Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

előSzilveszteri MalacVágta

2014. január 06. 10:02 - regulat

Összegezni kéne a tavalyi évet, mer nagy vonalakban mesélni a 2014-es preferenciákról, de előtte, még ott a tavalyi utolsó verseny, az amolyan mezeifutásféle MalacVágta, a Bókayban.

malacvagta.jpgNekem is lehet néha malacom, gondoltam amikor - immár ki tudja hanyadszor – elhatároztam, hogy most tényleg nem hagyom ki az év utolsónak szánt versenyét, szóval december 30-án most tényleg ott voltam a… hát igen évekig készültem a Szilveszteri MalacVágtára, és nem jött össze, most meg ugyan összejött, de előszilveszterire változott. Igazából mindegy is, a fődíjra a sült malacra, amúgy is esélytelen lévén.

Az a jó ezekben a Dél-Pesti futórendezvényekben, hogy sikeresen gyerek centrikusak, szünet ide, szünet oda, hozták a gyerekeket nem csak a szomszéd kerületekből. Mondjuk ebben nagy mágus a Lőrinc 2000 SE.

Amikor neveztem, már a 2007-es évből visszamaradt rajtszámokat osztogatták [nagy szívfájdalmamra] mert a malacvágtára készült rajtszámok elfogytak a gyerektávokra.

Futás szempontjából érdekes hely ez a Bókay, mert ugye itt egy öt kilométeres verseny is sokkörös. Azt meg annyira nem szeretem. De ez a dimbes-dombos terep, a sokkanyaros pálya, valahogy feledtetni tudta az ellenállásom az ilyen versenyekkel szemben. Tényleg kezdem megszeretni a mezei futás jellegű versenyeket. Itt meg már futottam egyet az idén.

Nem volt különösebb tervem. Főleg, hogy a futás ugyan már nem fájt, de guggolva még nem tudtam bekötni a cipőfűzőm. Hiába no, az a kút mély nyomokat hagyott bennem…

Szóval úgy voltam vele, hogy a 4’30”, az jó lenne…

Kivételesen még be is melegítettem egy lassú 2,5 kilométeres kocogással, mert ugye azért mégiscsak tél van, ha az időnek a járásán nem is érződik, meg aztán az öt kilométer tényleg nem az a táv, ahol ráérek az első kilométeren melegíteni.

Rajt után kapásból kaptató majd ki az utcára, ott lejtő, vissza a Bókayba és négyszáz méter után egy rövid meredek kaptató, egy kis terep, majd újra fel a betonon. nekem olyan kilencszáz méterre mérte a kört az órám, de ez nem oszt nem szoroz.

Nem furakodtam a rajtnál, mert minek… beálltam hátra az esélytelenek nyugalmával, bár egy korosztályos dobogó reményében. Mert benéztem a korosztályt és azt hitem, hogy senior2-ben vagyok… Végül is egy futóversenyhez futni kell tudni, nem számolni.

Az első kilométer jól esett 4’22”, ehhez próbáltam a tömeg oszlásával gyorsítani. Második kilométer 4’21”. Hát nem igazán sikerült, és a földes kaptató sem esett jól, így a harmadik körben visszaesett a tempóm 4’29”-re… éreztem, hogy ennyi volt bennem. Viszont ez még csak a verseny kétharmada. Engedtem egy lassabb kört magamnak, hogy hajrázni tudjak. 4’43”…  És jött az utolsó kör, szépen felkészültem a hajrára. Hatszázzal a vége előtt, jön a kaptató, a végén már gyorsítok, hogy a következő emelkedőn erőből vigyen a lábam… amikor kiderül, hogy kétszáz méterrel arrébb nem tovább kell futni, hanem, lekanyarodni a célhoz. Shazbat!

Persze a kanyaron túlfutottam, és egy, max két másodpercig döbbenten álltam, hogy most mi van… felfogtam, befutottam. Közben ketten majdnem beértek.

Mind a ketten a senior2 kategóriából… azt hittem dobogós leszek. De benéztem a kategóriát, csak ötödik lettem… a tempóm, az 4’31”, ha a bénázást leszámolom, meg azt, hogy 4,65 kilométer lett a táv, akkor meg lett volna az a négy harminc.

Mindegy, jól esett.

Jó volt ez évzárónak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr735737810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.