Ilyen lenne, mint ez a kilencedik, egy ideális hét. Legalább három futással, egy görkorival. Az utóbbiból kettővel még jobb lenne. Amire azt mondanám, hogy a legideálisabb, de olyan, hogy legideálisabb nincs. Valami vagy tökéletes, vagy nem, oszt jó napot.

Ha már ilyen hülye címet adtam ennek a bejegyzésnek, akkor beszéljek már erről a kilencedik hétről, meg arról az elképzelésemről, hogy nekem így a négyessel kezdődő évtizedem közepén mi az, ami megfelel. [Mert például mennyivel jobb cím lett volna, hogy Itt a tavasz!.]

Mert…!

Mert nem akarom túlerőltetni magam, de valahogy szeretném megtartani, azt amit az elmúlt három évben elértem a futás mozgás terén. Mer’ azt azé’ be kék látni, hogy fiatalabb nem leszek viszont a szervezetem egyre nehezebben regenerálódik. Az utóbbira ma jöttem rá.

Nagy tervek erre az évre nincsenek. Főleg most, hogy az első félévre [szerencsére!] biztosan borult az időbeosztásom. Szerettem volna [vagy leírtam már itt, vagy nem] heti harmincöt kilométert futni, már átlagban, kicsit többet nyolckerekezni, meg végre legyilkolni azt a fránya száz perces félmaratont, hogy aztán a bőrét kitehessem száradni az ajtófélfára, mondván ez a fenevad is legyőzetett.

Erre nem hogy enyhén, hanem brutálisan lazsálósra sikeredett az év eleje. Akarva, akaratlan. Én eredetileg úgy számoltam, hogy február közepére beáll a heti három futás. Hát nem. Lett belőle február vége.

Én úgy gondoltam, hogy március közepére lesz olyan jó idő, hogy néha guruljak. Hát nem! Nem bírtam ki addig.

Szóval végre összejött a hét közbeni futás. Azt már tudom, hogy az eljövendő héten nem fogy összejönni, utána még igen, aztán már itt is az Imre-Lőrinc. Ergo kedden belevágtam, hogy gyorsítok olyan kilenc-tíz kilométeren. Hogy lássam mit is bírok. Megcéloztam az öt perces kilométereket… és nem találtam el. Utána eldúdoltam, hogy egy másodperc nem a világ, éljen… A hülyeségből asszem ennyi is elég.

És akkor csütörtökön olyan szépen sütött a nap, hogy marhára nem volt kedvem dolgozni, hanem inkább felálltam volna a nyolckerékre. Pénteken vittem is magammal a vasat (már a régit, a Moto 84-et, aminek megtévesztő a neve, mert 90-es kerekek vannak rajta). Naná, hogy novemberi időjárást produkált a természetanya, de én nem hagytam magam. Különben is kíváncsi voltam a villanypásztor hogy viszonyul a görkorcsolyához. Jelzem: jól. Hát nem volt egy száguldás, így tíz hónap kihagyás után, viszont majdnem végig emelkedő. Ha lassú is voltam, de legalább élveztem. És így nem szólt rám a rendőr gyorshajtásért. [Nem röhögni! Igen, volt ilyen. A Veres Péteren a bicikliúton. Ott csak 20 km/h-val lehet menni.] Ez lett a bemelegítés, mert utána futottam megint egyet a gyorsítónak kinevezett útvonalon. Ez azért valamelyes javulást mutatott.

Villanypásztoros kitérő következik:

Azt már szokom, hogy ha A pontból elindulva A pontra érkezem vissza, akkor a szintkülönbség négy méter… hogy ez miből adódik?

De az meglepett, hogy ugyanazon az útvonalon hogyan pakolt rá péntekre plusz öt métert? Azért ez nem az a film, amelyikben az angol a dombra ment fel és a hegyről jött le.

Na és akkor jött a vasárnap, amire úgy bő húsz kilométert terveztem. Villanypásztorral, ami 140-150 bpm tartományban volt hivatott tartani. Az első száz méteren rájöttem, hogy fartői izomlázam van a görkoritól… kicsit érdekesen emelgethettem a lábam. Aztán egy kilométer után a dög rákezdte a cseszegtetést, hogy lassítsak má’… és kilenc kilométeren keresztül ezt művelte. Csak utána higgadt le időlegesen. Én meg futottam a tavaszi napsütésben, és fázott az árnyékos oldali fülem. Meg kesztyű is kellett volna még… Különben jó volt. Csak a tizenkilencedik kilométernél megint előjött az izomlázam… Viszont rengeteg futót láttam, ami jó. Lesz. Ha nem csak a tavaszi napsütés fűti őket, hanem megmaradnak a futásnál. Majd meglátjuk.

Valamit akartam még, csak kissé szét vagyok esve.

Ja, igen. Tavaly kezdtem ezt a heti mérlegelős izét, amit aztán szép lassan elfelejtettem közölni, mert a hízás lett volna a cél, csak valamit rosszul csináltam. Valószínűleg egy kanapé és sok láda sör hiányzott a kivitelezéshez. Na mindegy, annyit nem ért a dolog, de azért méricskélem magam rendesen minden hétfőn. Most itt tartok.

Hogy ez most jó, vagy nem jó azt nem tudom, de kinéztem egy kanapét…