Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Ezek ilyen tájfutárok

2013. november 04. 19:00 - regulat

Piros 35 - 2013

Azt hiszem elakadt bennem az élmény. De frankón. Itt volt ez az Over Piros [kinek mennyi, részemről 35] és azon gondolkodom, hogy végül is én mit kerestem [ez nagyon nem jó szó első hallásra, de ez illik ide] ezen a teljesítménytúrán.

piros35.jpgHa a továbbiakban leírtak morgásnak tűnnének, az feltehetőleg az én rossz szóhasználatom hibája. Is. Vagy tényleg morgás, de akkor csak azért, mert lehetett volna ez még jobb, ha nem csinálok belőle fogpiszkálót… mert azt mégsem mondanám, hogy elbaltáztam. Mert nem.

Az egész úgy indult, hogy szeretem én a hegyet, de terepfutó az nem leszek… valahogy mindig túl sokat futnak, meg túl sok a szint. Én meg, nem titok, a max félmaratonnyi tempós versenyekért rajongok. Tudom a tempós az egy relatív dolog, mert ami nekem tempós, az másnak esetleg lassú… ami meg nekem lassú, az másnak tempós. Ízlések és tempók. És ugye pont ennek kapcsán fejtegettem, hogy én felállítottam magamnak(!) egy mércét, ami szerint nyolc perces átlag alatt túra van és nem futás.

Ergo itten egy könyvelési problémáról beszélnénk, ha nem alakul úgy a helyzet, hogy a piroson bizonyíthattam, hogy a felfelé megyek, lefelé futok, az működik úgy, hogy futásnak írjam be.

A rendezésről nem írnék sokat… arról akkor érdemes, ha lehet szidni. Ezen nem találtam fogást. Úgy volt jó, ahogy annak lennie kell. Meg lehet köszönni, akár könnyes szemmel is, bár az utóbbit a hálán túl leginkább a sajgó bokám, és az így két nappal később is izomlázas seggem (sic!) indukálja.

Az a nagy büdös helyzet, hogy ez volt életem második teljesítménytúrája. Próbálom, nem leírni azt a szót, hogy verseny, mert a teljesítménytúra az nem verseny. Most jöhet egy halk bocsb…meg, de nekem ez verseny volt a javából. Magammal.

Szóval ott álltam szombat reggel fél nyolckor a Rómain és nem értettem magam. Akkor és ott képtelenségnek tűnt, hogy én 4:56 percen belül Dobogókőre érjek. Baromira nem hittem magamban, szerencsére rajtam kívül minden ismerősöm tudta, hogy meglesz.

Persze, ha előtte bejárom a terepet… de én még arra sem voltam hajlandó… Ez nem igaz! Előző este elolvastam a túraútvonal szöveges itinerét. És éreztem, hogy ha valaki nem visz végig kézen fogva én úgy eltévedek, hogy az Alpokaljáról fognak visszahozni, mert hiába a szinte a kézen fogva vezetéssel egyenértékű útvonal kijelölés… én ezt akkor sem.

És futottam. Lassan, óvatosan, és olyanok után, akikről azt gondoltam, hogy tudják a hovát, meg a merrét, néztem az utat, markoltam az igazolófüzetet, amit a végig nem mertem kinyitni, nehogy összezavarjon, és megpróbáltam qrvára magabiztosnak látszani. Ez állítólag sikerült. Ismerősökkel pacsiztam, a Prézli nevű vizslakölyköt már előttem megtalálták és kikötötték, én csak az önkéntes Willyzőket győztem meg, hogy ne szabadítsák ki Prézlit, mert jön a gazdi párszáz méterrel arrébb.

Minden happy, én elszánt és magabiztos, amikor a Nagy-Kevély [Nomen est omen. Bebizonyította, hogy ki az Apuci!] felé, egy gördülő kövön, kifordult a bokám. Aztán megint. De ugye az adrenalin… Mondjuk akkor már tudtam, hogy amikor fájni kezd, ott fogyott el az erőm.

Most kéne jönnie úgy huszonhárom kilométernyi tájleírásnak… Izé… Szép az őszi erdő. Élveztem. Annyira belefeledkeztem, hogy lett egy plusz ötszázasom… Meg egy döbbenetem a sráctól, aki a klasszik csattogós talpú, lábszárra szíjaszott bőrsaruban nyomta végig…

Szóval hipertér ugrás, és Dömös. (Közben az egy órával utánam indult terepfutók elkezdtek megelőzni. Az első, ha jól láttam 27,5 kilométernél hagyott állva.)

