Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Csak 1600

2014. július 07. 07:58 - p69mario

Mivel ez utolsó utáni pillanatban sem esett be semmi munka alkalmam volt futni a hétvégén.

ttt_uj.jpgA sok lehetőség közül a Buda Határán 50 tűnt a legjobbnak, azok közük ahova még lehetett nevezni. Laza hétvégi hosszú, csak 1600 szinttel (soha többet egy szintre se mondom, hogy "csak") MTSZ 106.5 pont (rendező: Teljesítménytúrázók Társasága, Pinkert László) ezt eddig nem néztem, de ezek után figyelni fogom erre is. Több dologra fogok ezek után figyelni.... :)

Reggel kiküzdöttem magam Budatétényre és a legkésőbbi 9 órás rajttal indultam, hogy a végén nyitva legyenek a pontok. Rajt előtt Tamással beszélgettünk kicsit, megbeszéltünk egy kis játékot, "fogocskát". Ő elindul 10 perccel előttem, én megpróbálom utolérni és az veszi a sört Adyligeten aki hamarabb odaér.

Furcsa volt így utolsóként indulni, végig kellett futni az egész mezőnyön, kicsit tartottam tőle, de nem volt vele gond. Lassan kezdtem, bár Tamást nyilván utol KELL érni még ha vért hányok akkor is :D , de azért teljesen meghülyülni se lehet, mert sok lesz ez az ötven, nagy tapasztalatom nincs benne.

Szuper track-et kaptunk a rendezőktől, gyakorlatilag végig hibátlan volt. 2-3 helyen voltam csak bizonytalan, de annak fényében, hogy néhol nem is turista úton mentünk ez kifogástalan. Az ellenőrző pontok keresgélése, néhol tréfás feladatok megoldása nem a kedvencem, de előre elhatároztam, hogy ezen nem idegesítem fel magam.

Szóval mentünk, mendegéltünk. Jó sok aszfalt volt az elején, amivel nekem semmi bajom. Keresgéltem ezeket a pontokat, minden vidám volt, mondjuk picit mintha meleg lenne, de az elején ez sem volt gond. Aztán elkezdtünk mászni... Budaörs után honnan a viharból lett ott egy ekkora hegy?? Kakukk-hegy talán? 12,5 km és a padlón vagyok... Holtpont?? Ilyenkor?? Na ilyen se volt még. Gondolkozom mi maradt ki. Talán az evés?? Betolok egy GEL-t hátha jobb lesz, és valóban ez volt. Pár perc és újra magamhoz térek. Mondjuk Tamást egyáltalán nem akarom már utolérni. Csak valahogy be szeretnék jutni a célba.

Adyliget, Tamás sehol. Pedig tuti nem előztem meg. Gondolom megunta, hogy fél órája vár rám és hazament. Pedig de jó lett volna kiszállni :)

Újratervezés. Csak keményen, túl vagy a felén. Nem kell PB-t futni, csak lazán lekocogni még egyszer ennyit. Keményen, erős vagyok, megcsinálom, Remete-hegy. Hát ilyen is van a Budai hegységben?? Ez nem terepfutás. Ez hegymászás!! Pár perc mászás, 10-20 másodperc állva zihálás. Azt hiszem ez betette a kaput. Innen már csak lefelé tudtam futni vagy akkor ha az óra csipogni kezdett, mert 140 alá esett a pulzusom.

Róka-hegy után állítólag valami kóbor kutya van, ami megtámadta a rendezőket pénteken és szombaton is ezért vagy 5 kilométert futottam két féltéglával a kezembe. Szerencsére kutya nem volt.

Nem részletezném a szenvedést Üröm elejétől a célig. Nem volt finom legyen ennyi elég. Azt emelném ki csupán, hogy amikor más karnyújtásnyira volt a békásmegyeri lakótelep, akkor a rendezők még szereztek valahonnan egy dombot amire még fel-le kellett mászni (az se volt finom).

Az mondjuk finom volt, hogy annak ellenére elsőként értem be, hogy utolsóként indultam. Néhol pazar volt a kilátás, hihetetlen helyek vannak Budapest határán, izgalmas volt a járatlan ösvényeken futni szóval (egy kis pihi és 2 sör után) jó kis futás volt.

budahataran_mario.jpg

Értékelésben én nem vagyok olyan szigorú... Az itiner biztos jó volt, sokat nem olvastam, de privát kérésemre kaptam track-et tehát 5 pont.

Az útvonal a kis ösvényekkel, járatlan "nyúlutakkal" hibátlan 5 pont.

Frissítést se szoktam használni, de a célban volt minden amire vágytam. 5 pont.

Összesen: 15 pont a 15-ből.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr196480289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.