Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Kerecsen 20

2014. június 21. 16:14 - regulat

Ha… ha valakinek valaha kedvet akarnék csinálni a teljesítmény túrázáshoz, akkor valószínűleg az egyik Turul túra megfelelő távjára vinném el.

kerecsen 20.jpgAzt hiszem ezek után gyakorlatilag felesleges akár egy sort is írnom a másodszor is lefutott Kerecsen 20-ról (47 MTSZ pont, rendező: Szent Jakab zarándok Egyesület, Baksa József, és Kosztka Péter). Már csak azért is, mert akkor nem kell azon morfondíroznom, hogy egyébként pocsékosan rossz idővel mentem végig, már, ami azt illeti.

Amikor először, még januárban vágtam neki, akkor mondjuk küzdöttem, mint Spartacus, és kiizzadtam magamból egy 2:24:52-es időt, ami tulajdonképpen határozottan jó, főleg, most 2:23:15 lett a vége, egy rövidebb távon. Ja, rövidebb. Nem az útvonal változott, hanem én nem követtem el azt a két hibát, amit akkor sikerült. Azaz most nem futottam túl a sárga és a sárga+ közötti átkötésen, mert nem olvastam el rendesen az itinert… Shazbat! Meg nem fordultam jobbra, ahol balra kell fordulni csak azért, mert hirtelen nem jutott eszembe, hogy melyik melyik…

Szóval akárhogy nézem legalább tíz perccel kellett volna jobbat futnom, de… és akkor magyarázom a bizonyítványom.

Főleg, hogy erre a mostani menetre kitaláltuk, hogy üldözéses lesz, azaz én megyek a húszas távon és megpróbálom beérni Beust, aki az Attlia 15-öt futja. Azt hittem azt a hat kilométert harminc perc alatt behozom.

Itt utalnék Szarka Béla művezető kicsapongási kísérletének végére, amit a titkársági Amálka csak így összegzett a vállalati büfében: "Sokat akar a Szarka, de nem bírja a farka."

Eme kis kitérő után térnék vissza a túrához.

Az elején, a Délitől felfelé (Istenhegyi út, meg Diana utca, meg az a sok lépcső a Széchenyi emlékműig) nem akartam elfogyni, elvégre ezen a négy kilométeren tudja le az ember a szintemelkedés felét, inkább csak belefutottam a gyaloglásba, hogy utána a Normafától egy kellemes tempóban tudjak ügetni. Ez meg is volt.

Az, amire nem számítottam, hogy az első nyolc kilométeren Makkosmáriáig felhalmozott „lemaradást” egyszerűen nem tudom behozni, sőt még rá is teszek egy lapáttal.

Meg arra sem számítottam, hogy ezt nem fogom észrevenni. Ez volt az a tipikus eset, amikor ismered az útvonalat, tudod, hogy nagyjából, hol és mire számíts, lassítasz, ahol kell, óvatos vagy, ahol kell, csak éppen gyorsítani felejtesz el. Mert az örömfutás faktor, vagy csak a megfontolt erőbeosztás működik.

Itt jegyezném meg a lábadozóként túrázó Hangának, hogy: nem. Mármint nem az miatt lett rosszabb a tempóm a tervezettnél, mert azt a kétszáz métert Makkosmária után sétáltam, amíg beszélgettünk.

Az örömfutás faktorhoz azért nagyban hozzájárultak a pontőrök is. Például a Makkosmárián a terülj, terülj asztalkámmal, a Budakeszi műúton a varázscukorkával, Kimmel Peti pár jó szóval… mert nem a nápolyi a lényeg, a célban a rétes... és mindenhol mosoly.

Az utolsó szakaszon még megálltam János-hegyet fényképezni, mert a legtöbb túrabeszámolóba azt teszi be az ember, hogy onnan valahonnan föntről mit lát, pedig az az odafönt is szép messziről. Még akkor is, ha belógnak a villanyvezetékek.

jános-hegy.jpg 

A Nagykovácsiig tartó szakaszról már megtanultam, hogy nem olyan egyszerű megfutni, mint ahogy kinéz. Megtanultam félteni a bokám. Azt hiszem ez is közrejátszik, hogy itt, illetve ennek a szakasznak a lejtős részén is veszítettem a korábbi tempóhoz képest tizenmásodperceket…

Nagykovácsi, plébánia, rétes! (én ennek a rétesnek úgy örültem már megint) …megérkeztünk. Mert Beus volt olyan rendes és a kapuban megvárt.

Ha az időt nézem… inkább nem nézem, viszont közérzetileg… ég és föld a januári és a mai állapot. Most nem döglöttem ki, csak kellemesen elfáradtam. Mondjuk vissza nem futottam volna… vagy… tulajdonképpen.

Ha a szentháromságot akarom pontozni, az itiner 4 pont. Ehhez hozzá kell tennem, hogy ez az egyik legkövethetőbb, legjópofább itiner, ami eddig láttam. Vezeti az embert, de ragaszkodom ahhoz, hogy öt pontot csak olyan itinerre adjak, ahol az útvonal adatok táblázatában legalább kilométerre meg van adva az, hogy mikor milyen jelzésre kell váltanom. Az útvonal, azaz a követhetőség 5 pont. Itt csak az hibázhat, aki nem olvassa az itinert, vagy nem tudja, melyik a bal keze… Frissítés 5 pont. ezen a távon nem kell több. Összesen: 14 pont a 15-ből.

És legközelebb talán Zongor 45…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr236396343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.