2013_p35_dobogoko.jpg

Egész addig cipeltem a frissítést magammal. Mind a majd két deci vizet, de fölös volt, mert már megint nem frissítettem. Nem éreztem hiányát. Harminc kilométer 3:15. Csak emlékeztetőnek mondanám, hogy a Spar harmincasát 2:32 alatt futottam le… A tervezett időm Dömösig 4:00 óra volt.

És nem szabad gondolkodnom. Egyszerűen annyira jó volt a részidőm, hogy szétestem. Egyszerre elfáradtam, fájni kezdett a bokám, és gyakorlatilag bő hét kilométerrel a cél előtt, agyban befejeztem. De most frankón van hátra hét kilométer cca hétszáz méter szintemelkedéssel, én meg elégedetten hátradőlök, és haza akarok menni, hogy kösz túlteljesítettem a tervet…

Normális az ilyen. Persze a Dömösi frissítést is kihagytam. Minek, csak hét van hátra…

Ötszáz méteren belül ittam az első kortyot. Még visszamehettem volna…

A Szakó-nyeregig elfogyott az összes vizem (ami ugye nem egész két deci). Néha megpróbáltam futni, de nem ment. Csak fájt. De szintidőn belül! Úgy meg…

Valahol az erdő közepén megittam az utolsó kortyot, és a feladáson gondolkodtam. Nem vettem észre a húszlépésnyire lévő ellenőrző pontot.

2013_piros35_oklevel.jpgNagylevegő, utolsó három és fél. Egyre több a turista… próbálok futni. Nem megy. Egyre jobban fázom. Hallom amint egy apuka magyarázza a csemetének, hogy ezek olyan tájfutárok… ezen még tudok mosolyogni. Meg amikor észreveszem Szaszát. MoSa effekt bekapcsol

Ha szurkolót, vagy fényképezőgépet látsz, fuss és mosolyogj!

Úgy teszek. Meg a célnál is.

Befutok, bassza meg! Azért is!

4:36:11

Alázatos szolgája! - köszönök el a Természetanyától. – Kiskegyed megest tréfás kedvvel tanított. Köszönöm.

Értek én a szóból, egy darabig negyven feletti tereppel nem próbálkozom, van mit gyakorolni a rövidebb távokon.

 

 

* fotó: Szász Norbert

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr865614668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2013.11.04. 20:24:56

Ne haragudj, de ezt megmosolyogtam :) A hegy jó szóval oktat, játszani is enged, de nem kegyelmez. Jó lesz ez, ha más nem fogpiszkálónak!

ubp 2013.11.05. 15:01:39

megint jó volt olvasni! :)

Andrea Kutvölgyi 2013.11.05. 15:15:27

5 óra alatt értem fel Dobikőre,bőven voltak benne 8 perces feletti ezrek...akkor én most túráztam???? :o

iramszarvas 2013.11.05. 15:26:58

A rossz szóhasználatról annyit, hogy ne keverjük a tájfutást a terepfutással! :)

Egyébként a dilemma jogos, tényleg krédés, hogy mennyiben lehet a mászást futásnak elkönyvelni. De szerintem teljesítményben nem kevesebb. (HA jól értem, ezt most a seggedben érzed.)

Egyébként nem rossz ez, és ahogy leveszem, egyzserűen elrontottad a frissítést – ha erre jobban odafigyelsz, nem esel össze a végére.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.11.05. 15:32:05

@Andrea Kutvölgyi: Tündérbogaram, én csak magamhoz hasonlítom magam. Ha valaha bevállalom a 85-öt, az akkor lesz, amikor azt átlag nyolcpercesekkel le tudom futni.
Tudod, hogy az a véleményem, hogy van akitől a 12 perces kilométerek is fantasztikusak, van akitől a nyolc már nem futás.
Magamnak itt lőttem be a határt.
Soha nem mondtam azt, hogy a Te tempód nem futás, meg különben is, Neked Dobogókő az résztáv volt. :P
És minden elismerésem, hogy végig csináltad. De már megbeszéltük néhányszor, hogy más elvek mentén űzzük ezt a sportot. Én néha a saját mértékletesnek szánt edzés mennyiségemet is soknak érzem. Képzeld, ha annyit futnék, mint Te?

És ne kötekedj, én örülök a sikerednek.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.11.05. 15:34:01

@iramszarvas: Sőt a futót se a futárral. :) Még a sakkban sem.

A frissétést nem elrontottam, hanem az elmúlt négy év legnagyobb hibája, hogy nem tanultam meg. Most próbálom, hogy jövőre... talán. :)