Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Az a qrva 37 másodperc

2012. április 02. 10:03 - regulat

Vivicittá félmaraton

Ami egy hónapja még a lehetetlen megkísértésének tűnt, mára [na jó tegnapra!] valósággá vált. Igen le tudom futni a félmaratont öt percen belüli kilométerekkel!

vivicitta_2012_logo.jpgEzt le kellett szögeznem, mert a Vivicittáról szóló beszámolóm - már, ha hű akarok maradni magamhoz – sokaknak morgásnak tűnhet. De engem pont ezek a morgások visznek előre, ezek segítenek leszűrni azokat a tanulságokat, amikről sokszor pont a blog olvasói derítik ki, hogy hülyeség. Részben, vagy egészben. Külön köszönet érte az EdzésOnline agyhelyrepofozó különítményének! Ha nem tennék, nem tartanék itt.

Szóval a harmadik Vivicittám volt a harmadik félmaratonom. Mindkettőt tekintve fejlődéstörténet. Az elsőn még csak a mini és a midicittát mertem bevállalni, a másodikon már a rendes távot, de akkor már szemeztem a félmaratonnal, amiből az elsőt őszre terveztem, így nem is mertem előrehozni. Mai ésszel azt mondom jól tettem, mert az első félmaratonom, olyan pocsék idővel sikerült, hogy majdnem elhalasztottam egy évvel a másodikat. Szerencsére mégsem, de januárban még lehetetlennek tűnt, hogy tavasszal öt perc alá menjenek a kilométereim egy huszonegy kilométeres versenyen.

Szóval vasárnap, meg reggel. A tizenegykét fok jó, a szél viszont borzalmas. Én meg otthon hagytam a kesztyűt. a szigeti bejárótól a víztoronyig vagy tízszer hülyéztem le magam… Aztán a csapattársak keresgélése… hiába no, vaksi vagyok. Bemelegítés… az elmaradt, mert egyszerűen nem volt kedvem levenni a széldzsekit. Még egy tábla csoki, közben a hangosbemondó már rajthoz szólítja a Vivicittá és a félmaraton majd ötezer indulóját.

A BSI új rajt szisztémája határozottan jó, sokkal többen ismerik fel a színeket, mint a számokat, még így is néhány lassú futó keveredett elém a „3” zónában, igaz a kerítésmászó fajtából…

És elrajtoltunk.

A terv egyszerű volt, az első öt kilométer kicsit öt perces átlag felett, utána a tizenyolcadikig kicsit öt alatt, utána, ami belefér. Ezt én olyan 103 percre saccoltam, igaz szélvihar nélkül.

Azt sejtettem, hogy az első kilenc kilométer nem lesz egyszerű, mert csak utána válik ketté a mezőny, de azt nem gondoltam, hogy a szigetről kivezető út és a budai oldal ennyire szűk lesz. Ötezer ember, az ötezer ember.

Ötödik kilométer. Nézem az órát… hát egy kicsivel lassabb vagyok, mint terveztem, de talán be tudom hozni.

Kilencedik kilométer. Feledhetetlen a szél közénk vágja a távolságot jelző táblát. Szerencsémre nem engem talált el. Isten bizony még így is együtt fájt a lábam azzal, akit eltrafált.

Tizenkettedik kilométer. Az első helyen álló futó négy kilométerrel előttem, én végre elértem a tervezett szintidőt. Nézem a pulzusom alacsonyabb a tervezettnél. Legalább tudok erősíteni. Gondoltam én, de alig másfél kilométerrel arrébb, már tudtam, hogy ez nehéz ügy lesz. Akkor éreztem meg a szél erejét. Szemből jön Moós Gergő a DK Teamből. Neki még odakiáltok egy nagy hajrát, aztán már csak a széllel küzdök.

Tizenhatodik kilométer. Érezhetően lassulok… abban bízok, hogy tizennyolcnál, visszafelé a szél kicsit segít majd. Hát nem. A 103-hoz tervezett időnél még jobban állok, csak a gyorsítás nem megy, pedig kéne.

Margit Híd. Kis gyorsítások mennek, de állandóan visszaesek a lassabb tempóra.  Kéne az a qrva kesztyű, lefagy a kezem… Sziget, na most… valamennyit talán tényleg gyorsulok, de ez lehet, hogy csak érzéki csalódás. Látom a célkaput. Látom az órát. És látom, hogy nem sikerül 1:45:00-án belül beérni. Csak a pörgő másodpercek vannak. Tényleg nem sikerült. Beértem.

vivicitta_2012.jpgFüggetlenül mindentől tudom, hogy a PB megvan. Az öt percen belüli kilométerek megvannak.

Nézem az RDS-t, 21,57 kilométert mutat, 1:45:07-es idővel, ebből úgy egy-másfél perc jön még le a nettó időhöz… talán százhárom. Nézem a pulzust, 161 bpm az átlag… 165-öst terveztem.

Összefutok néhány ismerőssel. Gratulálnak, gratulálok. Mert eredménytől függetlenül mindenki megérdemli a gratulációt, aki teljesítette a távot, aki legyőzte önmagát.

Az a baj, hogy egy seggel két lovat sem lehet megülni, én meg egyszerre többet is szeretnék… Mert ott van ugye az egyesületem, meg a Suhanj, meg a DK, meg az EO… meg egy csomó mindenki, akit az ember gyereke egy-egy ilyen versenyen képviselni szeretne. [Erre még meg kell találni a megoldást.] Most maradt az egyesület, meg a Suhanj. Az utóbbi a szerencsekendőm formájában. Segített most is!

Elvégre a PB, az PB, még akkor is, ha 37 másodperccel rosszabb az időm, mint amit terveztem.

Nincs mese, ezt a qrva 37 másodpercet le kell győzni!

A félmaratonmániában ez a futás nagy előrelépést jelentett, szinte kizárt, hogy a kitűzött célt a nyolc órán belüli teljesítést ne érjem el. Három félmaraton után 5:46:06-nál tartok.

Megérdemeltem azt a sört este.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr224355580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taxina 2012.04.02. 10:16:42

Jó voltál! Amikor a cél felé futva visszafordultál, hogy integess, tök frissnek, laza mozgásúnak tűntél! :-)
Pedig akkor már mögötted volt a nagy út pora .... :-)

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2012.04.02. 10:58:00

@Taxina: Érdekes, hogy mi látszik kívülről, meg mit érez az ember belül. Az utolsó 300 méteren csak a pörgő másodpercekre emlékszem. :)