Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Vannak jobb helyek...

2012. május 27. 20:31 - regulat

Kőbányai futófesztivál

Tudom, Bill kapitány is megmondta, hogy vannak jobb helyek. Meg azt is, hogy neki megfelel, nekem meg… nekem meg egyenesen – izé, hogy is mondják? Ja, - király hely volt Kőbánya.

kobanyai_futofeszt.jpgBajba is kerültem - már a címadással - mert reggel még úgy indultam neki a versenynek, hogy a beszámolóm a Kőbánya blues címen fog futni, de ugye a blues* nem igazán egy örömködős műfaj… nekem meg qrvára nincs okom szomorkodni.

Na, de hogy az elejéről kezdjem, valamelyik bejegyzésemben említettem, hogy a K&H-ig már nem igazán tervezek versenyt. Ami ugye – legalábbis szerintem – nem azt jelenti, hogy nem is megyek, csak annyit, hogy nem tervezek előre. Mondhatni hangulatfüggő, oszt ha valamelyik verseny elcsábít, hát nosza!

És mivel a DK-Team egy kisebb csoportja betervezte magának a Kőbányai futófesztivált, hát hagytam magam elcsábulni. Igaz, hogy ezzel borítottam minden előzetes tervem, de ha nincs kőbe vésve, akkor miért ne boruljon. Ha meg kőbe van vésve, még mindig lehet hívni egy műkövest. Abból a Kozma utca környékén úgyis van dögivel.

Tehát a hétfői gyors, rövidebb futást áttettem vasárnapra. Tíz kilométer nem a világ – gondoltam – és tényleg jól jön egy megerősítés, hogy hogy állok a márciusi Imre-Lőrinchez képest. Meg aztán, még az is lehet, hogy holnap egy szolid tizennyolc kilométert gurulnék Dunavarsányban.

Igazából ebben a kőbányai történetben reggel a legnagyobb kihívásnak az indulj időben, érj oda tűnt. Ha már ott vagyok, akkor olyan 47-48 percet terveztem. Annál rosszabb idő megfeküdte volna a gyomrom.

És odaértem, és beneveztem… és találkoztam a DK-s különítménnyel… és már rajtoltunk is a Merkapt pályáról. Halkan jegyzem meg, hogy évekig laktam Kőbányán, sőt még a pálya szomszédjában is sokszor megfordultam – most nem mesélnék a Globus konzervgyár húsüzemében végzett diákmunka rejtelmeiről, mert esetleg olyan is olvassa, aki… -, de erről a pályáról még soha nem hallottam. Azért sikerült megtalálni.

Szóval elrajtoltunk a kiírás szerinti szinte sík útvonalon. Sík… persze, egy hegyikecskének, vagy egy terepfutónak. Nem nekem!

csosztorony.jpgTudtam én, hogy ez a Kőbánya minimum dimbes, meg dombos, de hogy ennyire… pedig ott nőttem fel. Részben. De ugye vannak, vagy voltak(?) jobb helyek, ahol szívesebben időztem.

Kis verseny, kevés induló. Ebben az is jó, hogy a mezőny aránylag hamar szétszóródik. Úgy a második kilométer táján már a saját tempómat futottam. Aztán jött valami esőmosta susnyás, ami állítólag utca… és még kaptató is volt… Na itt elgondolkodtam rajta, hogy mégiscsak blues lesz a bejegyzésből.

Már, ha túlélem. - tettem hozzá a Harmat utcánál, ahol a 85E jelzésű busz vezetője úgy gondolta, hogy bizony neki jól mutatna a járműve elején egy felkenhető futó-matrica.

Mire ezt végig zongoráztam magamban, már ott állt a fiú, aki szegénykém kapkodta a fejét, lengette a karját, hogy öt kilométeresek jobbra, tíz kilométeresek balra, vagy fordítva… ebbe néhányan bele is zavarodtak, pedig ugye rajt előtt volt útvonaltérkép is. Már annak, aki megnézte. Aki nem, az vessek magamra.

Szóval huszonnégy percnél jártam az ötödik kilométernél. Halkan jegyzem meg, hogy életemben először legyorsultam a frissítőpontot, mert az állítólag ott kellett volna, hogy legyen. Nem vettem észre. Pedig ott volt. Kicsit később. Az utánam érkezők már találkoztak vele.

A második kört élvezetem. Az előttem lévőt azért még láttam, az utánam jövőt már nem. Mondtam, kis verseny nincs tömegnyomor. Meg aztán ebben a körben egy buszvezető sem pályázott rám. Ilyenkor az élet szinte habostorta.

Az utolsó nyolcszáz méteren már hajráztam. Végig. Visszanézve az RDS-t ez a 3’20”-as, ez bizony majdnem görkoris tempó volt. Mire jó a résztávozás!

A vége: 00:45:11. Egyértelműen ezen a távon az eddigi legjobb. Ebből nem lehet bluest csinálni! Hacsak abból, nem, hogy az a qurva tizenegy másodperc… De inkább nem.

dk_team_kobanya.jpgAztán már nem maradt más dolgom, mint szurkolni a DK-Teamnek. Kis pihegés és Még olyan is akadt, akinek már nyulazni tudtam utolsó kétszázon.

…és jött a meglepetés. Már az, hogy begyűjtöttünk három korosztályos érmet. Na jó, az én bronzom mindenképp meglepetés volt. Seres Magdin is úgy láttam, hogy kicsit meglepte az övé. A pálma meg Géczy Katalin ezüstjét illeti. De mindenki jól teljesített.

Halkan jegyzem meg az EO-s olvasóknak, hogy igen, igazatok volt. Tényleg nincs túl messze a száz perc alatti félmaraton. Érzem az ujjaim hegyével. Csak érjem is el!

 

 

 

 

 

 

*A „the blues” angolkifejezés a „the blue devils”-t jelenti (magyarul „a kék ördögök”), amely a fájdalmasságra és a szomorúságra utal. (forrás: wikipédia)

 

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr414549560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taxina 2012.05.27. 21:12:12

Köszi a nyulazást! :-) Jó kis beszámoló!