten iszonyatos csikorgást hallott a Rákos-patak környékén, akkor nem kell megijedni. Semmi különös nem történt, csak én húztam be a féket. Egy kicsit. Sok volt az előző két héten a heti hatvan kilométer.

omni_8.jpgMert az addig rendben volna, hogy az erre az évre betervezett futásmennyiségem olyan heti harminc kilométer. Azzal sincs gond, hogy ezt a betervezett mennyiséget időnként túllépem, mert ugye van, amikor az ember gyereke bokros teendői, vagy egyéb elháríthatatlan akadályok miatt nem tud futni. Olyankor meg jól jönnek a kamrai dunsztban csüccsenő kilométerek.

Az elháríthatatlan akadály megjelölés nem a bánatos szemű szürke marhára vonatkozik, bár elhárítani nem tudnám, de kikerülni csak-csak sikerül.

Szóval így túl az yt huszonöt kilométerén, valahogy nem buzgott bennem túl a kilométer gyűjtési vágy. Éppen úgy, mint egy hónappal ezelőtt… Akkor sem jött össze az yt utáni héten a betervezett harmincas, viszont van tartalék a spájzban.

Hétfőn még úgy gondoltam, hogy két tíz kilométer feletti táv mellé be fog férni egy 3+4 kilométeres edzés.

Az utóbbit úgy terveztem, hogy másfél kilométer a sportpályáig bemelegítésként, másfél vissza levezetésként és ott nyolcszor ötszáz résztávozás egyperces pihenőkkel. Ugye, hogy nem tűnik vészesnek? Pedig az, de erre csak ma jöttem rá!

Szóval úgy gondoltam, hogy a tervezett rövidebb távot egy picit megnyomom és megpróbálok tempót futni, hátha öt perces átlag alá sikerül menni. Kedden a nap is sütött hideg sem volt, elvégre tavaszodik, csak az útvonalat kellett kicsit menetközben átírni, mert valahogy nem kívántam a patakot tisztító(?) rendező(?) melósok kommentjeit hallgatni. Tehát nosza. Négy kilométeren volt két perc fórom az ötpercesekhez. Azt már tudtam, hogy innen már csak lassulni fogok az utolsó kilométerig… így nem is nézegettem az órát, csak a tízes pontnál, amikor még mindig volt majdnem két perc előnyöm, és az útvonaltervet nézve még három kilométerem. Éreztem, hogy a másfél percet mindenképpen meg tudom tartani, ha az utolsó kilométeren felpörgök. Ja. Csak ugye az utolsó kilométer az emelkedő. Nem mondom, hogy elfelejtettem, csak nem akartam emlékezni rá.

A meg-tu-dom-csi-nál-ni ritmusára futottam. És sikerült. Majdnem két és fél perccel előztem meg az ötperces átlagú önmagamat.

Persze, hogy csütörtökön ott bujkált bennem a kisördög, hogy hogy mutatna ez, mondjuk tizenhat kilométeren? Kipróbáltam. Tíz kilométernél már biztos volt a rosszabb eredmény, mert csak egy percnyi előnyt tudtam magamnak biztosítani… egy kicsit talán fel is adtam. Már elméletben. Órával, sebességgel nem törődtem. Végül is mi van akkor, ha a szokásos ötpluszegykicsi átlaggal zárok. Egyrészt több is veszett Mohácsnál, másrészt majd legközelebb. 4’53” lett a vége. Az azé’ nem is olyan rossz.

Az Imre-Lőrinc nyolc kilométerére vetítve, ez olyan 4’45” körüli tempót feltételez, amivel maximálisan meg lennék elégedve…

És mint említettem, hátra volt még a 8x500… Ami úgy is maradt, mert vasárnap úgy láttam, hogy a pálya csak sárdagasztásra alkalmas. Kihagytam.

Elvégre jön még kutyára kamion... például a tizedik héten

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr914296380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.