Egész héten nem volt kedvem írni. Pedig tartozom egy negyvennegyedik heti beszámolóval, még mielőtt a negyvenötödik hetit kellene elkezdem.
Valahogy úgy tűnik, hogy a Siófokra betervezett sub százas félmaraton mindent kiszorított a fejemből. Szerencsére ma megtudtam, hogy TOP 3 kategóriájú idióta vagyok… Na, így már könnyebb.
A TOP 3 kategóriás idiótát onnan lehet felismerni, hogy valami forgalmas út mellett plusz tíz fokban - igaz, nem egy szál trikóban, mint azt az önfenntartás blog írója meghatározta, hanem - rövid ujjú technikai felsőben futottam. Legalább háromszor.
Az azért hozzátartozik a történethez, városlakó lévén és autó hiányban elég nehéz megoldani a kizárólag a természet lágy ölén történő futkorászást, legalábbis nem door to door üzemmódban. Az meg (már a door to door üzemmód) tíz fok alatti hőmérsékletnél azért nem árt. Mondjuk, ha erdő mellett laknék... De ott nem jó lakni, mert sok fát kell hasogatni.
Szóval lehet beszélgetni a hűvösről, meg a ruházatról, és akkor nem kell azzal a nyomorú sub százzal foglalkoznom.
Jó, hétfőn az időjárásfelelős egyből megtréfált. Esett a hó. Már amikor elindultam. Mire hazaértem az eső esett. Alapvetően eltoltam az aznapi öltözékemet. Aláöltözet, sapka (már a kendő helyett), kesztyű… és elővettem az invigot, ami már azért is hiba volt, mert a cipő egy centit sem nőtt tavaly óta, a lábam meg nem ment össze. Most van egy szép kék körmöm. De ugye az omni az csúszik, az invigo meg… nem annyira. Persze, hogy azzal zártam a terepnek mondható szakaszt a patak parton, hogy megtapperoltam az anyaföldet. Gondoltam gyúrok gyorsan egy sárpogácsát, hogy direktnek tűnjön a mutatvány, de nem látott senki, így lemondtam az élményről.
Mindenesetre egy biztos. én ezt a futást túlöltöztem.
Szerdán már kellemesebb volt az idő. Különösen, hogy a napi csúcs környékén mentem futni. Na, akkor volt öt egész fok. És mégis elég volt a rövid ujjú. Jó, nem egyből, hanem csak a negyedik kilométertől. És, ha már az öltözéknél tartok, akkor visszatértem az omnihoz, az azért mégiscsak kényelmesebb.
És pénteken jött a front. Azt mindig keverem, hogy melyiket bírom kevésbé a frontok közül a hideget, vagy a meleget, egy biztos ez nem a harmadik ukrán front volt, mert attól nem csak a fejem fájt volna… Igaz futás közben abba is belegondoltam, hogy már csak bő két hetem van Siófokig. Lehet, hogy attól fájdult meg a fejem.
Na most az van, ha nem lenne a Balaton maraton akkor már csak lassúdad hosszúkat futnék, de így még bele-bele gyorsítok. Jobbára a végén. A hetedik kilométer végén, meg a tizennegyedik végén, meg úgy általában a végén. Ez utóbbi a vicces dolog, mert mint említettem már párszor az utolsó másfél kilométer emelkedő (nekem, van, akinek csak emelkedőcske). Tehát itt úgy néz ki a gyorsítás, hogy előtte futottam olyan öt perc alatti átlagtempóval és itt, az emelkedőn felgyorsítok úgy hatpercesekre… Ja, én gyorsítok, a lábam meg lassul.
Mondjuk vasárnap rekord közeli állapotban tudtam le ezt a záró szakaszt, mert szinte már vágtázásnak éreztem, hogy csak öttizes tempóra lassultam vissza, köszönhetően a gyorsításnak. Kicsit hűvösebb van még kondenzcsíkot is húztam volna…
Lényeg, hogy a sub százra van esély, meg remény. És ha összejön, akkor megvan a hét órán belüli félmaratonmánia is. Akkor azért nagy lenne az arcom, meg veregetném a vállam.